Belles-lettres

Belles-lettres vagy belles lettres egy íráskategória, amely eredetileg szép vagy finom írást jelent. A mai szűkebb értelemben az olyan irodalmi művek címkéje, amelyek nem tartoznak az olyan nagy kategóriákba, mint a szépirodalom, a költészet vagy a dráma. A kifejezést néha pejoratív módon használják olyan írásokra, amelyek inkább a nyelv esztétikai tulajdonságaira, mint gyakorlati alkalmazására összpontosítanak. A belles-lettres írója belletrista.

A belles-lettres szó szerint egy francia kifejezés, amely “szép” vagy “finom” írást jelent. Ebben az értelemben tehát magában foglal minden olyan irodalmi művet – különösen a szépirodalmat, a költészetet, a drámát vagy az esszét -, amelyet esztétikai kvalitásai, valamint stílusának és hangvételének eredetisége miatt értékelnek. A kifejezés így általánosságban az irodalomra is vonatkoztatható. A Nuttall Enciklopédia például úgy írja le a szépirodalmat, mint “az irodalom azon részlegét, amely irodalmi kultúrát feltételez, és a művészet területéhez tartozik, függetlenül a témától vagy a különleges formától; ide tartozik a költészet, a dráma, a szépirodalom és a kritika”, míg az Encyclopædia Britannica tizenegyedik kiadása úgy írja le, mint “az irodalom művészibb és fantáziadúsabb formái, mint a költészet vagy a romantika, szemben az egyszerűbb és pontosabb tanulmányokkal”.”

A szépirodalmat azonban sok modern céllal szűkebb értelemben használják olyan irodalmi művek megjelölésére, amelyek nem tartoznak más fő kategóriákba, mint például a szépirodalom, a költészet vagy a dráma. Így ide tartoznak az esszék, a récits, a beszédek és levelek kiadott gyűjteményei, a szatirikus és humoros írások és egyéb vegyes művek. Az Oxford English Dictionary (2. kiadás) szerint “ma már általában az irodalom könnyebb ágaira alkalmazzák (ha egyáltalán használják)”. A kifejezés továbbra is használatos a könyvtárosok és mások körében, akiknek osztályozniuk kell a könyveket: míg egy nagy könyvtárban külön kategóriákba sorolhatják az esszéket, leveleket, humort és így tovább (és legtöbbjükhöz különböző kódokat rendelnek például a Dewey-féle decimális osztályozási rendszerben), a szerényebb méretű könyvtárakban gyakran mindegyiket a belles-lettres címszó alatt csoportosítják.

A kifejezést néha becsmérlően használják, amikor az irodalomtudományról beszélnek: a retorikával foglalkozók gyakran gúnyolódnak számos nyelvi tanszéket (különösen az angol nyelvű világ angol tanszékeit), amiért a nyelv esztétikai tulajdonságaira összpontosítanak, nem pedig gyakorlati alkalmazására. A retorikusok e témáról alkotott véleményét és a kifejezés használatát jól szemlélteti egy idézet Brian Sutton “Writing in the Disciplines, First-Year Composition, and the Research Paper” című, a Language and Learning Across the Disciplines című folyóiratban megjelent cikkéből:

A Writing-in-the-disciplines hívei, jól ismerve a tudományos műfajok széles skáláját, amelyekkel egy elsőéves fogalmazástanulónak a jövőben találkoznia kell, nem valószínű, hogy arra kényszerítik ezeket a diákokat, hogy olyan mélyen merészkedjenek bele bármelyik műfajba, hogy az szolgai utánzást igényeljen. Az egyetlen elsőéves fogalmazástanárok, akik valószínűleg egy bizonyos fajta tudományos diskurzusnak való “megfelelést és behódolást” követelnek meg, azok az angol tanszéki tanárok, az irodalom evangéliumi tanítványai, olyan professzorok, akiknek az elsőéves fogalmazástanítás során az a céljuk, hogy megtanítsák a diákokat a szépirodalom kifejtésére. A Writing-in-the-disciplines hívei, ellentétben az irodalom mint kompozíció tanáraival, általában felismerik, hogy ostobaság a diákokat arra kényszeríteni, hogy alkalmazkodjanak egy olyan diskurzusközösség konvencióihoz, amelyhez nem kívánnak csatlakozni.”

A kritika elemei című művében a neves skót szépirodalmi retorikus, Lord Kames (1696-1782) szerint a szépirodalmi mozgalom célja, hogy “felfedezze az egyéni ízlésen alapuló érvelés alapját”, és “megtervezze a racionális kritika tudományát”. A belletrista retorikaelmélet középpontjában a retorikai stílus olyan jellemzőinek meghatározása áll, mint a szépség, a magasztosság, az illendőség és a szellemesség, amelyek mind szerepet játszanak a közönség érzelmeinek és érvelési képességeinek befolyásolásában. A retorikát és szépirodalmat tanulók számára szintén fontos a közönség ízlésének meghatározása; ez a kulcsa annak, hogy igazán sikeres retorikus vagy író lehessen. Ahogy egy másik szépirodalmi retorikus, Hugh Blair (1718-1800) a Lectures on Rhetoric and Belles Lettres című művében megállapítja: “az ízlés a retorika alapja, és szükséges a sikeres szóbeli és írásbeli diskurzushoz.”

.