Beveridge-jelentés
Kivonatok a Beveridge-jelentésből, a fő célok és elképzelések részletezése, 1942. november (PREM 4/89/2)
Az AJÁNLÁSOK HÁROM VEZETŐ ELVE
6. A társadalombiztosítás ezen első átfogó áttekintésétől a következő feladat – az ajánlások megfogalmazása – felé haladva három vezérelvet lehet az elején lefektetni.
7. Az első alapelv az, hogy a jövőre vonatkozó javaslatoknak, bár fel kell használniuk a múltban összegyűjtött összes tapasztalatot, nem korlátozhatók az e tapasztalatok megszerzése során kialakult szektoriális érdekek figyelembevételével. Most, amikor a háború mindenféle tereptárgyat eltöröl, itt a lehetőség a tapasztalatok tiszta területen való felhasználására. A világtörténelem forradalmi pillanata a forradalmak ideje, nem pedig a foltozgatásé.”
8. A második elv az, hogy a társadalombiztosítás megszervezését a társadalmi haladás átfogó politikájának csak egy részeként kell kezelni. A társadalombiztosítás teljes mértékben kidolgozva nyújthat jövedelmi biztonságot; ez a Want elleni támadás. De a Want csak egy az öt óriás közül az újjáépítés útján, és bizonyos szempontból a legkönnyebben támadható. A többi a betegség, a tudatlanság, a nyomor és a tétlenség.
9. A harmadik alapelv az, hogy a szociális biztonságot az állam és az egyén együttműködésével kell elérni. Az államnak biztonságot kell nyújtania a szolgálatért és a hozzájárulásért. Az államnak a biztonság megszervezésében nem szabad elfojtania az ösztönzést, a lehetőséget, a felelősséget, egy nemzeti minimum megállapításakor teret kell hagynia és ösztönöznie kell az egyes emberek önkéntes tevékenységét, hogy a minimumnál többet biztosítsanak maguknak és családjuknak.
10. Az ebben a jelentésben ismertetett szociális biztonsági terv ezekre az elvekre épül. Felhasználja a tapasztalatokat, de nem kötődik a tapasztalatokhoz. Úgy kerül előterjesztésre, mint egy szélesebb körű szociálpolitika korlátozott hozzájárulása, bár mint olyasmi, amit már most meg lehetne valósítani anélkül, hogy megvárnánk e politika egészét. Ez mindenekelőtt egy biztosítási terv, amely a hozzájárulásokért cserébe a létminimum szintjéig terjedő ellátásokat nyújt, jogszerűen és rászorultsági vizsgálat nélkül, hogy az egyének szabadon építhessenek rá.
…
12. A nélkülözés megszüntetése először is az állami biztosítás javítását követeli meg, vagyis a megszakítás és a keresőképesség elvesztése elleni gondoskodást. A jövedelem megszakadásának vagy elvesztésének minden fő oka ma már a társadalombiztosítási rendszerek tárgyát képezi. Ha e rendszerek ellenére annyi munkanélküli, beteg, idős vagy özvegy személyről derül ki, hogy a szociális felmérésekben elfogadott normák szerint a megélhetéshez szükséges jövedelem nélkül marad, ez azt jelenti, hogy az ellátások összege kevesebb, mint az említett normák szerinti megélhetés, vagy nem tartanak a szükséglet mértékéig, és a biztosítást kiegészítő támogatás vagy nem elegendő összegű, vagy csak olyan feltételek mellett érhető el, amelyek miatt az emberek nem szívesen veszik igénybe. A háború előtt nyújtott biztosítási ellátások egyikét sem a szociális felmérések normáinak figyelembevételével alakították ki. Bár a munkanélküli segély nem állt teljesen kívül az említett normákon, a betegségi és rokkantsági segélyek, az öregségi nyugdíjak és az özvegyi nyugdíjak messze elmaradtak azoktól, míg a munkáskártérítés a létminimum alatt volt azok számára, akiknek családi kötelezettségeik voltak, vagy akiknek a munkából származó jövedelme nem érte el a létfenntartáshoz szükséges összeg kétszeresét. Annak érdekében, hogy a keresőképesség megszakadása vagy megsemmisülése ne vezessen nélkülözéshez, a társadalombiztosítás jelenlegi rendszereit három irányban kell javítani: a hatály kiterjesztésével a most kizárt személyekre, a célok kiterjesztésével a most kizárt kockázatokra és az ellátások mértékének emelésével.
…
14. A jövedelem kettős újraelosztásával, a társadalombiztosítás és a gyermektámogatások révén a szociális felmérésekben meghatározott nélkülözést még a jelenlegi háború előtt meg lehetett volna szüntetni Nagy-Britanniában. Amint az a 445. bekezdésben látható, a brit nép rendelkezésére álló jövedelem bőséges volt erre a célra. A jelentés V. részében ismertetett szociális biztonsági terv a háború után a nélkülözés megszüntetését tűzte ki célul. Fő módszerként a kötelező biztosítást tartalmazza, a nemzeti segítségnyújtást és az önkéntes biztosítást pedig mellékes módszerként. Háttérként feltételezi az eltartott gyermekek után járó juttatásokat. A terv feltételezi továbbá az átfogó egészségügyi és rehabilitációs szolgáltatások létrehozását, valamint a foglalkoztatás fenntartását, azaz a tömeges munkanélküliség elkerülését, mint a társadalombiztosítás sikerének szükséges feltételeit. Ezt a három intézkedést – a gyermekek után járó juttatásokat, az egészségügyi és rehabilitációs szolgáltatásokat, valamint a foglalkoztatás fenntartását – a terv A, B és C feltételezéseként írjuk le: ezek részben a terven belül, részben azon kívül esnek, és a szociálpolitika más területeire is kiterjednek. Ezért ezeket nem a terv részletes kifejtése tárgyalja a jelentés V. részében, hanem a VI. rész, amely a tágabb értelemben vett biztonsággal foglalkozik.
…
Röviden: a javaslat szerint minden állampolgár számára megfelelő, rászorultsági vizsgálat nélküli nyugdíjat vezetnek be fokozatosan egy húszéves átmeneti időszak alatt, miközben azonnali segítséget nyújtanak az arra rászorulóknak. A brit társadalombiztosítási terv az új-zélandi precedenst követi azzal, hogy átmeneti időszakot fogad el a jogszerű nyugdíjakra, miközben az azonnali szükségleteket a rászorultsági szempontok figyelembevételével elégíti ki.