Bevezetés a pszichológiába

Amint már megtanulta, a mentális zavaroknak számos különböző kategóriája létezik, és az emberi viselkedés és személyiség számos különböző aspektusa válhat rendellenessé. Olvasson tovább, hogy áttekinthesse az ebben a modulban megismert főbb kategorizálások mindegyikét.

A normális működést zavaró szorongás vagy félelem szorongásos zavarnak minősíthető. Az általánosan ismert kategóriák közé tartoznak a specifikus fóbiák: specifikus, irreális félelem; szociális szorongásos zavar: szélsőséges félelem és a társas helyzetek kerülése; pánikbetegség: hirtelen eluralkodó pánik annak ellenére, hogy nincs nyilvánvaló oka a félelemnek; agorafóbia: intenzív félelem és kerülés olyan helyzetektől, amelyekből nehéz lehet a menekülés; és generalizált szorongásos zavar: viszonylag folyamatos feszültség, aggodalom és rettegés állapota. A poszttraumás stressz zavar hasonló zavar, bár a traumával és stresszorral kapcsolatos zavarok közé sorolják.

Míg a szorongásos zavarokhoz hasonlóak, a kényszeres zavarok és a poszttraumás stressz zavarok ma már saját külön besorolási kategóriákkal rendelkeznek a DSM-5-ben, mivel a szorongásos tünetek nem feltétlenül vannak jelen. A rögeszmés-kényszeres zavar esetén a személyt nemkívánatos, kellemetlen gondolatok szállják meg és/vagy kényszeresen ismétlődő viselkedéseket vagy mentális cselekedeteket hajt végre, talán a rögeszmékkel való megküzdés módjaként. A PTSD olyan rendellenesség, amelyben egy traumatikus vagy mélyen megterhelő esemény – például harc, szexuális támadás vagy természeti katasztrófa – átélése olyan tünetegyüttest okoz, amelynek egy hónapig vagy annál tovább kell tartania. E tünetek közé tartoznak az eseményre vonatkozó tolakodó és nyomasztó emlékek, flashbackek, az eseményhez kapcsolódó ingerek vagy helyzetek kerülése, tartósan negatív érzelmi állapotok, másoktól való elszakadás érzése, ingerlékenység, kitörésekre való hajlam és a könnyű megijedésre való hajlam.

Az egyéb affektív (érzelmi/hangulati) folyamatok is rendellenessé válhatnak. A szokatlanul intenzív és tartós szomorúsággal, melankóliával vagy kétségbeeséssel járó hangulatzavart major depressziós zavarnak nevezzük. Az enyhébb, de még mindig elhúzódó depresszió dysthymia néven diagnosztizálható. A bipoláris zavarra a szomorúság és az eufória között ingadozó hangulati állapotok jellemzőek; a bipoláris zavar diagnózisához legalább egy mániás epizód átélése szükséges, amelyet szélsőséges eufória, ingerlékenység és fokozott aktivitás időszakaként határoznak meg. Úgy tűnik, hogy a hangulatzavaroknak genetikai összetevője van, és a bipoláris zavarban a genetikai tényezők nagyobb szerepet játszanak, mint a depresszióban. A depresszió kialakulásában biológiai és pszichológiai tényezők egyaránt fontosak. A mentális problémáktól, különösen a hangulatzavaroktól szenvedő emberek fokozottan ki vannak téve az öngyilkosság kockázatának.

A hitminták, a nyelvhasználat és a valóság érzékelése is rendellenessé válhat (pl. téveszmék, gondolkodási zavarok, hallucinációk). A leggyakoribb pszichotikus zavar ezen a területen a skizofrénia, amely súlyos rendellenesség, amelyet az életben való működőképesség teljes összeomlása jellemez. A skizofréniában szenvedő emberek hallucinációkat és téveszméket tapasztalnak, és rendkívül nehezen szabályozzák érzelmeiket és viselkedésüket. A gondolkodás összefüggéstelen és rendezetlen, a viselkedés rendkívül bizarr, az érzelmek laposak, és hiányzik a motiváció a legtöbb alapvető élettevékenységhez. Jelentős bizonyítékok mutatják, hogy a genetikai tényezők központi szerepet játszanak a skizofréniában; az örökbefogadási tanulmányok azonban rávilágítottak a környezeti tényezők további fontosságára. Neurotranszmitter- és agyi rendellenességek, amelyek olyan környezeti tényezőkkel hozhatók összefüggésbe, mint a szülészeti komplikációk vagy a terhesség alatti influenzának való kitettség, szintén felmerültek. A skizofrénia kutatásának egyik ígéretes új területe a prodromális tüneteket mutató egyének azonosítása és idővel történő követése annak meghatározására, hogy mely tényezők jelzik legjobban előre a skizofrénia kialakulását. A jövőbeli kutatások lehetővé tehetik számunkra, hogy meghatározzuk azokat, akik különösen veszélyeztetettek a skizofrénia kialakulása szempontjából, és akik számára előnyös lehet a korai beavatkozás.

A disszociatív zavarok fő jellemzője, hogy az emberek elszakadnak én-érzetüktől, ami memória- és identitászavarokat eredményez. A DSM-5-ben felsorolt disszociatív zavarok közé tartozik a disszociatív amnézia, a deperszonalizációs/derealizációs zavar és a disszociatív identitászavar. A disszociatív amnéziában szenvedő személy nem képes felidézni fontos személyes információkat, gyakran egy stresszes vagy traumatikus élményt követően.

A deperszonalizációs/derealizációs zavarra a deperszonalizáció (azaz az énről való leválás vagy az énnel való ismeretlenség) és/vagy a derealizáció (azaz a világról való leválás vagy a világgal való ismeretlenség) visszatérő epizódjai jellemzőek. A disszociatív identitászavarban szenvedő személy két vagy több jól körülhatárolt és elkülönülő személyiséget vagy identitást mutat, valamint emlékezeti hiányosságokat mutat arra az időre vonatkozóan, amikor egy másik identitás volt jelen.

A disszociatív identitászavar vitát váltott ki, főként azért, mert egyesek úgy vélik, hogy tüneteit a betegek megjátszhatják, ha a tünetek bemutatása valamilyen módon előnyös a beteg számára a negatív következmények elkerülése vagy a tetteiért való felelősségvállalás szempontjából. E rendellenesség diagnosztizálási aránya drámaian megnőtt a populáris kultúrában való ábrázolását követően. Azonban sok ember jogosan szenved egy életen át ettől a rendellenességtől.

A személyiség – a személy alapvető jellemzői, amelyek befolyásolják a gondolatokat és a viselkedést helyzeteken és időn keresztül – akkor tekinthető rendellenesnek, ha abnormálisan merevnek és maladaptívnak ítélik. A személyiségzavarban szenvedő egyének olyan személyiségstílust mutatnak, amely rugalmatlan, szorongást és károsodást okoz, és problémákat okoz önmaguk és mások számára. A DSM-5 10 személyiségzavart ismer, amelyek három klaszterbe szerveződnek. Az A klaszterbe tartozó zavarok közé tartoznak azok, akiket furcsa és excentrikus személyiségstílus jellemez. Ide tartoznak a paranoid, skizoid és skizotipikus személyiségzavarok. A B klaszterbe tartoznak azok a személyiségzavarok, amelyeket elsősorban impulzív, drámai, erősen érzelmes és kiszámíthatatlan személyiségstílus jellemez (antiszociális, hisztrionikus, nárcisztikus és borderline), a C klaszterbe tartozókat pedig az ideges és félelemmel teli személyiségstílus jellemzi (elkerülő, dependens és rögeszmés-kényszeres).

A neurofejlődési zavarok olyan zavarok csoportja, amelyeket jellemzően gyermekkorban diagnosztizálnak, és fejlődési hiányosságok jellemzik a személyes, szociális, tanulmányi és intellektuális területeken; ezek közé a zavarok közé tartozik a figyelemhiányos/hiperaktivitási zavar (ADHD) és az autizmus spektrumzavar. Az ADHD-t a figyelmetlenség és/vagy a hiperaktív és impulzív viselkedés átható mintázata jellemzi, amely zavarja a normális működést. Genetikai és neurobiológiai tényezők hozzájárulnak az ADHD kialakulásához, amely jóval a felnőttkorban is fennállhat, és gyakran hosszú távon rossz eredményekkel jár. Az autizmus spektrumzavar fő jellemzői közé tartoznak a szociális interakció és a kommunikáció hiányosságai, valamint az ismétlődő mozgások vagy érdeklődési körök. Az ADHD-hoz hasonlóan úgy tűnik, hogy az autizmus spektrumzavar kialakulásában is kiemelkedő szerepet játszanak a genetikai tényezők; a környezeti szennyező anyagoknak, például a higanynak való kitettséget szintén összefüggésbe hozták e rendellenesség kialakulásával. Bár egyesek úgy vélik, hogy az autizmust az MMR-oltás váltja ki, a bizonyítékok nem támasztják alá ezt az állítást.