Bevezető pszichológia

PANIKÁS SZORONGÁS

Képzelje el, hogy egy nap a barátaival a bevásárlóközpontban van, és – hirtelen és megmagyarázhatatlanul – izzadni és remegni kezd, a szíve hevesen ver, nehezen lélegzik, és szédülni és émelyegni kezd. Ez az epizód 10 percig tart, és félelmetes, mert azt kezded hinni, hogy meg fogsz halni. Amikor másnap reggel felkeresi az orvosát, és elmondja, mi történt, ő azt mondja, hogy pánikrohamot élt át (). Ha két héttel később egy újabb ilyen epizódot tapasztalsz, és egy hónapig vagy még tovább aggódsz, hogy a jövőben hasonló epizódok fognak bekövetkezni, akkor valószínű, hogy pánikbetegség alakult ki nálad.

A pánikroham néhány fizikai megnyilvánulása látható. Az emberek többek között izzadást, reszketést, ájulásérzést vagy a kontrollvesztéstől való félelmet is tapasztalhatnak.

A pánikbetegségben szenvedő emberek visszatérő (egynél több) és váratlan pánikrohamot tapasztalnak, valamint legalább egy hónapig tartó tartós aggodalmat a további pánikrohamok miatt, aggodalmat a rohamok következményei miatt, vagy a rohamokkal kapcsolatos önsorsrontó viselkedésváltozásokat (pl. a testmozgás vagy az ismeretlen helyzetek kerülése) (APA, 2013). Más szorongásos zavarokhoz hasonlóan a pánikrohamok nem származhatnak gyógyszerek és más anyagok fiziológiai hatásaiból, betegségből vagy más mentális zavarból. A pánikrohamot úgy határozzák meg, mint a szélsőséges félelem vagy kellemetlen érzés olyan időszakát, amely hirtelen alakul ki, és 10 percen belül eléri a tetőpontját. Tünetei közé tartozik a felgyorsult szívverés, izzadás, remegés, fulladásérzés, hőhullámok vagy hidegrázás, szédülés vagy szédülés, félelem az irányítás elvesztésétől vagy az őrületté válástól, valamint a haláltól való félelem (APA, 2013). Néha a pánikrohamok várhatóak, és konkrét környezeti kiváltó okokra (például alagútban való tartózkodás) reagálva jelentkeznek; máskor ezek az epizódok váratlanok, és véletlenszerűen jelentkeznek (például pihenés közben). A DSM-5 szerint a személynek váratlan pánikrohamokat kell tapasztalnia ahhoz, hogy a pánikbetegség diagnózisára jogosult legyen.

A pánikroham megtapasztalása gyakran ijesztő. Ahelyett, hogy a pánikroham tüneteit pusztán az intenzív szorongás jeleiként ismernék fel, a pánikbetegségben szenvedő személyek gyakran félreértelmezik azokat annak jeleként, hogy valami intenzív belső baj van (azt gondolva például, hogy a szívdobogás közelgő szívrohamot jelent). A pánikrohamok alkalmanként a sürgősségi osztályra való utazást siettethetik, mivel a pánikrohamok számos tünete valójában hasonlít a szívproblémákkal kapcsolatos tünetekhez (pl. szívdobogás, szapora pulzus és a mellkasban érzett lüktetés) (Root, 2000). Nem meglepő, hogy a pánikbetegségben szenvedők félnek a jövőbeli rohamoktól, és a jövőbeni pánikrohamok elkerülése érdekében a viselkedésük megváltoztatásával foglalkozhatnak. Emiatt a pánikbetegséget gyakran a félelemtől való félelemként jellemzik (Goldstein & Chambless, 1978).

A pánikrohamok önmagukban nem mentális zavarok. Valójában az amerikaiak mintegy 23%-a él át elszigetelt pánikrohamot élete során anélkül, hogy teljesítené a pánikbetegség kritériumait (Kessler és mtsi., 2006), ami azt jelzi, hogy a pánikrohamok meglehetősen gyakoriak. A pánikbetegség természetesen sokkal ritkább, az amerikaiak 4,7%-át érinti élete során (Kessler és mtsi., 2005). Sok pánikbetegségben szenvedő embernél alakul ki agorafóbia, amelyet a félelem és az olyan helyzetek elkerülése jellemez, amelyekben a menekülés nehéz lehet, vagy a pánikroham tüneteinek jelentkezése esetén nem áll rendelkezésre segítség. A pánikbetegségben szenvedő emberek gyakran tapasztalnak társbetegséget, például más szorongásos zavarokat vagy súlyos depressziós zavarokat (APA, 2013).

A kutatók nem teljesen biztosak abban, hogy mi okozza a pánikbetegséget. A gyermekeknél nagyobb a pánikbetegség kialakulásának kockázata, ha a szüleiknél is fennáll a betegség (Biederman et al., 2001), és a családi és ikervizsgálatok szerint a pánikbetegség örökölhetősége 43% körüli (Hettema, Neale, & Kendler, 2001). A betegségben szerepet játszó pontos gének és génfunkciók azonban nem jól ismertek (APA, 2013). A pánikbetegség neurobiológiai elméletei szerint az agy egy locus coeruleus nevű régiója szerepet játszhat ebben a zavarban. Az agytörzsben található locus coeruleus az agy fő forrása a noradrenalin, egy olyan neurotranszmitter, amely a szervezet harc vagy menekülés válaszát váltja ki. A locus coeruleus aktiválódása szorongással és félelemmel jár, és főemlősökön végzett kutatások kimutatták, hogy a locus coeruleus elektromos vagy gyógyszeres stimulálása pánikszerű tüneteket okoz (Charney és mtsai., 1990). Ezek az eredmények vezettek ahhoz az elmélethez, hogy a pánikbetegséget a locus coeruleus norepinefrin abnormális aktivitása okozhatja (Bremner, Krystal, Southwick, & Charney, 1996).

A pánikbetegség kondicionáló elméletei azt javasolják, hogy a pánikrohamok klasszikus kondicionáló válaszok a finom testi érzésekre, amelyek hasonlítanak a normális esetben szorongás vagy félelem esetén fellépő érzésekre (Bouton, Mineka, & Barlow, 2001). Vegyünk például egy asztmás gyermeket. Egy akut asztmás roham olyan érzéseket produkál, mint a légszomj, a köhögés és a mellkasi szorítás, amelyek tipikusan félelmet és szorongást váltanak ki. Később, amikor a gyermek olyan finom tüneteket tapasztal, amelyek hasonlítanak a korábbi asztmás rohamok ijesztő tüneteihez (például lépcsőmászás utáni légszomj), szorongóvá, félelmetessé válhat, majd pánikrohamot tapasztalhat. Ebben a helyzetben a finom tünetek egy kondicionált inger, a pánikroham pedig egy kondicionált válasz lenne. Az a megállapítás, hogy a pánikbetegség közel háromszor olyan gyakori az asztmás emberek körében, mint az asztma nélkülieknél (Weiser, 2007), alátámasztja annak lehetőségét, hogy a pánikbetegség a klasszikus kondicionálás révén alakulhat ki.

A pánikbetegségben a kognitív tényezőknek is fontos szerepük lehet. Általában a kognitív elméletek (Clark, 1996) azt állítják, hogy a pánikbetegségben szenvedők hajlamosak a hétköznapi testi érzéseket katasztrofálisan értelmezni, és ezek a félelemmel teli értelmezések teremtik meg a pánikroham színterét. Az illető például olyan testi változásokat észlelhet, amelyeket rutinszerűen olyan ártalmatlan események váltanak ki, mint az ülő helyzetből való felállás (szédülés), testmozgás (megnövekedett pulzusszám, légszomj) vagy egy nagy csésze kávé megivása (megnövekedett pulzusszám, remegés). Az egyén ezeket a finom testi változásokat katasztrofálisan értelmezi (“Lehet, hogy szívrohamom van!”). Az ilyen értelmezések félelmet és szorongást keltenek, amelyek további testi tüneteket váltanak ki; ezt követően a személy pánikrohamot tapasztal. Ezt az állítást alátámasztják azok az eredmények, amelyek szerint az érzékelésekkel kapcsolatos katasztrofikusabb gondolatokkal rendelkező emberek gyakrabban és súlyosabban szenvednek pánikrohamot, és a pánikbetegségben szenvedők körében az érzékeléseikkel kapcsolatos katasztrofikus kogníciók csökkentése ugyanolyan hatékony a pánikrohamok csökkentésében, mint a gyógyszeres kezelés (Good & Hinton, 2009).