Blunderbuss
A blunderbuss meghatározó jellemzője a szélesített cső, amely megkülönbözteti a nagy kaliberű karabélyoktól; a blunderbuss és a muskétás között kevésbé egyértelmű a különbség, mivel a muskétákat lövésre is használták, és némelyiknek szélesített csöve volt. A torkolatot (és gyakran a csövet is) azzal a szándékkal szélesítették ki, hogy ne csak a lövés szórását növeljék, hanem a puskaport és a lőport is a fegyverbe tereljék, megkönnyítve a lóháton vagy mozgó kocsin történő újratöltést; modern kísérletek igazolták a lövés szórásának drámai javulását, amely az egyenes cső 21 hüvelykes szórásátmérőjéről 10 yardról átlagosan 38 hüvelykes szórásig terjedt.
A lőfegyverek jellemzően rövidek voltak, a csövek hossza kevesebb mint 2 láb (61 cm) volt, abban az időben, amikor egy tipikus muskétacső több mint 3 láb (91 cm) hosszú volt. Egy forrás, amely a 17. század elejéről-közepéről származó fegyvereket írja le, egy wheel lock dragon csőhosszát körülbelül 11 hüvelykben (28 cm) adja meg, szemben a blunderbuss 16 hüvelyk (41 cm) hosszával.
A blunderbuss egy korai puskának tekinthető, és hasonló szerepet töltött be. Bár a különböző régi beszámolókban gyakran szerepel, hogy a blunderbuss-t különböző vasmaradványokkal, kövekkel vagy fával töltötték meg, ami a fegyver csövének sérülését eredményezte, jellemzően a cső átmérőjénél kisebb ólomgolyókkal töltötték meg. A csövek acélból vagy sárgarézből készültek.
A blunderbuss, és különösen a dragon, jellemzően a csapatok, például a lovasság számára volt kiadva, akiknek könnyű, könnyen kezelhető lőfegyverre volt szükségük. A dragon annyira összekapcsolódott a lovassággal és a lovas gyalogsággal, hogy a dragon kifejezés a lovas gyalogság szinonimájává vált. A lovasságon kívül a puskát más olyan feladatokra is használták, ahol a puskaszerű tulajdonságai kívánatosak voltak, például foglyok őrzésére vagy postakocsi védelmére, és a városi harcban való felhasználását is felismerték. A blunderbussokat a hadihajók tisztjei, a magánhajósok és a kalózok is gyakran hordták maguknál, hogy közeli partraszállási akciókban használhassák őket. A portugál tengerészgyalogosok a 17. században széles körben használták. Sokféle lőszerrel, többek között kaviccsal és homokkal is lehetett lőni, de legtöbbször hagyományos ólomgolyókkal lőttek.
A brit királyi posta által az 1788-1816 közötti időszakban használt blunderbuss egy kovás puska volt, 14 hüvelykes (36 cm) hosszú, kiégetett sárgaréz csővel, sárgaréz ravaszvédővel, valamint vas ravasszal és zárral. Egy tipikus brit postakocsi fedélzetén egyetlen postai alkalmazott tartózkodott, aki egy pisztollyal és egy pár pisztollyal volt felfegyverkezve, hogy megvédje a postát az útonállókkal szemben. Egy másik brit gyűjteményben található 18. századi kocsis puskacsőnek 17 hüvelyk (43 cm) hosszú sárgaréz csöve volt, amely a torkolatnál 5,1 cm-re szélesedett; rugós bajonettel is el volt látva, amelyet egy retesz tartott a cső mentén, és kioldáskor előreugrott a helyére. A rugós bajonettes blunderbust a nottinghami rendőrség is használta, miután 1840 körül megalakult.
Míg a blunderbust gyakran az 1620-as plymouthi kolónia zarándokaihoz kötik, a bizonyítékok arra utalnak, hogy a blunderbuss viszonylag ritkán fordult elő az amerikai gyarmatokon. Az 1775-ös lexingtoni csata után Thomas Gage brit tábornok elfoglalta a Massachusetts állambeli Bostont, és a városi bizottsággal folytatott tárgyalásokat követően Gage beleegyezett, hogy a bostoni lakosok családjukkal és ingóságaikkal együtt elhagyhatják a várost, ha átadják minden fegyverüket. Míg a legtöbb bostoni lakos maradt, azok, akik a megállapodás értelmében távoztak, 1778 hosszúfegyvert, 634 pisztolyt, 273 bajonettet és mindössze 38 puskát adtak át. A blunderbussnak azonban még mindig megvolt a maga civil alkalmazása; a Lewis és Clark-expedíció számos blunderbussot szállított, amelyek közül néhányat a pirogokra szereltek és kis forgóágyúként használtak.
A 19. század közepére a blunderbussot katonai használatra felváltotta a karabély, de a civilek még mindig használták védekező lőfegyverként.