Boston Naming Test

BOSTON NAMING TEST

A Boston Naming Test (BNT) (Kaplan & Goodglass, 1983; Kaplan, Goodglass, & Weintraub, 1978) nemcsak afázia, hanem demencia és más geriátriai munkák esetén is népszerű vizuális szembesítő megnevezési tesztté vált. A jelenlegi 60 tételes változatnak több változata van: az eredeti 85 tételes kísérleti forma (Kaplan et al., 1978), a rövid, 15 tételes változat, amely a demenciát vizsgáló CERAD szűrőakkumulátor részét képezi (Morris, Mohs, Highes, Van Belle, & Fillenbaum, 1989), két 42 tételes egyenértékű változat (Huff, Collins, Corkin, & Rosen, 1986), és négy 15 tételes rövid változat, amely a teljes hosszúságú, 60 tételes tesztből származik (Mack, Freed, Williams, & Henderson, 1992). Elérhető egy spanyol adaptáció is (Taussig, Henderson, & Mack, 1988; Ponton et al., 1992). Morrison, Smith és Sarazin (1996) a tesztet a kanadai Quebecben élő, normális francia anyanyelvű alanyokkal alkalmazták. A teszt 4 éves kortól alkalmas lehet gyermekek számára.

A BNT ingerek olyan tárgyak vonalas rajzai, amelyek növekvő megnevezési nehézségűek, az egyszerű, nagy gyakoriságú szókészlettől (fa) a ritka szavakig (abakusz). A beadás 20 másodpercen belül spontán választ igényel; ha ilyen válasz nem érkezik, kétféle (egy fonémikus és egy szemantikus) súgó adható. A szabályok lehetővé teszik a teszt abbahagyását és haladó szinten való megkezdését, így jelentős időt takarítanak meg a nyilvánvaló károsodással nem rendelkező alanyok számára. A pontozás a spontán helyes válaszok számát, az adott súgók számát, valamint a fonémikus és szemantikus súgást követő válaszok számát veszi figyelembe. M. Nicholas, Obler, Au és Albert (1996) kidolgozta a BNT hibák értékelését a helyes ingerekhez való kapcsolódás alapján.

A megbízhatóságot több független beállításban is értékelték. A teszt-reteszt megbízhatóság 8 hónap után 51 felnőtt, nehezen kezelhető epilepsziás betegnél 0,94-nek adódott (Sawrie, Chelune, Naugle, & Zuders, 1996). Henderson, Mack, Freed, Kemperer és Andersen (1990) Alzheimer-kóros (AD) betegeknél 6 hónap után 80%-os válaszkonzisztenciáról számoltak be mind a kódolatlan, mind a kódolt válaszok esetében. Huff és munkatársai (1986) az eredeti BNT-t két egyenértékű formára osztották, és az egészséges kontrollszemélyeknél .81, az Alzheimer-kóros betegeknél pedig .97-es korrelációt kaptak a formák között. Thompson és Heaton (1989) 49 klinikai betegnél hasonlította össze a 85 tételes formát a standard 60 tételes formával, valamint a két nem átfedő 42 tételes változattal. .96 és .84 közötti korrelációt találtak. A szerzők a rövid formanyomtatványok használatát javasolják, mivel azok alkalmasabbak lehetnek, ha ismételt vizsgálatra van szükség. Egy másik vizsgálat egy “páratlan itemű” és egy “páros itemű” változatot, valamint a BNT kísérleti változatát állította össze, és azt találták, hogy mindhárom rövid változat sikeresen megkülönböztette az Alzheimer-kór, más demenciás betegségek és a normális idősebb (átlagéletkor 73,7 év) alanyokat (Williams, Mack, & Henderson, 1989). Egy másik 30 tételes változat, amelyet kínai populáció számára fejlesztettek ki, 56 és 80% közötti szenzitivitást és 54 és 70% közötti specificitást mutatott az alacsony és magas iskolai végzettségű demens és nem demens személyek elkülönítésében (Salmon, Jin, Zhang, Grant, & Yu, 1995).

Az életkori stabilitás gyakori eredmény egészséges idős személyeknél (Ganguli, Seaburg, Ratcliff, Belle, & DeKosky, 1996; Mitrushina & Satz, 1995). Lansing, Randolph, Ivnick és Cullum (1996) azonban különböző rövid formákat vizsgáltak 717 kontroll és 237 AD-s alanyból álló populációval az 50 és 98 év közötti életkorban, és szignifikáns korrelációt találtak az életkorral és az iskolázottsággal, valamint nemi hatásokat minden formára, beleértve az eredeti teljes hosszúságú változatot is. A helyes osztályozási arányok az AD-betegek esetében 58 és 69% között, a normál kontrollok esetében pedig 77 és 87% között mozogtak. A szerzők diszkriminancia-funkcióelemzéssel egy nemek szerint kiegyensúlyozott, 15 tételből álló empirikus változatot dolgoztak ki. K. A. Hawkins és munkatársai (1993) szintén .74 és .87 közötti korrelációt találtak a Gates-McGinite Reading Vocabulary Test és a BNT között a normál és klinikai felnőtt populációkban; kimutatták, hogy a teszt normái sok hamis pozitív arányt eredményezhetnek a megnevezési deficitre vonatkozóan, és hogy korrekciókat kell alkalmazni, különösen az átlagosnál alacsonyabb olvasási szinttel rendelkező személyek esetében. A Multilingual Aphasia Examination (MAE) vizuális megnevezési tesztjével (Benton, Hamsher, Rey, & Sivan, 1994) való egyidejű érvényességet Axelrod, Ricker és Cherry (1994) írta le.

A kézikönyv 0 és 5 közötti BDAE súlyossági szintű afáziások számára ad átlagokat, amelyek jóval a normál felnőttekre vonatkozó szint alatt vannak. A 2 és 5 közötti súlyossági szintű afáziások esetében azonban a tartomány jóval a normálisakra vonatkozó tartományba nyúlik. Ez nem meglepő, mivel a névadás nem feltétlenül károsodik az afázia minden típusában. Sandson és Albert (1987) azt találták, hogy az afáziás betegek több perszeveratív hibát követtek el, mint a jobb félteke sérültjei; továbbá a perszeverációk gyakrabban fordultak elő a hátsó, mint a frontális sérültekben.

Knopman, Selnes, Niccum és Rubens (1984) a bal hátsó felső temporalis-inferior parietális és az insula-putamen területeket érintő kis volumenű stroke-ot követően a névadás helyreállításának jó méréséről számolt be. Welsh és munkatársai (1995) azt találták, hogy a szemantikai hibák és a körülírások AD-betegeknél összefüggésbe hozhatók a bal meziális és laterális temporális lebeny metabolizmusával, amit pozitronemissziós tomográfiával (PET) és fluoro-d-glükóz (FDG) emissziós technikával mértek. A bal elülső temporális terület is érintett (Tranel, 1992). Trenerry és munkatársai (1995) azonban arról számoltak be, hogy 31 bal- és 24 jobboldali lobektómiával kezelt, bal féltekei nyelvi lateralizációval rendelkező betegnél a gondosan korlátozott jobb vagy baloldali elülső temporális lobektómia nem befolyásolta sem pozitívan, sem negatívan a BNT-teljesítményt. A BNT szintén nem volt érzékeny az epilepsziás fókusz oldalára egy idiopátiás epilepsziás betegek körében végzett vizsgálatban (Haynes & Bennett, 1990) és az elülső temporális lobektómiában részesülő betegeknél (Cherlow & Serafetinides, 1976). A teszt érzékeny a szubkortikális betegségekre (szklerózis multiplex és Parkinson-kór), még akkor is, ha a globális mentális státusz csak enyhén érintett; ráadásul a válaszok lassabbak voltak, mint a normál kontrolloknál (Beatty & Monson, 1989; Lezak, Whitham, & Bourdette, 1990).

A többi teszthez hasonlóan a vizuális-perceptuális integritást is ellenőrizni kell, ha hiba történik. Kaplan és Goodglass (1983) megjegyezte, hogy különösen a jobb frontális károsodásban szenvedő betegeknél előfordulhatnak “töredékválaszok” (pl. egy szájharmonika szájrészét egy busz ablakainak soraként értelmezik; Lezak, 1995).