Boston Whaler

Richard “Dick” Fisher 1936-ban végzett a Harvard Egyetemen. Egy balsafából kis, könnyű csónakokat építő céget vezetett. Tervezett egy evezős csónakot, és beszerezte az építéséhez szükséges anyagokat, de soha nem fejezte be.

Az 1950-es években feltalálták a poliuretán habot, egy merev, könnyű, úszóképes anyagot. Fisher ezt úgy képzelte el, mint a kis csónakok építésénél használt könnyű balsafa helyettesítőjét, és 1954-ben megépített egy kis vitorlás csónakot a habbal töltve, a Sunfishhez hasonló kialakítással. A kész terméket megmutatta barátjának, C. Raymond Hunt hajóépítésznek. Hunt felismerte a benne rejlő potenciált, azonban nem érezte úgy, hogy a konstrukció különösebben alkalmas lenne vitorlásokhoz. Ehelyett a Hickman Sea Sled alapján egy katedrális hajótesttel rendelkező tervet készített.

Fisher egy prototípust épített hungarocellből és epoxiból. “Két kormánya volt” – mondta Fisher – “egy fordított V alakú a futók között, és egy csúszásgátló, tapadásgátló bordázat”. Fisher egész nyáron tesztelte a hajót, és úgy gondolta, hogy az “a valaha volt legnagyszerűbb dolog”. Azon az őszön Fisher elkezdte a hajót zord időjárásban is üzemeltetni, és azt tapasztalta, hogy a hajótest kezelhetőségi és kavitációs problémákat mutat. Súlyos terhelésnél és síkból kifelé haladva a hajótest közepén lévő üreg a levegőt a vízbe, majd vissza a hajócsavarba nyomta. Fisher felkereste Hickmant, a fából készült Sea Sled eredeti tervezőjét, hogy megoldást keressen. Hickman azonban úgy gondolta, hogy az ő konstrukciója nem igényel módosításokat. Fisher azt fontolgatta, hogy “valamilyen anyagot tesz az aljára, hogy a levegős vizet kivezesse onnan”. A próba és tévedés módszerét alkalmazta: reggel üvegszálakat fektetett a hajótest aljára, és amikor az üveg megszilárdult, a háza mögött járatta a hajót. Ha a konstrukció nem működött, visszavitte a házához, és újrakezdte.

Ez a hajó prototípusa enyhe V alakú fenékkel és a két futószárral az oldalán kezdte. Fisher ezután felkereste Huntot, hogy vizsgálja meg a tervezési változtatásokat. Hunt hozzáadta a saját tervezési változtatásait a prototípushoz; legfőképpen egy harmadik futót a hajótest közepén. Fisher ezután épített egy prototípust ezen az új kialakításon alapuló prototípust, amely a gyártási szerszámhoz való dugóként szolgált.

Fisher és Hunt ezután tengeri próbákra vitték a hajót. E tesztek egyike az volt, hogy a 13 láb (4,0 m) hosszú hajót a massachusettsi Cohassetből New Bedfordba és vissza vitték, ami nagyjából 120 mérföld (190 km). A tengeri próbák során Fisher egy újabb apró hibát talált a hajó kialakításában: “nedvesebb volt, mint a pokol”. “Sokkal nedvesebb” – mondta – “mint a másik hajó volt”. Ennek oka szerinte az volt, hogy a 23 cm (9 hüvelyk) széles talp fröccsenő vizet dobott a hajóba. Mivel a forma már készen volt, úgy módosították, hogy a három kráter közötti lapos középső részt kiegészítették, és V alakúvá alakították. 1956-ban ez a konstrukció lett az eredeti Boston Whaler 13.

1958-ban a Fisher-Pierce gyártóvállalat által készített csónakokat először Boston Whaler márkanév alatt hozták forgalomba és értékesítették. A hajó nagyon stabil és nagy teherbírású volt. Ez a két tulajdonság, valamint a nagyszerű teljesítmény és a durva időjárási körülmények közötti kezelhetőség nagyon kívánatossá tette. Mivel a Whaler a többi akkori csónakhoz képest olyan könnyű volt, hogy kisebb lóerős motorokkal is lehetett hajtani. Az 1980-as évek végéig a klasszikus 13 láb 4,06 m-es Whaler és az 5,05 m-es Montauk voltak a legnépszerűbb modellek az eladások tekintetében. Fokozatosan azonban a vállalat eltávolodott ezektől a kialakításoktól a hagyományosabb mélytestű hajók felé, és 1996 után már nem gyártottak több klasszikus háromtestű hajót.

1969-ben a Fisher-Pierce Boston Whaler hajóüzemét eladták a CML Groupnak, amelynek portfóliójába végül olyan márkák kerültek, mint a NordicTrack és a The Nature Company. 1989-ben a CML Group pénzügyi problémák közepette eladta a Boston Whalert a Reebok Corporationnek, ahol több reklámkampány és új hajótest-tervezés ellenére viszonylag rosszul teljesített, és 1994-ben eladták a Meridian Sportsnak. Két évvel később, 1996-ban a Brunswick Corporation megvásárolta a Boston Whalert 27,4 millió dollárért készpénzben és adósságban.