Bunker buster

II. világháborúSzerkesztés

NémetországSzerkesztés

A második világháborúban a Luftwaffe kifejlesztett egy sor irányítatlan rakétahajtású páncéltörő bombát, amelyeket hajózás és erődítmények ellen használtak.

Egyesült KirályságSzerkesztés

Egy tengeralattjáró tolla, miután eltalálta egy Grand Slam. Figyeljük meg a törmelékhalmon álló alakot.

A német, Valentin tengeralattjáró tollán becsapódó Disney-bomba által okozott tetőáttörés ábrája. A bomba egyike volt a háború utáni tesztek során a bunkerre ledobott bombáknak

A második világháborúban a brit tervező, Barnes Wallis, aki már a pattogó bomba feltalálásáról volt híres, két olyan bombát tervezett, amelyek a modern bunkerromboló bombák koncepcionális elődei lettek: az öt tonnás Tallboy és a tíz tonnás Grand Slam. Ezek “földrengésbombák” voltak – ezt a koncepciót először 1939-ben javasolta. A tervek nagyon aerodinamikusak voltak, lehetővé téve számukra, hogy 22 000 láb (6700 m) magasságból lezuhanva meghaladják a hangsebességet. A farokrészeket eltolt szárnyakkal tervezték, amelyek a bombák zuhanás közbeni pörgését eredményezték. A forgó tetejével megegyező elvet alkalmazva ez lehetővé tette, hogy ellenálljanak az eltérítésnek, ezáltal javítva a pontosságot. A burkolatuk kiváló minőségű acélból készült, sokkal erősebb volt, mint a tipikus II. világháborús bombáké, így túlélték, ha egy edzett felületbe ütköztek, vagy mélyen a talajba hatoltak.

Noha ezeket a bombákat ma “bunkerrombolónak” gondolnánk, valójában az eredeti “földrengés” elmélet sokkal összetettebb és finomabb volt, mint egyszerűen egy edzett felületbe való behatolás. A földrengésbombákat úgy tervezték, hogy ne közvetlenül csapódjanak be a célpontba, hanem csapódjanak be mellette, hatoljanak be alatta, és hozzanak létre egy “álcát” vagy nagy, eltemetett üreget, miközben lökéshullámot bocsátanak ki a célpont alapjain keresztül. A célpont ezután a lyukba omlik, függetlenül attól, hogy mennyire edzett. A bombáknak azért volt erős burkolatuk, mert inkább sziklán, mint vasbetonon kellett áthatolniuk, bár ugyanolyan jól működtek edzett felületek ellen is. A Valentin U-boat pensonok ellen Farge-ban végrehajtott támadás során két Grand Slam átment a 4,5 méteres (15 láb) vasbeton keményítésen – ez elérte vagy meghaladta a legjobb jelenlegi áthatolási specifikációkat.

A brit Disney-bomba (hivatalosan “4500 lb Concrete Piercing/Rocket Assisted bomb”) egy második világháborús eszköz volt, amelyet U-boat pensonok és más szuperkeményített célpontok ellen terveztek. Az Admiralitás Különféle Fegyverek Fejlesztési Igazgatóságának Edward Terrell RNVR kapitánya által kifejlesztett, áramvonalas, edzett tokkal rendelkezett, és a rakétaegységgel együtt mintegy 4500 fontot (2000 kg) nyomott. A tényleges robbanóanyag-tartalom körülbelül 500 font (230 kg) volt.

A pontosság érdekében a bombákat pontosan kellett ledobni egy előre meghatározott magasságból (általában 20 000 láb (6100 m)). Körülbelül 30 másodpercig szabadon zuhantak, amíg 5 000 láb (1 500 m) magasságban be nem gyújtották a rakétákat, aminek következtében a farokrész kilökődött. A rakétaégetés három másodpercig tartott, és 300 ft/s (91 m/s) sebességet adott a bomba sebességéhez, így a becsapódás végsebessége 1.450 ft/s (440 m/s; 990 mph), azaz körülbelül 1,29 Mach. A háború utáni tesztek azt mutatták, hogy a bombák képesek voltak áthatolni egy 14 láb 8 hüvelyk (4,47 m) vastag betontetőn, a megjósolt (de nem tesztelt) képességük pedig 16 láb 8 hüvelyk (5,08 m) betonon.

Egyesült ÁllamokSzerkesztés

A háború után az USA egyfajta távvezérléssel egészítette ki a Tallboy-t, hogy létrehozza a Tarzon-t, egy 12 000 fontos (5 443 kg) bombát, amelyet a koreai háborúban vetettek be egy Kanggye melletti földalatti parancsnoki központ ellen.

ModernEdit

Egy példa a bunkerbombázókra munka közben a kuvaiti Ali Al Salem légibázison

A Sivatagi Vihar hadművelet (1991) során szükség volt a második világháborús brit fegyverekhez hasonló mélyen behatoló bombára, de a NATO légierőinek egyike sem rendelkezett ilyen fegyverrel. Átmeneti megoldásként 28 nap alatt kifejlesztettek néhányat, régi 8 hüvelykes (203 mm-es) tüzérségi csöveket használva hüvelyként. Ezek a bombák több mint két tonnát nyomtak, de csak 647 font (293 kg) robbanóanyagot hordoztak. Lézerirányításúak voltak, és a “Guided Bomb Unit-28 (GBU-28)” elnevezést kapták. A tervezett szerepkörben hatékonynak bizonyult.

Az orosz bunkerrombolóra példa a KAB-1500L-Pr. Ezt a Szu-24M és a Szu-27IB repülőgépekkel együtt szállítják. Állítólag 10-20 m földet vagy 2 m vasbetont képes áthatolni. A bomba tömege 1500 kg, ebből 1100 kg a nagy robbanóerejű, áthatoló robbanófej. Lézervezérlésű, és a jelentett csapáspontossága 7 m (23 ft) CEP.

Az USA-nak van egy sor egyedi gyártású bombája, amelyek a megkeményedett vagy mélyen eltemetett szerkezetek áthatolására szolgálnak:

Újabban az USA kifejlesztette a 30 000 fontos GBU-57-et.