Catholic.net – Az idősek a Bibliában

Ahhoz, hogy mélyen megértsük az idős kor jelentését és értékét, ki kell nyitnunk a Bibliát. Valójában csak Isten Igéjének fénye adja meg nekünk azt a képességet, hogy az élet ezen időszakának teljes szellemi, erkölcsi és teológiai dimenzióját feltérképezzük. A harmadik és negyedik életkor jelentésének újragondolására ösztönözve az alábbiakban néhány bibliai hivatkozási pontot ajánlunk, valamint megfigyeléseket és elmélkedéseket a mai társadalomban jelentett kihívásokról.
Tiszteld az öregeket (3Móz 19,32)
A Szentírásban az öregek iránti tisztelet törvényként jelenik meg: “Állj egyenesen az ősz hajszálak előtt, és tiszteld Istenedet” (uo.). Továbbá: “Tiszteld atyádat és anyádat” (Dtn 5:16). Egy igen kényes buzdítást találunk a szülők javára, különösen idős korban, Szirák harmadik fejezetében (1-16. v.), amely egy nagyon súlyos kijelentéssel zárul: “Aki elhanyagolja apját, az káromló, aki rosszul bánik anyjával, az Úr átkozza meg”. Ezért minden erőfeszítést meg kell tenni annak a manapság oly elterjedt tendenciának a megállítására, hogy az időseket figyelmen kívül hagyják és marginalizálják, ezáltal “nevelve” a fiatalabb generációkat arra, hogy elhagyják őket. Fiataloknak, öregeknek és időseknek szükségük van egymásra.
Őseink meséltek nekünk arról a munkáról
, amit az ő idejükben
tettél,
a régi időkben (Zsolt 44,2)
A pátriárkák történetei különösen beszédesek ebből a szempontból. Amikor Mózes megtapasztalja az égő csipkebokrot, Isten a következőképpen jelenik meg neki: “Én vagyok atyád Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene” (2Móz 3,6). Isten a saját nevét a nagy vének neve mellé helyezi, akik Izrael hitének törvényességét és garanciáját képviselik. A fiú, a fiatalember mindig és kizárólag az apákon, az idősebbeken keresztül találja meg – mondjuk úgy, hogy “kapja meg” – Istent. A fent említett szakaszban az egyes pátriárkák neve mellett az “Istene…” kifejezés szerepel, jelezve, hogy mindegyik pátriárka “Istene…”. “annak jeléül, hogy mindegyiküknek megtapasztalták Istent. És ez a tapasztalat, amely az idősebbek öröksége volt, volt az oka annak is, hogy szellemi fiatalságuk és a halállal szembeni derűlátásuk megmaradt. Paradox módon az idős ember, aki továbbadja, amit kapott, körvonalazza a jelent; egy olyan világban, amely az örök fiatalságot dicsőíti, emlékezet és jövő nélkül, ez elgondolkodásra ad okot.
Az öregkorban is gyümölcsöt teremnek (Zsolt 92 , 15)
Isten hatalma az idős korban is megmutatkozhat, még akkor is, ha azt korlátok és nehézségek jellemzik. “Isten azt választotta, amit a világ bolondnak tart, hogy megzavarja a bölcseket; azt választotta, amit a világ gyengének tart, hogy megzavarja az erőseket; a hitványt, a megvethetőt, azt, ami a világ szemében semmi, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek hiszik magukat. Így senki sem dicsekedhetik Isten előtt” (1Kor 1,27-28). Isten megváltási terve a testek törékenységében is beteljesedik, amelyek már nem fiatalok, gyengék, sterilek és impotensek. Így Sára meddő méhéből és Ábrahám százéves testéből megszületik a kiválasztott nép (vö. Róm 4:18-20). És Erzsébet meddő méhéből és egy évekkel terhelt öregemberből, Zakariásból megszületik Keresztelő János, Krisztus előfutára. Még ha az élet gyengül is, az idős embernek van oka érezni, hogy az üdvösségtörténet eszköze: “Hosszú életet adok neki, és megmutatom neki üdvösségemet” (Zsolt 91,16) – ígéri az Úr.
Gondolj Teremtődre ifjúságod
napjaiban, mielőtt eljönnek a rossz napok
és közelednek az évek, amikor azt mondod:
“Nincs kedvem hozzájuk” (Préd 12:1)
Ez a bibliai megközelítés az öregkorhoz lefegyverző tárgyilagosságával tűnik ki. Ráadásul, ahogy a zsoltáros emlékeztet bennünket, az élet egy lélegzetvétel alatt telik el, és nem mindig sima és fájdalommentes: “Hetven évig tart az életünk, és nyolcvan évig is eljutnak az erősebbek; de munkájuk haszontalan fáradság, mert hamar elmúlik, és mi elhalványulunk” (Zsolt 90,10). Qoheleth szavai – aki hosszú, szimbolikus képekkel illusztrált leírást ad a fizikai hanyatlásról és a halálról – szomorú képet festenek az öregkorról. A Szentírás itt arra hív minket, hogy ne legyenek illúzióink egy olyan korszakkal kapcsolatban, amely kellemetlenségekhez, bajokhoz és szenvedéshez vezet. És arra emlékeztet bennünket, hogy egész életünkben Istenre kell tekintenünk, mert Ő az a célpont, aki felé mindig fordulnunk kell, de különösen a félelem pillanatában, amikor az öregséget hajótörésként éljük meg.”
Ábrahám kilehelte a lelkét, jó öregségben halt meg,
Évekkel telve, és elment őseihez
(1Móz 25,7)
Ez a bibliai szakasz rendkívül aktuális. A mai világ elfelejtette az igazságot az emberi élet értelméről és értékéről – amelyet Isten kezdettől fogva az ember lelkiismeretében rögzített -, és ezzel együtt az öregség és a halál teljes értelmét. Manapság a halál elvesztette szent jellegét, a beteljesülés értelmét. Tabuvá vált: mindent megtesznek annak érdekében, hogy észrevétlen maradjon, hogy ne változtasson meg semmit. A háttér is megváltozott: különösen az idősek esetében az emberek egyre kevesebbet halnak meg otthon, és egyre többet kórházban vagy intézményben, távol saját emberi közösségüktől. A részvétnyilvánítás rituális pillanatait és a kegyesség bizonyos formáit már nem használják, különösen a városban. A mai ember, akit mintha elaltattak volna a médiában a halál mindennapos ábrázolásai, mindent megtesz, hogy ne nézzen szembe a valósággal, amely nyugtalanságot, gyötrelmet és félelmet okoz neki. Így aztán elkerülhetetlenül egyedül marad a halállal szemben. De az emberré lett Isten Fia a kereszten megváltoztatta a halál értelmét, és szélesre tárta a hívő ember előtt a reménység kapuját: “Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, ha meghalt is, élni fog; aki pedig él és hisz bennem, soha meg nem hal” (Jn 11,25-26). E szavak fényében a halál – amely már nem kárhoztatás, és nem is az élet ostoba lezárása a semmiben – úgy mutatkozik meg, mint az élő és biztos reménység ideje, hogy szemtől szembe találkozhatunk az Úrral.
Taníts minket számon tartani napjainkat,
hogy bölcs szívre tegyünk szert (Zsolt 90,12)
A Biblia szerint a hosszú élet egyik “karizmája” a bölcsesség; de a bölcsesség nem feltétlenül a kor előjoga. Ez Isten ajándéka, amelyet az idős embernek el kell fogadnia és célként kell kitűznie, hogy elérje a szív bölcsességét, amely lehetőséget ad arra, hogy “tudjuk, hogyan számoljuk meg a napjainkat”, vagyis hogy felelősségteljesen éljük meg azt az időt, amelyet a Gondviselés mindannyiunknak megad. E bölcsesség középpontjában az emberi élet legmélyebb értelmének és a személy Istenben való transzcendens sorsának felfedezése áll. És ha ez fontos a fiatalok számára, még fontosabb az idősek számára, akik arra hivatottak, hogy úgy irányítsák saját életüket, hogy soha ne veszítsék szem elől az “egyetlen szükséges dolgot” (vö. Lk 10,42).
Hozzád, Uram, folyamodom,
ne szégyenüljek meg örökre (Zsolt 71,1)
Ez a szépségével figyelemre méltó zsoltár csak egy a Bibliában található számos idősek imája közül, amelyek a léleknek az Úr előtti vallásos érzéseiről tanúskodnak. Az imádság a királyi út a szellem szerinti élet megértéséhez, ami az idősekhez illik. Az ima olyan szolgálat, olyan szolgálat, amelyet az idősek az egész egyház és a világ javára végezhetnek. Még a leggyengébb vagy mozgásképtelen idősek is tudnak imádkozni. Az ima az erejük, az ima az életük. Az ima által osztoznak mások fájdalmaiban és örömeiben, és képesek áttörni az elszigeteltség gátját, és kilépni kiszolgáltatott állapotukból. Az imádság a központi téma, és ebből indulunk ki arra a kérdésre, hogyan válhat egy idős ember szemlélődővé. Az ágyban fekvő kopottas öregember olyan, mint egy szerzetes, egy remete: imájával átölelheti a világot. Lehetetlennek tűnik, hogy egy olyan ember, aki teljes aktivitásban élt, szemlélődővé váljon. De vannak olyan pillanatok az életben, amikor az egész emberi közösség javára nyílnak meg a lehetőségek. Az ima pedig a legkiválóbb nyitány, mert “nincs olyan megújulás, még társadalmi megújulás sem, amely ne a szemlélődésből születne”. Az Istennel való találkozás az imádságban olyan erőt visz a történelem gyűrűjébe, amely megmozgatja a szíveket, megtérésre és megújulásra ösztönzi őket, és így a társadalmi struktúrák átalakulásának hatalmas történelmi erejévé válik”. (6)