Eric Kandel és az Aplysia californica: szerepük az emlékezet mechanizmusainak felderítésében és a pszichoterápia tanulmányozásában

Az Aplysia californica egy tengeri csigafaj vagy csigás puhatestű. Az A. californica látszólag egyszerű neuroanatómiája és a klasszikus és operáns kondicionálásra való képessége révén jól szolgálta az idegtudományt. Az Aplysia szifon-visszahúzó reflexének viselkedésmódosítása különösen hasznos kutatási terület volt.

Az 1960-as években James Schwartz és Eric Kandel kutatási programba kezdett, amelynek célja a tanulás és a memória biokémiai és neuroanatómiai alapjainak megállapítása volt. Első áttörésüket az 1970-es években érték el, amikor megállapították, hogy az Aplysia ganglionokban a rövid távú memória kialakulása során cAMP, majd később szerotonin szintetizálódik 1. A későbbi kutatások kimutatták, hogy a cAMP-függő protein-kináz (PKA) és annak a káliumcsatornákra gyakorolt szabályozó hatása fontos a tanult viselkedés és a memória szempontjából.

Az 1980-as évekre Kandel és munkatársai azonosították, hogy a fehérjeszintézis a hosszú távú memória kódolásának alapja. A C-reaktív elemkötő (CREB) szintézise és annak a szinaptikus kapcsolatok kialakulására gyakorolt hatása segített megmutatni, hogy a rövid távú memória a meglévő szinapszisok funkcionális változásaival, míg a hosszú távú memória a szinaptikus kapcsolatok sűrűségének változásával függ össze 2 .

Egy egyszerű reflex egy egyébként homályos tengeri puhatestűben tehát segített kidolgozni az agy és a külső környezet közötti kapcsolatot. E kutatásért Kandel 2000-ben Nobel-díjat kapott.

Noha Kandel munkája önmagában nem oldja meg az elme-agy dilemmát, óriási hasznára vált a pszichoterápia területének. Kandel munkája vitathatatlanul számos kutatót inspirált arra, hogy megpróbálja kimutatni a pszichoterápia előnyeinek neurális alapjait, pl. Linden 3.

Az egyik első ilyen kutatási program Baxter és munkatársaié volt, akik hasonló metabolikus változásokat mutattak ki a jobb caudate nucleus és az orbitofrontális kéreg fejében olyan kényszerbetegségben szenvedő betegeknél, akiknél a viselkedésterápia vagy a fluoxetin hatására javult a helyzet 4. Egy másik példa erre Brody és munkatársai munkája, akik kimutatták, hogy azok a súlyosan depressziós betegek, akiknek tünetei 12 hetes interperszonális pszichoterápiával vagy paroxetinnel történő kezelés után remissziót mutattak, az eredeti depressziós állapotukhoz hasonló neurális anyagcsere-rendellenességeket mutattak 5. Az ilyen kutatásokat a személyiségzavarban szenvedő betegek hosszabb távú pszichoterápiájára is alkalmazták, és kimutatták a szerotoninfelvétel normalizálódását a pszichoterápiás kúra befejezését követően 6 .

A pszichoterápia részben az előbbiekben kiemelt tanulmányoknak és Kandel úttörő munkájának köszönhetően vészelte át az agy évtizedét. A hatékonysági vizsgálatok nemcsak azt mutatják, hogy a pszichoterápia számos nem pszichotikus zavarban összehasonlítható a gyógyszeres kezeléssel, hanem az eredeti Aplysia-munka által inspirált kutatások azt is megmutatják, hogy a pszichoterápiák valószínűleg osztoznak az ilyen kezelési válaszok feltételezett neurális alapjaiban.

Ez a munka igazi jelentősége talán az idegrendszer plaszticitásának, és különösen a tanulás szubcelluláris alapjainak megértésében rejlik. Lényegében Kandel munkája megmutatta, hogy a környezet strukturális hatást gyakorolhat az idegrendszerre. Bár a későbbi, embereken végzett kutatások az idegrendszeri változásokra korlátozódtak, a Kandel életművében először kidolgozott elv továbbra is a terület magját képezi.

Michael Robertson 1,2,3 , Garry Walter 1,4,5

Michael Robertson 1,2,3 , Garry Walter 1,4,5