Fight Aging!

Az Alagebrium (vagy ALT-711) egy korai és végül sikertelen próbálkozás volt egy AGE-törő gyógyszer kifejlesztésében: egy olyan kezelés, amelynek célja az öregedő szövetekre jellemző fejlett glikációs végtermékek (AGE-k) felhalmozódásának biztonságos lebontása volt. Ezek olyan kémiai keresztkötések, amelyek az anyagcsere normális működésének melléktermékeként képződnek, és amelyek a fehérjéket összeragasztva különböző károsodásokat okoznak, például tönkreteszik a bőr és az erek rugalmasságát. Végül ez a folyamat jelentősen hozzájárul az öregedéssel összefüggő betegségekhez és halálozáshoz, ami azt jelenti, hogy az öregedés kezelésére és visszafordítására az okok megtámadásával tett minden kísérletnek hozzáértő AGE-megszakítókat kell tartalmaznia.

Az alagebrium klinikai fejlesztésére tett kísérletet kezdetben ígéretes patkányokon végzett vizsgálatok követték, de mint kiderült, az emberi szövetekben fontos AGE-típusok egyáltalán nem azonosak, és ennek következtében az alagebriumnak nem volt érdemi hatása az emberi kísérletekben. Ezt elég jól meghatározták ahhoz, hogy meglepődjek azon, hogy valaki folytatja azt a hálátlan, de fontos munkát, hogy megerősítse a múltbeli negatív eredményeket ezen a kutatási vonalon. De itt van ez:

A fejlett glikációs végtermékek keresztkötéseinek megszakítójának és a testedzésnek a hatása az érrendszeri funkcióra idősebb egyéneknél: randomizált faktoriális tervezésű vizsgálat.

Az öregedés irreverzibilis fejlett glikációs végtermékek (AGE-k) felhalmozódásához vezet, ami hozzájárul az érrendszer merevedéséhez és az endotél diszfunkciójához. Az AGE-keresztkötéseket megszakító Alagebriummal kombinálva a testedzés kísérleti állatokban visszafordítja a szív- és érrendszeri öregedést. Ez a vizsgálat az első, amely az Alagebrium hatását vizsgálta, edzéssel és anélkül, az endothelfunkcióra, az artériás merevségre és a kardiovaszkuláris kockázatra idősebb egyéneknél.

Negyvennyolc nem edző személyt (átlagéletkoruk 70 ± 4 év), akiknek nem voltak manifeszt betegségeik vagy nem használtak gyógyszert, 4 csoportba osztottak egyéves beavatkozásra: edzés és Alagebrium (200 mg/nap); edzés és placebo; nem edzés és Alagebrium (200 mg/nap); valamint nem edzés és placebo. Maximális terheléses vizsgálatot végeztünk (VO2max) és mértük az endothelfunkciót. Az artériás merevséget pulzushullámsebességgel mértük. A kardiovaszkuláris kockázatot a Lifetime Risk Score (LRS) segítségével számoltuk ki.

Az edzéscsoportokban az LRS és a VO2max jelentősen javult (23,9 ± 4,5 és 27,2 ± 4,6 mLO2/min/kg között). A vazoaktív anyagokra adott endotélválasz nem változott, ahogy az artériás merevség sem a négy csoport egyikében sem. Összefoglalva, az egyéves edzés jelentősen javította a fizikai erőnlétet és a szív- és érrendszeri betegségek életkori kockázatát anélkül, hogy befolyásolta volna az endothelfunkciót vagy az artériás merevséget. Az AGE-keresztkötés-megszakító Alagebrium alkalmazása nem volt független hatással az érrendszeri funkcióra, és nem is erősítette a testedzés hatását. Annak ellenére, hogy a testedzés klinikai előnyei az idősek számára, sem a testedzés, sem az Alagebrium (önmagában vagy kombinációban) nem volt képes visszafordítani a több évtizedes mozgásszegény öregedés érrendszeri hatásait.

Az AGE-megszakító fejlesztésével kapcsolatos jelenlegi munka valóban nagyon korlátozott. Jelenleg ismert, hogy az emberi szövetekben jelen lévő AGE-k túlnyomó többségét az AGE-k egy típusa – a glükozepán – teszi ki, így elméletileg az AGE-felhalmozódás kezelésének és visszafordításának módjainak megtalálása fajunkban valójában viszonylag egyszerű kutatási és fejlesztési vállalkozás. Sajnos a gyógyszerfejlesztő közösségnek kevés infrastruktúrája van az ilyen típusú vegyületekkel való munkához, és kevéssé érdekelt az infrastruktúra kiépítésében: a finanszírozással rendelkező csoportok inkább más dolgokat keresnek, amelyeken dolgozhatnak, ahol rövidebb és biztosabb út vezet a hasznos végeredmény eléréséhez.

Ez az a pont, ahol a SENS Kutatási Alapítvány a képbe kerül. Az alapítvány jelenleg olyan kutatásokat finanszíroz, amelyek célja a glükozepánnal való munkához szükséges eszközök előállítása, és ezt követően technológiai bemutatókat készít, amelyek megmutatják, hogy a glükozepán eltávolítható a szövetekből. Remélhetőleg az AGE-megszakítókkal kapcsolatos munka a következő néhány évben e beavatkozás eredményeként ismét fel fog gyorsulni. Ez az egész helyzet talán nem a legjobb példa az egyértelműen hasznos, közeljövőbeni orvosi kutatásra és fejlesztésre, amelynek hatalmas előnyökkel kellene járnia, de mégsem történik meg – de a listán mindenképpen ott van fent. Távolabbról talán folyamatos fejlődést látunk, de lent a gazban minden területet ilyen jellegű probléma sújt.”