Franz Brentano

Főcikk: Brentano leginkább arról ismert, hogy előadásaiban és Psychologie vom empirischen Standpunkt (Pszichológia az empirikus nézőpontból) című művében újra bevezette a kortárs filozófiába az intencionalitás fogalmát – egy skolasztikus filozófiából származó fogalmat. Bár Brentano gyakran leegyszerűsítve úgy foglalja össze, mint a “szándékosságot” vagy a mentális aktusok és a külső világ közötti kapcsolatot, a mentális jelenségek fő jellemzőjeként határozta meg, amely alapján megkülönböztethetők a fizikai jelenségektől. Minden mentális jelenségnek, minden pszichológiai aktusnak van tartalma, egy tárgyra (az intencionális tárgyra) irányul. Minden hiedelemnek, vágynak stb. van egy tárgya, amelyről szól: a hitt, a vágyott. Brentano a “szándékos nemlétezés” kifejezést használta a gondolkodás tárgyainak az elmében betöltött státuszára. Az intencionális lét, az intencionális objektummal való rendelkezés tulajdonsága volt a pszichológiai jelenségek és a fizikai jelenségek megkülönböztetésének legfontosabb jellemzője, mert Brentano meghatározása szerint a fizikai jelenségek nem voltak képesek eredeti intencionalitást létrehozni, és csak másodlagos módon tudtak intencionális kapcsolatot elősegíteni, amit ő származtatott intencionalitásnak nevezett.

Minden mentális jelenséget az jellemez, amit a középkori skolasztikusok egy tárgy intencionális (vagy mentális) nemlétezésének neveztek, és amit – bár nem teljesen egyértelműen – egy tartalomra való hivatkozásnak, egy tárgyra való irányultságnak (ami itt nem egy dologra értendő) vagy immanens objektivitásnak nevezhetünk. Minden mentális jelenség magában foglal valamit mint tárgyat, bár nem mindegyik teszi ezt ugyanolyan módon. A prezentációban valamit bemutatnak, az ítéletben valamit megerősítenek vagy tagadnak, a szeretetben szeretnek, a gyűlöletben gyűlölnek, a vágyban kívánnak és így tovább. Ez a szándékos benne-lét kizárólag a mentális jelenségekre jellemző. Egyetlen fizikai jelenség sem mutat semmi hasonlót. A mentális jelenségeket tehát úgy definiálhatnánk, hogy azok a jelenségek, amelyek szándékosan tartalmaznak magukban egy tárgyat. – Franz Brentano, Psychology from an Empirical Standpoint, szerkesztette Linda L. McAlister (London: Routledge, 1995 ), 88-89. o.

Brentano különbséget tett a genetikai pszichológia (genetische Psychologie) és a leíró pszichológia (beschreibende vagy deskriptív Psychologie) között: az ő terminológiájában a genetikai pszichológia a pszichológiai jelenségek harmadik személyű nézőpontból történő tanulmányozása, amely empirikus kísérletek felhasználásával történik (tehát megfelel azoknak a tudományos standardoknak, amelyeket ma egy empirikus tudománytól elvárunk). (Ez a fogalom nagyjából megfelel annak, amit ma empirikus pszichológiának, kognitív tudománynak vagy “heterofenomenológiának” nevezünk, ami a tudat tanulmányozásának kifejezetten harmadik személyű, tudományos megközelítése.) A leíró pszichológia célja ezzel szemben a tudat első személyű nézőpontból történő leírása. Ez utóbbi megközelítést Husserl és a fenomenológiai hagyomány fejlesztette tovább.

Az érzékelés elméleteSzerkesztés

Azt is jól ismert, hogy azt állítja, hogy a Wahrnehmung ist Falschnehmung (“az érzékelés téves érzékelés”), vagyis az érzékelés téves. Valójában azt állította, hogy a külső, érzékszervi észlelés nem mondhat semmit az észlelt világ tényleges létezéséről, ami egyszerűen illúzió lehet. Belső érzékelésünkben azonban teljesen biztosak lehetünk. Amikor egy hangot hallok, nem lehetek teljesen biztos abban, hogy a valóságban van egy hang, de abban teljesen biztos vagyok, hogy hallom. Ezt a tudatosságot, annak tényét, hogy hallok, belső érzékelésnek nevezzük. A külső érzékelés, az érzékszervi észlelés csak hipotéziseket adhat az érzékelt világról, de igazságot nem. Ezért gondolta ő és sok tanítványa (különösen Carl Stumpf és Edmund Husserl), hogy a természettudományok csak hipotéziseket adhatnak, és sohasem egyetemes, abszolút igazságokat, mint a tiszta logika vagy a matematika.

A Psychologie vom Empirischen Standpunkte (Pszichológia empirikus nézőpontból) című művének újrakiadásában azonban visszavonta ezt a korábbi nézetét. Megkísérelte ezt úgy tenni, hogy nem dolgozta át a korábbi érveket az említett művön belül, de azt mondják, hogy ez teljesen sikertelenül sikerült neki. Az új nézet szerint, amikor egy hangot hallunk, akkor a külső világból hallunk valamit; a belső érzékelésnek nincsenek fizikai jelenségei.

Az ítélőképesség elméleteSzerkesztés

Brentanónak van egy elmélete az ítéletről, amely eltér a jelenleg uralkodó (fregei) nézettől. Brentano ítéletelméletének középpontjában az a gondolat áll, hogy az ítélet attól függ, hogy van-e prezentációja, de ennek a prezentációnak nem kell predikátumnak lennie. Sőt: Brentano úgy vélte, hogy az ítéletalkotáshoz még predikációra sincs szükség, mert léteznek predikációs tartalom nélküli ítéletek. Elméletének másik alapvető szempontja, hogy az ítéletek mindig egzisztenciálisak. Ez az úgynevezett egzisztenciális állítás azt jelenti, hogy amikor valaki azt ítéli meg, hogy S P, akkor azt ítéli meg, hogy valamilyen S, amely P, létezik. (Megjegyzendő, hogy Brentano tagadta azt az elképzelést, hogy minden ítélet a következő formájú: Brentano azt állította, hogy léteznek olyan ítéletek is, amelyek egyetlen prezentációból erednek, pl. “a Mars bolygó létezik” csak egyetlen prezentációval rendelkezik). Brentano saját szimbólumaiban egy ítélet mindig a következő formájú: “+A” (A létezik) vagy “-A” (A nem létezik).

Együtt Brentano harmadik alapvető állításával, azzal az elképzeléssel, hogy minden ítélet vagy pozitív (annak megítélése, hogy A létezik) vagy negatív (annak megítélése, hogy A nem létezik), teljes képet kapunk Brentano ítéletelméletéről. Képzeljük el tehát, hogy kételkedünk abban, hogy léteznek-e törpék. Ekkor az elmédben van egy prezentáció a törpékről. Amikor úgy ítélsz, hogy a törpék nem léteznek, akkor azt ítéled meg, hogy a nálad lévő prezentáció nem mutat be valamit, ami létezik. Ezt nem kell szavakkal kimondanod, vagy más módon prediktálnod ezt az ítéletet. Az egész ítélet a birtokodban lévő prezentáció létezésének tagadásában (vagy jóváhagyásában) történik.

Brentano ítéletelméletével nem az a probléma, hogy minden ítélet egzisztenciális ítélet (bár néha igen bonyolult vállalkozás egy közönséges ítéletet egzisztenciálissá alakítani), az igazi probléma az, hogy Brentano nem tett különbséget tárgy és prezentáció között. A prezentáció tárgyként létezik az elmében. Tehát nem igazán ítélheted meg, hogy A nem létezik, mert ha ezt teszed, akkor azt is megítéled, hogy a prezentáció nem létezik (ami lehetetlen Brentano elképzelése szerint, miszerint minden ítéletnek megvan a tárgya, amelyet prezentációként ítélsz meg). Kazimierz Twardowski felismerte ezt a problémát, és úgy oldotta meg, hogy tagadta, hogy a tárgy egyenlő a prezentációval. Ez tulajdonképpen csak egy változtatás Brentano észleléselméletén belül, de az ítéletelméletre nézve örvendetes következménnyel jár, nevezetesen, hogy lehet egy prezentáció (ami létezik), de ugyanakkor meg lehet ítélni, hogy a tárgy nem létezik.