Georges Boulanger
Georges Boulanger, (született 1837. április 29-én Rennes-ben, 1891. szeptember 30-án Brüsszelben), francia tábornok, hadügyminiszter és politikai személyiség, aki egy rövid, de befolyásos autoriter mozgalom élén állt, amely a Harmadik Köztársaság megdöntésével fenyegetett az 1880-as években.
A Saint-Cyr-i Katonai Akadémián végzett, 1856-ban lépett be a hadseregbe, és szolgálatot teljesített Olaszországban, Algériában, Indokínában és a francia-német háborúban (1870-71). Az 1871-es párizsi kommün leverése során megsebesült, 1880 májusában dandártábornokká, 1882-ben pedig gyalogsági igazgatóvá nevezték ki. Két évvel később kinevezték a tunéziai hadsereg parancsnokává, de Pierre-Paul Cambonnal, a politikai rezidenssel való nézeteltérések miatt visszahívták. Párizsba visszatérve Georges Clemenceau és a Radikális Párt égisze alatt kezdett el részt venni a politikában. 1886 januárjában belépett Charles-Louis de Saulces de Freycinet kormányába, mint hadügyminiszter.
Azzal, hogy reformokat vezetett be minden réteg javára, és nyíltan udvarolt a népszerűségnek, Boulanger-t úgy fogadta el a nép, mint aki arra hivatott, hogy megbosszulja Franciaország vereségét a francia-német háborúban. Így eszközzé vált a fennálló köztársasági berendezkedéssel szemben ellenséges csoportok kezében. Freycinet 1886. decemberi vereségét követően Boulanger-t az új miniszterelnök, René Goblet megtartotta a hadügyminisztériumban, bár Clemenceau ekkorra már megvonta pártfogását a nyilvánvalóan túlságosan kompromisszumkész tábornoktól. Amikor Goblet 1887 májusában lemondott hivataláról, a párizsi lakosság a “brav’ général” után kiáltott, de Maurice Rouvier, aki már régóta ellenséges volt Boulangerrel, nem volt hajlandó bevenni őt a kormányába, és a tábornokot Clermont-Ferrandba küldték a XIII. hadtest parancsnokságára. A boulangista “mozgalom” azonban most már teljes lendületben volt. Sok bonapartista csatlakozott a tábornokhoz, a royalistákat pedig az Uzès hercegnő (Marie Anne Clémentine de Rochechouart-Mortemart) vezette támogatására, aki nagy összegekkel járult hozzá a tábornok politikai alapjához.
Boulangert 1888-ban megfosztották parancsnokságától, mert háromszor jött engedély nélkül és álruhában Párizsba, és mert meglátogatta Napóleon herceget a svájci Pranginsban. Nevét törölték a hadsereg listájáról, de szinte azonnal megválasztották az Észak képviselőjének. Az alkotmány felülvizsgálatára tett javaslatait 1888 júniusában a kamara elutasította, mire lemondott. Egy Charles Floquet-vel való veszekedés párbajhoz vezetett (július 13.), amelyben az idős miniszterelnök súlyos sebet ejtett a tábornokon. Sem ez a megaláztatás, sem Boulanger szónoki kudarca nem fékezte hívei lelkesedését, és 1888-ban egész 1888-ban személyisége uralta a francia politikát.
1889 januárjában Boulanger-t elsöprő többséggel választották vissza párizsi képviselőnek. A választási eredmények kihirdetésekor híveinek vadul kiabáló tömegei sürgették, hogy azonnal vegye át a kormányt. Boulanger ezt visszautasította, és helyette a szeretőjével töltötte az estét. Az, hogy a döntő pillanatban nem vette át az irányítást, súlyos csapást mért követőire. A Pierre Tirard vezette új kormány, Ernest Constans belügyminiszterrel az élen, úgy döntött, hogy vádat emel Boulanger ellen, és két hónapon belül az ülésteremtől kérték a tábornok parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését. Barátai legnagyobb megdöbbenésére Boulanger április 1-jén elmenekült Párizsból, először Brüsszelbe, majd Londonba ment. A szenátus mint legfelsőbb bíróság távollétében állította bíróság elé hazaárulás miatt, és 1889. augusztus 14-én deportálásra ítélték. Az 1889-es és 1890-es választásokon támogatói kudarcot vallottak, és a közvélemény lelkesedése ügye iránt alábbhagyott. 1891-ben Boulanger öngyilkos lett Brüsszelben, az Ixelles-i temetőben, a két hónappal korábban elhunyt szeretője, Marguerite de Bonnemains sírja fölött.