Hogyan terjedtek el a képek John Lewis megveréséről a “Véres vasárnap” alatt
1965. március 7-én Alabama állam rendőrei megverték és elgázosították John Lewist és több száz tüntetőt az Edmund Pettus hídon az alabamai Selma városában.
A tévériporterek és fotósok ott voltak, a kamerák készenlétben, és a “Véres vasárnap” során megörökített erőszak meghatározta a július 17-én elhunyt Lewis örökségét.
Médiatörténész vagyok, aki a televízióról és a polgárjogi mozgalomról írt. A korszak médiakörnyezetének egyik figyelemre méltó jellemzője, amelyet a viszonylag új médium, a televíziós hírek uraltak, hogy bizonyos események milyen gyorsan tudták felforgatni a nemzet lelkiismeretét.
A hatvanas években gyakran történtek összecsapások a rendőrség és a tüntetők között. De a körülmények sajátos együttállása biztosította, hogy a Selma-ból érkező képek figyelemre méltó gyorsasággal és intenzitással mozgósították a politikusokat és a polgárokat.
Egy főműsoridős esemény
A legtöbb amerikai nem látta a felvételeket az esti 6:30-as hírekben. Ehelyett később, vasárnap este látták, ami a mai naphoz hasonlóan a hét legnagyobb nézettségét vonzotta. Aznap este az ABC bemutatta az “Ítélet Nürnbergben” című film első televíziós adását. Becslések szerint 48 millió ember kapcsolta be az Oscar-díjas filmet, amely a holokausztban részt vevők erkölcsi bűnösségével foglalkozott.
A hírműsorok soha nem értek el ilyen nézettséget. De nem sokkal a film kezdete után az ABC hírszerkesztősége úgy döntött, hogy megszakítja a filmet egy különleges szelmai riporttal.
A nézők talán csak érintőlegesen tudtak a felvonulásokról, amelyek az Alabama fővárosától, Montgomery-től 50 mérföldre fekvő kisvárosban zajlottak. Martin Luther King Jr. januárban indított ott választójogi kampányt, és a média rendszeresen beszámolt a választási regisztrációt kérő feketék és Selma rasszista, ingatag seriffje, Jim Clark közötti patthelyzetről.
Két évvel korábban a birminghami közbiztonsági biztosról, Bull Connorról készült felvételek és fényképek, amint rendőrkutyákat és nagy teljesítményű tűzoltótömlőket vetett be az erőszakmentes felvonulók ellen, annyira megrémítették a Kennedy-kormányzatot, hogy az elnök kénytelen volt végre egy erőteljes polgárjogi törvényt előterjeszteni a déli Jim Crow szegregáció felszámolására.
A Véres vasárnapig azonban semmi olyan nem történt Selma városában, ami megragadta volna a nemzet figyelmét. Még a birminghami képeknek sem volt olyan azonnali hatása, mint a selmaiaknak.
Ez nagyrészt azért volt így, mert a különleges riport megszakított egy főműsoridős adást. De ott volt az a tény is, hogy a selmai felvételek tematikusan kiegészítették az “Ítélet Nürnbergben” című filmet.
A híradófilm sugárzása utáni napokban egy tucatnyi törvényhozó szólalt fel a kongresszusban, akik George Wallace alabamai kormányzót Hitlerhez, állami rendőreit pedig a náci rohamosztagosokhoz hasonlították. A hétköznapi polgárok ugyanilyen összefüggéseket állítottak fel.
“Éppen most láttam a televízióban Adolf Hitler barnaingeseinek új folytatását” – írta egy feldúlt alabamai fiatal Auburnből a Birmingham Newsnak. “Ők George Wallace kék ingei voltak. Az alabamai jelenet úgy nézett ki, mint a régi filmhíradókban a harmincas évek Németországáról látott jelenetek”.
A következő napokban amerikaiak százai pattantak repülőgépre, buszra és autóba, hogy Selma városába jussanak és a brutálisan megvert tüntetők mellé álljanak. A mérföldkőnek számító választójogi törvényt figyelemre méltó gyorsasággal fogadták el, mindössze öt hónappal a Véres vasárnap után.
A reflektorfény végül Lewisra vetül
John Lewis, a Student Nonviolent Coordinating Committee elnöke állt a 600 tüntetőből álló sor élén. Tervük az volt, hogy 50 mérföldet vonulnak Selma és Montgomery között, hogy tiltakozzanak Jimmie Lee Jackson aktivista nemrég történt rendőrgyilkossága ellen, és hogy nyomást gyakoroljanak Wallace kormányzóra a feketék szavazati joga érdekében. Mellette King szervezetét, a Déli Keresztény Vezetői Konferenciát Hosea Williams képviselte. King aznap visszatért Atlantába.
Lewis különösen jól látható a híradó felvételén, a kamera ráközelít a barna kabátjára és a hátizsákjára, ahogy a rendőrök előrenyomulnak, majd átgázolnak rajta és a mögötte vonulókon.
Amikor azonban a CBS hétfő reggel lehozta a menetről szóló riportját, Lewisról egyáltalán nem esett szó. Sőt, Charles Kuralt, a CBS munkatársa úgy fogalmazta meg a történetet, mint “két elszánt férfi” összecsapását, akik nem voltak ott: Wallace és King. “Eltökéltségük” – folytatta Kuralt – “Alabama utcáit csatatérré változtatta, amikor Wallace állami rendőrei feloszlatták a King által elrendelt menetet.”
A többi országos hírcsatorna is inkább Kingre összpontosított, aki gyakran az egyetlen fekete hang volt, aki a polgárjogi ügyekben megszólalhatott. A felvonulók, köztük Lewis, alig voltak többek, mint a fontos politikai szereplők helyettesítői.
Az elmúlt évtizedekben ez megváltozott. John Lewis elfoglalta azt a kiváltságos helyet a médiában, amelyet egykor Kingnek tartottak fenn.
De még a Lewisra való közelmúltbeli összpontosítás is – bár nagyon is megérdemelten – hajlamos elhanyagolni a gyalogosokat és aktivistákat, akik a selmai kampányt sikerre vitték. Lewis szervezete, a Diákok Erőszakmentes Koordinációs Bizottsága (Student Nonviolent Coordinating Committee) értékelte és ápolta az alulról szerveződő mozgalmakat és a hétköznapi emberek felhatalmazását, ahelyett, hogy egy karizmatikus vezető köré szervezte volna a kampányokat, ami a Déli Keresztény Vezetői Konferencia modellje volt.
A Black Lives Matter mozgalom, amely szintén elveti a “nagy vezető” megközelítést, nagyon is John Lewis és polgárjogi csoportja szellemében működik.
A rendőri brutalitás és a rendszerszintű rasszizmus elleni jelenlegi tüntetéshullámok hatalmas médiafigyelmet és széleskörű közvéleményi támogatást kaptak, hasonlóan ahhoz, ami a Véres Vasárnap nyomán történt. Ahogy Lewis egyszer mondta: “Mindannyiótokhoz fordulok, hogy vegyetek részt ebben a nagy forradalomban, amely végigsöpör a nemzeten. Szálljatok be és maradjatok a nemzet minden városának, minden falujának és falujának utcáin, amíg el nem jön az igazi szabadság”.
Ezeket a szavakat 1963-ban, a washingtoni felvonuláson mondta. De ugyanúgy érvényesek a mai tüntetőkre is.