Honlap hozzáférési kód
Ez egy sarkalatos kérdés.
Amikor a társasjátékokról van szó, az emberek vagy lelkesednek, vagy ellenszenvvel viseltetnek irántuk. Néhányan közülünk játékesteket rendeznek. Mások betegséget színlelnek, hogy elkerüljék az ilyen összejöveteleket.
Akárhogy is állunk, a tény az marad: A társasjátékok a civilizáció hajnala óta népszerű időtöltésnek számítanak a különböző kultúrákban. A világszerte dolgozó régészek felfedezték e játékok maradványait, beleértve az állati csontokból készült táblákat, zsetonokat és kockákat.
A leletek a társasjátékok nagy ősiségéről és kultúrákon átívelő elterjedtségéről árulkodnak. A kutatóknak azonban még sokat kell megtudniuk a múltbeli játékok szabályairól, játékosairól és tétjeiről.
Kortalan vagy az idők során elveszett?
Egyes játékok fennmaradtak és átalakultak az évezredek során azokká, amelyeket ma ismerünk. A sakk eredete például valószínűleg az indiai chaturanga játékra vezethető vissza, amelyet a Kr. u. VII. századtól kezdve szanszkrit szövegek írnak le. Az ősi változat az indiai hadsereg négy fegyverneme – elefánt, lovasság, szekerek és gyalogosok – közötti csatát szimulálta. A játék a perzsa, arab és európai kultúrákban való elterjedésével fejlődött; a 16. századra már a modern sakkhoz hasonlított – a domináns királynővel kiegészülve, amely a kor hatalmas női uralkodóit, például I. Erzsébetet és Medici Katalint tükrözte.
Más játékok kimentek a divatból, és szabályaik feledésbe merültek. Ez a helyzet a mehen esetében, amelyet Egyiptomban, az Óbirodalomban játszottak 4000 és 5000 évvel ezelőtt. A régészek sírleletek, szövegek és falfestmények alapján tudják, hogy a mehen – ami fordításban “tekercselt” – egy tekercselt kígyó alakú, kör alakú táblát jelentett. A kígyó testét tucatnyi bevágással szegmentálták, a farok kívül, a fej középen volt. A játékkészletek hat különböző színű üveggolyót és hat oroszlánfigurát is tartalmaztak. Úgy tűnik, akár hat játékos is versenyeztette a figurákat a kígyó feltekeredett teste körül. A terek azonban túl kicsik a golyók vagy az oroszlánok számára, és a művészi jelenetek függőlegesen álló táblát ábrázolnak. A modern tudósok azt tudják mondani, hogy mehen játszottak, de azt nem, hogy hogyan.
A játék legkorábbi nyomai
A legrégebbi, játéktáblának tekinthető leletek a Közel-Keletről származnak 6000 és 10 000 évvel ezelőttről, a neolitikum idejéből – amikor a térségben az emberek földműveléssel és állandó településeken való letelepedéssel kezdtek foglalkozni.
A mai Jordánia, Szíria és Irán területén található neolitikus lelőhelyeken a régészek körülbelül egy tucatnyi kő- vagy gipsztáblát fedeztek fel, amelyeken sekély horpadássorok csipkelődtek. A kutatók azt gyanítják, hogy a táblák a mancala-szerű játékok tábláiként szolgáltak. Ha ez így van, a játékosok a mélyedéseket játékfigurákkal töltötték meg, majd az ellenfél figuráinak eltakarításáért vagy elfogásáért versenyeztek. Bár a táblákhoz nem tartoztak nyilvánvaló játékfigurák, a játékosok valószínűleg magokat, kavicsokat vagy más ad hoc jelzőket használtak.
Tartós, kézműves játékfigurák ebből az időszakból továbbra is hiányoznak. A kis agyagdárdák, kúpok és más 3D-s formák gyakori leletek a közel-keleti neolitikus lelőhelyeken; egyes tudósok szerint ezek a zsebméretű leletek játékfigurák voltak, de a legtöbben úgy vélik, hogy az írás feltalálása előtt könyvelésre – az áruk mennyiségének nyilvántartására – használták őket. A legmeggyőzőbb játék “bábuk” egy délkelet-törökországi neolitikus lelőhelyről származnak, ahol egy 22 darab, egyenként körülbelül 1 hüvelyk magas, lapos talapzatú, csiszolt mészkődarabból álló rejtekhelyet találtak.
Ez nem azt jelenti, hogy az emberek nem játszottak korábban vagy máshol is; a közel-keleti táblák és feltételezett bábuk csak azért állták ki az idő próbáját, mert kőből vagy gipszből készültek. Kétségtelen, hogy más játékok romlandóak voltak – botokból készült bábukkal és földbe rajzolt táblákkal – és a játék után hamar eltűntek.
Bronzkori kedvencek
Kicsit később, a bronzkorban a közel-keleti társasjátékok bizonyítékai gazdagodnak. 2013-ban egy 5000 éves törökországi sír feltárását végző kutatók 49 apró, disznóra, kutyára és 3D-s alakzatokra emlékeztető faragott és festett kődarabról számoltak be, valamint kockákról és kagylóból készült kör alakú zsetonokról. A régészek azt feltételezték, hogy a leletek játékfigurák voltak, de nem találtak játéktáblát vagy szabálykönyvet. Megpróbálni megérteni ezt a játékot olyan, mintha a Monopoly szabályait csak a kis ezüstkutyából, cilinderből, szétszórt bankjegyekből és játékkártyákból próbálnánk megkülönböztetni.
A kutatók azonban megértették, hogyan kell játszani egy olyan játékot, amely körülbelül 4500 évvel ezelőtt vált népszerűvé. Ma a húsz négyzet vagy Ur királyi játéka néven ismert, és több mint 100 tábla került elő a Földközi-tenger keleti részén és a Közel-Keleten található lelőhelyekről.
A régészek az 1920-as években a sumér Ur város királyi temetőjének ásatásai során tárták fel az első példányokat a mai Irak területén. A készlet legdíszesebb darabja, az egyik tábla kagylóból, lapis lazuliból és vörös mészkőből készült, csillogó virágos és geometrikus motívumokat ábrázolt.
Ma már értjük a húsz négyzetet (vagy legalábbis annak egyik változatát), hála egy ősi szabálykönyvnek, amelyet ékírással írtak a Kr. e. II. századi Babilonban. A kőtáblát a 19. század végén találták meg Babilon romjainál, de aztán közel 100 évig a British Museum gyűjteményeiben pihent feledésbe merülve, mire Irving Finkel kurátor és filológus felismerte jelentőségét. Finkel fordítása egy összetett verseny- és fogadási játékot ír le. A teljes magyarázatot elolvashatja vagy megnézheti, de röviden: Az egymással szemben álló játékosok öt, különböző értékű madarat (fecske, viharmadár, holló, kakas, sas) jelképező bábut versenyeztettek a tábla 20 mezőjén. A mozgásokat birka- és ökörbokacsontokból készült négyoldalú kockák gurításával diktálták.
De a Twenty Squares szabályai – földrajzi és időbeli elterjedtségét tekintve – bizonyára sokfélék voltak. A babilóniai felirat csak egy közösség elképzelése a játékról.
Az amerikai kontinens elveszett játékai
Az azték birodalomból és Közép-Amerika más múltbeli civilizációiból számos játék ismert. Ezek közül a patollihoz szükség volt néhány kavicsra, egy X vagy kereszt alakú négyzetekkel festett szőnyegre, valamint több nagy babra, amelyek egyik oldalán egy ponttal vagy lyukkal jelölték. A játékosok eldobták a babokat; az, ahogyan azok földet értek, meghatározta a dobás pontszámát – vagyis azt, hogy a játékosok hány négyzetet tudtak mozgatni a kavicsokkal a szőnyegen. A versenyzők és a nézők fogadásokat kötöttek az eredményekre, gyakran Macuilxochitlra, a játékok istenére hivatkozva, hogy szerencsét hozzon. Ünnepnapokon az emberek messzi területekről gyűltek össze, és értékes egzotikus árukkal játszottak.”
Kiterjedt népszerűsége ellenére a patolliról kevés tárgyi bizonyíték maradt fenn. A 16. században a spanyol konkvisztádorok az őslakos kultúrák elpusztítására tett erőfeszítéseik részeként betiltották a játékot, megsemmisítették a szőnyegeket és elégették a babokat. Amit a mai tudósok tudnak a patolliról, az a gyarmati korabeli kéziratokból származik, amelyek leírják a játékot.
A helyzet fordított egy sokkal régebbi, kavicsos versenyjáték esetében: A kutatók felfedezték a játék nyomait, de nem találtak írásos vagy képi feljegyzéseket a szabályokról. Egy 2013-as Latin American Antiquity című tanulmányában Barbara Voorhies régész leírta a lehetséges játéktáblákat, amelyek egy nagyjából 5000 éves lelőhelyről származnak Mexikó déli részén, Chiapas közelében.
A mangrove mocsárban fekvő szigetszerű lelőhely a jelek szerint egy időszakos halász tábor volt, ahol az ősi emberek vízi erőforrásokat fogtak és készítettek elő. A több ezer felhalmozott kagylóhéj mellett az ásatások két lehetséges táblát is feltártak. A jobb állapotban fennmaradt 24 ujjnyi lyukból áll, amelyek egy ovális alakban, meglehetősen egyenletes távolságban helyezkednek el, és az agyagszerű padlóba vésődtek. Az ovális közepén egy lenyomat volt, ahol valószínűleg egy kő ült. Bár a szabályok ismeretlenek, Voorhies rámutat a későbbi monumentális városokban, például Teotihuacanban és Copanban, valamint a 19. század elején és a 20. század elején néprajzi beszámolókban leírt indián csoportok által játszott hasonló kinézetű játékokra. Ezekben a játékokban a játékosok kockadobások alapján versenyeztek a bábukkal a lyukpályán.
Úgy tűnik, hogy 5000 évvel ezelőtt a halászok ebben a táborban játszottak, miközben várták, hogy megszáradjanak a kagylóik. Nem sokban különbözik attól, amikor te előkapod a telefonodat, hogy Candy Crush-t játssz, miközben a kávésorban várakozol.