Hosts and parasites as aliens

Az elmúlt évtizedekben különböző szabadon élő állatok (gazdák) és parazitáik olyan befogadó területekre is behatoltak, ahol korábban nem fordultak elő, így idegen vagy egzotikus státuszba kerültek. Általában ez több száz éven át csekély mértékben történt meg. Az inváziót változó gyakorisággal követte a nem őshonos fajok elterjedése és megtelepedése, legyen szó akár gazdaszervezetről, akár parazitáról. Az eddigi szakirodalomban a gazdaszervezetek és a paraziták általi kolonizációkat nem együttesen kezelték és vizsgálták, noha a kettő általában különböző módon összefonódik. Az inváziós sikert és a kolonizáció erősségét lehetővé tevő tényezőkkel kapcsolatban az egyes szerzők tudományos hátterétől és az egyes inváziók feltűnőségétől függően különböző hipotéziseket állítottak fel. Azok a kutatók, akik megpróbálták elemezni a jellegzetes fejlődési mintákat, a terjedés sebességét vagy a genetikai eltérés mértékét az idegen fajok populációiban, különböző következtetésekre jutottak. A parazitológusok körében régóta az élősködők invázióinak alkalmazott szempontjai, például a gazdaságilag fontos gazdaszervezetekre gyakorolt negatív hatások állnak az érdeklődés középpontjában. Ebben a hozzájárulásban a gazdaszervezetek és a paraziták invázióit összehasonlítóan vizsgáljuk, számos hasonlóságot és néhány különbséget feltárva. Két helminthus, a szarvasmarhák és juhok májhernyója, a Fasciola hepatica, és az angolnák úszóhólyag-féregférge, az Anguillicola crassus, hasznos modellparazitának bizonyul az állati inváziók és a környezeti globális változások tanulmányozásához. A F. hepatica behurcolása szarvasmarhák vagy más legelő állatok behozatalához kapcsolódik. A különböző célterületeken a köztigazdaként szolgáló fogékony lymnaeida csigák vagy természetes módon voltak jelen és/vagy a parazita donorkontinenséről (Európából) és/vagy más, a parazita eredeti elterjedési területén kívül eső régiókból kerültek be, részben a globális élővilág változásának fokozatos szakaszait tükrözve. Számos behurcolt területen a F. hepatica együtt fordul elő a rokon F. gigantica őshonos vagy egzotikus populációival, mindeddig ismeretlen következményekkel. A hernyó kiterjedt elterjedési területén a háziállatok mellett vadon élő, őshonos vagy honosított emlősök is szolgálhatnak végső gazdaként. A F. hepatica őshonos és kitelepített populációit azonban még nem vizsgálták összehasonlítóan evolúciós szempontból. A Távol-Keletről származó A. crassus három kontinensen is betört, anélkül, hogy természetes gazdája, az Anguilla japonica előzetesen honosodott volna, az adott őshonos angolnafajra váltva. A helyi entomostrac rákfélék fogékony köztigazdaként szolgálnak. Az új végső gazdák naivnak bizonyultak a behurcolt fonálféreggel szemben, ami messzemenő következményekkel járt a parazita morfológiájára (méretére), abundanciájára és patogenitására nézve. A japán és európai angolnákkal végzett összehasonlító fertőzési kísérletek számos különbséget mutattak a gazdák immunvédelmében, ami a koevolúciót tükrözi a helmintus behurcolásával kapcsolatos hirtelen gazdaváltással szemben. Az őshonos gazdák és az invazív paraziták más társulásaiban a parazita fokozott patogenitása a jelek szerint más hiányosságokból ered, például a naiv gazda parazitaellenes viselkedésének hiányából, szemben a donor gazdával, amely eltérő viselkedési mintákat mutat, és így alacsonyan tartja a parazita abundanciáját. A rendelkezésre álló kevés szakirodalomból arra lehet következtetni, hogy az új gazdaszervezet egyes populációinak az idegen parazitához való alkalmazkodása több évtizedtől egy évszázadig vagy még tovább tart. Összefoglalva mindazt, amit a gazdákról és a parazitákról mint idegenekről tudunk, előzetes mintákat és elveket lehet kitalálni, de az egyedi esettanulmányok arra tanítanak bennünket, hogy kerülni kell az általánosításokat.