Isten lehelete
Pál azt írta, hogy “minden írást Isten lehelte ki” (2Timóteus 3:16). Ez a figyelemre méltó mondat Isten leheletéről bepillantást enged Isten és az Ő Igéje közötti bensőséges kapcsolatba.
Ezekre a versekre gyakran hivatkoznak, amikor a Biblia tévedhetetlenségéről beszélnek: Isten ellentmondás nélküli, ebből következik, hogy az Ő Igéje is ellentmondásmentes. Az érvelés itt az, hogy Isten természete összefonódik a Biblia természetével.
Amilyen az Isten, olyan a Biblia is. Ez a kapcsolat nemcsak a tartalomra, hanem a formára is vonatkozik – nemcsak arra, amit mond, hanem arra is, ahogyan mondja.
A jó írók azáltal különböztetik meg magukat a rossz íróktól, hogy világosan fejezik ki gondolataikat. A nagy írók azzal különböztetik meg magukat a jó íróktól, hogy világos gondolataikat szándékosan olyan formában fejezik ki, amelyet úgy alakítottak ki, hogy illeszkedjen a tartalom hangulatához.
Ha a nagy írók képesek erre, gondoljunk csak bele, milyen bonyolult, kifinomult és csodálatos módon tudja az egyetlen tökéletes író összekapcsolni a szándékolt üzenetét a választott formával.
Isten lélegzete
Pál fenti mondatában a lélegzett szóra szeretnék összpontosítani.
Tanulmányok nélkül is megérthetjük az itteni képi világot. A lehelet valami lágy, bensőséges dolog. A lélegzetvétel lehet csendes, de az élet biztos jele is. Isten lehelete Isten életének adása.
Az Isten leheletének adása tehát az ő hasonlatosságának visszatükröződésére utal.
Gondoljunk csak a világ teremtésére. Minden élőlény, amelyet Isten teremtett, “fajtája szerint” vagy “fajtája szerint” lett teremtve, kivéve egyet – az embert. Amikor Isten megteremtette a férfit és a nőt, azt mondta: “Alkossunk embert a mi képünkre, a mi hasonlatosságunkra” (1Mózes 1:26).
És hogyan tette ezt Isten? Mózes 2. könyve közelebbi betekintést nyújt: “És megformálta az Úr Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába, és az ember élőlénnyé lett” (2:7, dőlt betűvel szedve).
Itt a Teremtés könyvében tehát láthatjuk az összefüggést Isten hasonlatossága és Isten lehelete között. Nézzünk két másik példát:
Jézus a kereszten
Lépjünk előre az időben a Golgota hegyéig. Jézus a kereszten lógva, a világ bűneit hordozva. Amikor vége volt, Márk evangéliuma és Lukács evangéliuma egyaránt azt mondja, hogy Jézus “kilehelte a lelkét” (Márk 15:37, 39; Lukács 23:46).
Nem akarom itt túlelemezni a dikciót, ez nem egy kizárólag Jézusra vonatkozó kifejezés – Lukács ugyanezt a kifejezést három különböző helyen használja az Apostolok Cselekedeteiben (5:5; 5:10; 12:23).
A kapcsolat azonban még mindig fennáll. Jézus halála engesztelés volt a juhai bűneiért. Jézus halála és feltámadása igazságot vásárolt az Ő népe számára. Ez az utolsó lehelet szétszakította a fátylat Isten és az ember között, ami a megbékélést – az embernek adott Isten hasonlatosságát – jelentette.
A tanítványok megkapják a Szentlelket
A feltámadás után Jézus megjelent a tanítványainak. Nagy örömmel látták Őt. Ekkor Jézus “rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: “Vegyétek a Szentlelket””. (János 20:22, dőlt betűvel szedve).
Itt ismét azt látjuk, hogy Isten lehelete megfelel az Isten természetének adományozásának. Isten leheletének van egy megszentelő hatása – ha befogadjátok, akkor Isten hasonlatosságát tükrözővé váltok.
Az Isten lehelete perspektívát hoz
Itt ebben a cikkben szeretném tisztázni, hogy az Isten lehelete, bár Isten hasonlatosságát hozza, nem tesz senkit vagy semmit Istenné. Isten nekünk adott lehelete nem jelenti azt, hogy most már a saját isteneink vagyunk.
Ellenkezőleg, ha rájövünk, hogy mi, mint Isten teremtménye, aki az Ő hasonlatosságára lettünk teremtve, az Ő leheletét kaptuk, kijózanító, alázatos perspektívát veszünk fel az életünkre.
Megfigyelhetjük ezt a két szentírási szakaszt. Először is Dávidét a zsoltárokban:
Nézd, te néhány maréknyivá tetted az én napjaimat, és az én életem olyan előtted, mint semmi. Bizony az egész emberiség olyan, mint egy lehelet! (Zsoltárok 39:5)
És Jób is:
“…mert az én napjaim egy leheletnyi idő”. (Jób 7:16)
Mivel Isten leheletét kaptuk életünk forrásaként (“a Mindenható lehellete ad nekem életet” ), szemléltethetjük, hogy életünk milyen kicsi és mulandó a Mindenhatóhoz képest.
A mi életünk, minden, amire törekszünk, minden, amiért dolgozunk, olyan Isten számára, mint egyetlen lélegzetvétel.
Mint ez a lehelet, a legjobb dolog, amit remélhetünk, és ami a legnagyobb megelégedettséget, örömöt és beteljesülést hozhatja számunkra, az az, hogy megmutatjuk és megosztjuk annak az életét, aki lehelt – magának Istennek az életét.
A keresztény élet
Jób azt mondta, hogy a Mindenható lehelete ad életet. Ez igaz abban a tekintetben, hogy az embert a semmiből az életbe mozdítja (amint az a Teremtés könyvéből kiderül), és igaz abban is, hogy növeli életünk gyümölcsét, elevenségét.
A keresztény élet tehát olyan élet, amelyet Isten lehelete hajt, és amely az embert egyre inkább Isten hasonlatosságára alakítja át.
Hogyan nyerhetjük el ezt az életet? A “porból való ember” azért kapott életet, mert Isten lehelt belé. Hol kapjuk Isten leheletét?
Pál 2Timóteus 3:16-ban szereplő mondata, vegyük észre, azt mutatja, hogy a Bibliát nem Isten “lehelte be”, hanem “lehelte ki”. Isten Igéje Isten lehelete számunkra, amely életet ad nekünk, és Krisztushoz hasonlóbbá tesz minket.
A Bibliának a Szentlélek munkája által megvan az ereje, hogy a Lélek minden gyümölcsét – szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom – egyszerre tanítsa és mutassa meg.
Növekedsz-e ezekben a gyümölcsökben Isten Igéjének olvasása által?