Kék, kék, kék, kék, kék karácsony
A karácsonyi időszak éltető eleme a nosztalgia.
Minden évben felelevenítjük a családi hagyományokat. Ugyanazokat a dalokat hallgatjuk, ugyanazokat a sütiket sütjük, ugyanazokat a díszeket akasztjuk fel, ugyanazokat a történeteket olvassuk, Charlie Brownt nézzük, Manhattant iszunk a testvéreinkkel, felkötjük a fényeket.
Ezekben rejlik az olyan filmek zsenialitása, mint a “National Lampoon’s Christmas Vacation”, “A Christmas Story” és Dylan Thomas verse, “Egy gyermek karácsonya Walesben”. Ezek tanulmányok a gyermekkor legszebb évszakának nosztalgiájáról és hagyományairól.
Amikor kisgyerek voltam, a nagymama fáján lévő buborékfények varázslatosak voltak. Hogy tudnak így buborékozni? És a mi házunkra mindig nagy kerámia izzókat akasztottunk, és akárcsak Clark Griswold, a szálakat egyenesen az oromzatra tűztük.
Még színes égők is voltak, vagy a kis teljesen fehér fajtát választottátok. Bármi is volt, ha most, felnőttként nem ugyanezek a fények vannak a házadon és a fádon – hidd el – rosszul csinálod.
Képzelj el valakit, aki az összes régi díszének árán állít fel és díszít fel egy, a nappalijához illő fát. Egyetlen kézzel készített jégkrémpálcikás Mikulás vagy festékszórós tésztatésztás dísz sincs? Hol van ebben a sajátosság, a szemölcsök, a történet?
A karácsonyfa végül olyan lesz, mint egy élő dokumentum rólad és a családodról.
Azokat a díszeket, amelyeket a gyerekek készítenek minden évben, hozzáadod. Idővel újabbakat szerzel be. Minden egyes dísz szimbolikus gyorsírással jelképezi a múltadat.
Egy idő után úgy olvashatod a fát, mint egy élettörténetet.
“Emlékszel az első karácsonyunkra?”
“Emlékszel, amikor a White Sox valahogy megnyerte a World Series-t 2005-ben?”
“Emlékszel, amikor eltávolíttattad azt a Hello Kitty tetoválást?”
“Emlékszel, amikor Elvis-imitátor voltam?”
Hogyan oszthatnád meg ezeket a fontos emlékeket, ha fáj a szemed, ha a fán lévő idegen kék fényekre nézel?