Könyvillusztráció
A könyvillusztráció, ahogyan ma ismerjük, a korai európai fametszetből fejlődött ki. A 15. század elején játékkártyákat készítettek tömbnyomtatással, ami az első olyan nyomtatás volt, ahol a nyomatokat egymás után, logikus sorrendben használták. “Az első ismert, kommunikációs funkcióval rendelkező európai tömbnyomatok szenteket ábrázoló áhítatos nyomatok voltak.”
Amint a nyomtatás elterjedt és a könyvek elterjedtek, a nyomdászok fametszeteket kezdtek használni azok illusztrálására. Ezért “a fametszetű játékkártyák és vallásos nyomtatványok előállításának központjai az illusztrált könyvek központjaivá váltak. A nagyméretű korai könyvek nyomdászai gyakran többször is felhasználták, és levehető “dugókkal” is rendelkeztek a figurákról vagy a szentek attribútumairól, amelyeket egy nagyobb képen belül átrendezhettek, hogy több variációt készítsenek. A luxuskönyveket néhány évtizeden át gyakran a régi módon, kézi megvilágítású üres helyekkel nyomtatták.
A későbbi technikáktól eltérően a fametszet a fém mozgatható betűkhöz hasonlóan dombornyomást alkalmaz, így a szöveget és az illusztrációt egyaránt tartalmazó oldalakat együtt lehet beállítani és nyomtatni. A technika azonban vagy meglehetősen nyers eredményt ad, vagy drága volt, ha jó minőségű tömbvágógépet használtak, és csak atipikusan nagy oldalakon tudta megoldani a finom részleteket. Nem volt alkalmas például a térképekhez szükséges részletességre, és Ptolemaiosz Cosmographiájának 1477-es bolognai kiadása volt az első olyan könyv, amely nyomtatott térképeket tartalmazott, és az első, amelyet nem fametszetekkel, hanem metszetekkel illusztráltak (Taddeo Crivelli). Körülbelül 1490 után azonban több évtizedig alig készültek további metszett illusztrációk, ehelyett a drága, fémmetszettel díszített, többnyire vallási témájú, Párizsban készült könyvek stílusa volt népszerű luxustermék körülbelül 1480 és 1540 között. A 16. század közepén a fametszetet fokozatosan megelőzte a metszet és a metszet mélynyomásos technikája, amely 1560-90 körül vált uralkodóvá, először Antwerpenben, majd Németországban, Svájcban és Olaszországban, a fontos kiadói központokban. Ez egészen a 19. század végéig így maradt. Ezek megkövetelték, hogy az illusztrációkat külön, más típusú nyomdagépen nyomtassák, így bátorítva az egész oldalt kitevő illusztrációkat, ami a normává vált.
A metszet és a metszet élesebb felbontást és finomabb részleteket adott az illusztrációknak, és a 15. század végére gyorsan dominánssá vált, gyakran a két technikát egyetlen lemezen vegyesen alkalmazva. A könyvek széles skáláját illusztrálták most már, kezdetben többnyire néhány oldalon, de az illusztrációk száma fokozatosan nőtt a korszak során, és inkább a metszetet használták, mint a metszetet. A könyvek egyes típusai, például a tudományos és műszaki művek, a gyermekkönyvek és az atlaszok most már nagyon erősen illusztráltak lettek, és a 18. század közepétől a regény számos új formája kisszámú illusztrációt tartalmazott.
A földrajzi és természettudományi témájú luxuskönyvek, valamint néhány gyermekkönyv nyomtatott illusztrációt tartalmazott, amelyeket aztán kézzel színeztek, de Európában a valódi színes nyomtatás egyik kísérleti technikája sem terjedt el széles körben a 19. század közepéig, amikor több különböző technika vált sikeressé. Kelet-Ázsiában egyre szélesebb körben alkalmazták a sokféle fadúccal történő színes nyomtatást; a Japánban teljesen kidolgozott technikát nishiki-e-nek nevezték, és könyvekben, valamint ukiyo-e nyomatokban használták.
A litográfia (amelyet Alois Senefelder talált fel 1798-ban, és 1818-ban tették közzé) nagyobb szövegbeli változatosságot és pontosságot tett lehetővé. Ennek oka, hogy a művész most már közvetlenül magára a nyomólemezre rajzolhatott.
A XIX. és XX. században kifejlesztett új technikák forradalmasították a könyvillusztrációkat, és új eszközöket bocsátottak a művészek és a tervezők rendelkezésére. A tizenkilencedik század elején a mélynyomásos eljárás lehetővé tette a fényképek könyvekben való reprodukálását. Ebben az eljárásban fényérzékeny zselatint használtak a képnek egy fémlemezre való átviteléhez, amelyet aztán maratással véstek. Egy másik eljárás, a kromolitográfia, amelyet Franciaországban fejlesztettek ki a tizenkilencedik század közepén, lehetővé tette a színes nyomtatást. Az eljárás azonban rendkívül munkaigényes és költséges volt, mivel a művésznek minden egyes színhez külön lemezt kellett készítenie. A huszadik század végén az ofszet litográfia néven ismert eljárás olcsóbbá és a művész számára kevésbé időigényessé tette a színes nyomtatást. Az eljárás egy kémiai eljárást használt a fotónegatívnak a nyomtatás előtti átvitelére egy gumi felületre.
A tizenkilencedik és huszadik században különböző művészeti mozgalmak és támogatóik voltak, amelyek érdeklődtek a könyvtervezés és -illusztráció gazdagítása iránt. Például Aubrey Beardsley, aki a szecesszió és az esztéticizmus híve is volt, nagy hatással volt a könyvillusztrációkra. Beardsley az erotikára specializálódott, és rajzainak néhány legjobb példáját Oscar Wilde Saloméjának első angol nyelvű kiadásához (1894) készítette.