Katabatikus és anabatikus szelek

A katabatikus szelek éjszaka alakulnak ki, amikor tiszta az égbolt, az általános nyomásgradiens laza, és a szárazföld gyors sugárzási lehűlése tapasztalható. A lejtővel szomszédos X ponton lévő levegő, amely hűvösebbé és ezáltal sűrűbbé válik, mint a távolabb, azonos szinten lévő levegő (Y), a gravitációs erő hatására lefelé kezd csúszni, kialakítva a katabatikus szelet (a görög “kata” jelentése lefelé, a “biano” pedig mozgást jelent. A lejtő lábához érve a szél a tenger felé mozog. A levegő adiabatikus felmelegedését a leereszkedés során a vezetés ellensúlyozza, mivel a levegő folyamatosan érintkezik a hidegebb hegyoldalral. Ha a lejtőt jég vagy hó borítja, amelyek hatékony szigetelők, akkor a lejtő és a jég- vagy hótakaró felső felülete között csak nagyon korlátozott vezetés megy végbe. Így az éjszakai lehűlés során a felső felület hőmérséklete gyorsabban csökken, mint a csupasz lejtőé. Ilyen körülmények között a szomszédos levegő, amely nagyon hideggé és sűrűvé válik, olyan sebességgel ereszkedik lefelé, amely elérheti a viharos szélerősséget.
A katabatikus (lejtőszél) befolyásolja a tengeri viszonyokat a hegyvidéki partvidékeken, különösen a norvég fjordoknál, valamint Grönland és az Antarktisz jéggel borított területein.

Napközben anabolikus szél alakul ki. Tiszta égbolt esetén a lejtő elnyeli a napsugárzást, és felmelegíti a vele közvetlenül érintkező levegőt (P). Ez a levegő ezután felfelé áramlik a lejtőn, mivel magasabb hőmérsékletű, mint az azonos szinten távolabb lévő levegő (Q). A lejtőn felfelé haladó levegő tágul, ezért lehűl. A meleg lejtővel való érintkezés biztosítja a folyamatos emelkedést, amely a délutáni órákban éri el a legnagyobb sebességet. Az anabatikus szelek az Alpokban a nyári hónapokban fordulnak elő, amikor általában laza a nyomásgradiens.