Kenyér, bor és víz

A kereszténység tele van szimbolikával. Az olyan hétköznapi tárgyak, mint a kenyér, a bor és a víz, bizonyos helyzetekben extra jelentéssel és jelentőséggel bírnak. A keresztre feszítése előtti éjszakán Jézus Krisztus egy zsidó ünnepi étkezést vett, és új jelentést adott neki. Olyan hagyományt indított el, amely a keresztény egyházban máig folytatódik. Azt mondta legközelebbi követőinek, hogy kenyér evéssel és borivással emlékezzenek meg a haláláról. A különböző keresztény hagyományokban ezt szentáldozásnak, misének (a római katolikus és ortodox egyházban használt kifejezés), eucharisztiának (a görög szó hálaadást jelent), kenyértörésnek vagy úrvacsorának nevezik.

A keresztre feszítése előtti éjszakán Jézus Krisztus egy zsidó ünnepi étkezést vett, és új jelentőséget adott neki.

Amint a korai keresztény egyház növekedett, a keresztények továbbra is azt tették, amit Jézus kért: a kenyeret és a bort egy közösen elfogyasztott étkezés részeként vették magukhoz. Imákat is hozzáadtak, hogy méltóságteljes alkalom legyen. Idővel az imák száma nőtt, az étel mennyisége pedig csökkent. De a hagyomány folytatódott.

A keresztények szentáldozásának egyes elemei változhatnak: a kenyér lehet egy darab speciálisan készített ostya vagy egy darabka kenyér; a bort szolgálhatják fel serlegben, amelyet mindenki megosztva, felváltva kortyolgat, vagy kis, egyéni kelyhekben. Néha vörös gyümölcslevet kínálnak azoknak, akik nem szeretnének alkoholt inni.

Jézus az utolsó vacsorán

Jézus a halála előtti éjszakán összehívta a legközelebbi követőit, mert ekkor volt az éves zsidó páska-ünnep ideje. Ez egy hosszú, hagyományos, énekekkel, imákkal és szimbolikával teli étkezés volt, amelynek során a zsidó nép arra emlékezett, hogyan szabadultak meg az egyiptomi rabszolgaságból mintegy 1500 évvel Jézus születése előtt. Az étkezés gyakran utolsó vacsoraként ismert, mivel Jézus ekkor evett utoljára a követőivel, mielőtt meghalt és feltámadt.

Amikor az étkezés a végéhez közeledett, Jézus egy sajátos fordulatot tett hozzá. Elvett a kenyér és a bor egy részét, amelyet mindenki evett és ivott, és személyes emléktárgyává változtatta. Jézus azt akarta, hogy a követői emlékezzenek arra az áldozatra, amelyet az élete elvesztésével készül meghozni. Ezt a Lukács által írt bibliai könyv 22. fejezetében írja le:

“És fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik (a követőknek), mondván: “Ez az én testem, értetek adatott; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Ugyanígy a vacsora után vette a poharat, mondván: “Ez a pohár az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik…”‘.

A különböző keresztény hagyományok eltérően gondolkodnak magáról a kenyérről és a borról: egyesek számára ezek Jézus áldozatának szimbólumai; mások számára a kenyér és a bor változatlan marad, de Jézus valamilyen módon lelkileg jelen van az úrvacsoraosztás során; mások számára a kenyér és a bor az istentisztelet során ténylegesen Jézus testévé és vérévé válik.

Kenyér és bor Jézus tanításaiban

Jézus mintegy három évig utazott és tanított, mielőtt keresztre feszítették. Gyakran használt hétköznapi tárgyakat és helyzeteket, hogy többet mondjon az embereknek önmagáról és Istenről. A bibliai könyvben, a János evangéliumában feljegyzett egyik alkalommal például úgy beszélt magáról, mint “az élet kenyeréről”. Ezzel azt akarta mondani, hogy ugyanúgy képes kielégíteni az emberek lelki éhségét, ahogyan a kenyér a fizikai éhséget. Máshol azt mondja, hogy új bort nem szabad régi boroshordókba tölteni – más szóval, amikor valami új történik, azt nem korlátozhatják a régi gondolkodás- és cselekvésmódok.”

Folytatás alább…

A víz szimbolikája a keresztségben

Vízzel fogadják az új hívőt a keresztény egyházban a keresztségnek nevezett szertartás keretében. Ez magában foglalhatja az illető teljes alámerítését vagy a vízzel való meglocsolását. A szimbolika ugyanaz – a múltbeli hibák megtisztítása és az újrakezdés. Ez a régi élet meghaladásának és az Istennel való új élet kezdetének a jele.

A Biblia Újszövetségében – a Jézus születése utáni részben – számos beszámoló található új hívők megkereszteléséről. Néha egyes felnőttek voltak, néha egész családok. Egyeseket folyókba merítettek, másokat korsókból nyert vízzel kereszteltek meg bent a házban.

A mai gyülekezetekben eltérőek a gyakorlatok. Sokan keresztelnek csecsemőket, akiknek a szülei azt szeretnék, hogy keresztényként nőjenek fel. A szülők ígéretet tesznek arra, hogy a csecsemőt a keresztény hitben nevelik, amíg elég idős nem lesz ahhoz, hogy saját maga elkötelezze magát Jézus követése mellett. Ezekhez az ígéretekhez csatlakozhatnak kijelölt barátok, úgynevezett keresztszülők. Az anglikán templomokban a keresztelőnek nevezett szertartás során vizet öntik a csecsemő fejére. Az ortodox egyházban a csecsemőt vízbe merítik.

Más egyházakban, például a baptista vagy pünkösdi gyülekezetekben a csecsemőket hálaadó és szentelési istentisztelettel köszöntik. A keresztséget olyan hívők számára tartják fenn, akik elég idősek ahhoz, hogy saját maguk döntsenek Jézus követése mellett. Ez általában a gyülekezet épületében lévő kis medencébe való bemerítést jelenti – de lehet a tengerbe, tóba vagy folyóba is.

“Aki iszik abból a vízből, amit én adok neki, soha nem szomjazik meg.”

Jézus tanítása a vízről

A vándorlása és tanítása idején Jézus jelképesen is beszélt a vízről. Egy alkalommal, amelyet a Biblia János könyvének 4. fejezete jegyez fel, találkozott egy asszonnyal, aki egy kúthoz ment vízért. Miközben beszélgettek, ezt mondta neki: “Mindenki, aki ebből a vízből iszik, újra szomjas lesz, de aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, az soha többé nem szomjazik…” Jézus ezzel azt akarta mondani, hogy ha valaki őt követi, akkor az ember szellemi felüdülésre való szomjúsága kielégül – örökre.”