Ki találta ki először a BCE, CE, BC és AD kifejezéseket, és mi a különbség köztük?

Mellisa

BCE (Before Common Era) és BC (Before Christ) ugyanazt jelenti – a CE (Common Era) évet megelőző 1 évet. Ez ugyanaz, mint az AD 1 (Anno Domini) évszám; az utóbbi jelentése “az Úr évében”, gyakran fordítják “a mi Urunk évében”. (Az AD datálási rendszer létrehozásakor úgy gondolták, hogy annak 1. éve a názáreti Jézus születésének éve.)

Anno Domini volt az első ilyen megjelenés. A Kr. u. 6. század előtt sok keresztény, aki nem használt Anno Mundi (a világ évében) típusú rendszert, a római kori datálásra támaszkodott, vagy a dátumokat a legenda szerint Romulus és Remus Róma alapításának évétől (Kr. e. 753) kezdve jelölte meg, vagy a Diocletianus római császár (244-311) alatt létrehozott dátumrendszerre támaszkodva, amely Diocletianus trónra lépése alapján készült.

A legtöbb keresztény azonban nem volt túlságosan oda Diocletianusért, mivel uralkodása második felében, a harmadik század végén / a negyedik század elején brutálisan üldözte őket. Ez feltehetően részben válasz volt arra a tanácsra, amelyet Diocletianus a didimai Apolló orákulumától kapott. Ezt megelőzően állítólag csak a keresztények kitiltását szorgalmazta például a hadseregből és az uralkodó testületből, abban a reményben, hogy ez majd megnyugtatja az isteneket. Ezt követően áttért a fokozódó üldözési politikára, hogy megpróbálja rávenni a keresztényeket a római istenek imádatára. Ez egyszerűen a keresztények tulajdonának lefoglalásával, otthonaik lerombolásával, az összes keresztény szöveg elégetésével stb. kezdődött. Amikor az ilyesmi hatástalan volt, áttértek a keresztények letartóztatására és kínzására, kezdve a vezetőkkel. Amikor ez nem vált be, a keresztényeket különböző brutális módokon kezdték megölni, beleértve azt is, hogy időnként állatokkal tépették szét őket a tömegek szórakoztatására (Damnatio ad bestias).

Ez a módszer, amellyel az embereket a római istenek imádatára akarták rávenni, végül elképesztő kudarcot vallott, és úgy tűnik, hogy az üldözés csak Kr. u. 305 után folytatódott a birodalom keleti felében Galerius és Maximinus alatt. Végül Kr. u. 311 áprilisában császári rendelettel véget vetettek a nagy üldözésnek keleten is. Néhány évvel később Nagy Konstantin (uralkodott Kr. u. 306-tól 337-ig) nyilvánosan kereszténynek vallotta magát, és a kereszténység kezdett uralkodó vallássá válni a Római Birodalomban.

A húsvét mindenesetre a keresztény hagyomány legfontosabb szent napja volt/van, és az első nikaiai zsinaton (Kr. u. 325) határozták el, hogy minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget követő első teliholdat követő vasárnapon legyen. Annak megjóslására, hogy pontosan mikor esik az ünnep minden évben, húsvéti táblázatokat készítettek.

Kr. u. 525-ben Dionysius Exiguus kis-szkíta szerzetes a húsvét időpontjának meghatározására szolgáló táblázatán dolgozott, amikor úgy döntött, hogy megszünteti a Diocletianusra való hivatkozást azzal, hogy táblázatának első évét Anno Domini 532-ként tüntette fel, kifejezetten kijelentve, hogy ez a régi, Diocletianuson alapuló táblázat utolsó évét közvetlenül követő évre, Anno Diocletiani 247-re vonatkozik. Nem világos, hogy Dionüsziosz hogyan jutott 525 évre azóta, hogy Jézus megszületett abban az időben, amikor a táblázatát kiszámította (532 évvel a táblázat dátumainak kezdete után), de nem volt messze attól a tartománytól, amit a legtöbb bibliakutató ma gondol, a modernebb becslések szerint Krisztus tényleges születése valahol Kr. e. 6 és 4 közé tehető.

Az Anno Domini-rendszer, amelyet néha dionüszoszi korszaknak vagy keresztény korszaknak is neveznek, viszonylag hamar kezdett elterjedni az itáliai papság körében, és bár nem volt túl népszerű, Európa más részein is elterjedt valamelyest a papság körében. A 8. században az angol szerzetes, Bede (ma Tiszteletreméltó Bede néven ismert) használta a datálási rendszert a rendkívül népszerű Ecclesiastical History of the English People (Kr. u. 731) című művében. Ennek gyakran tulajdonítják nemcsak a naptári hivatkozás népszerűsítését, hanem a Kr.e. fogalmának bevezetését is, nevezetesen azt, hogy Kr.e. 1 az Kr.u. 1 előtti év volt, figyelmen kívül hagyva minden lehetséges nulladik évet. (Ez nem meglepő, hiszen Bede, akárcsak Dionysius, nem rendelkezett nullás számmal, amivel dolgozhatott volna, ld: A nulla története. Azonban mindketten többször hivatkoztak a latin nihil, “semmi” szóra bizonyos helyeken a táblázataik kiszámításakor, ahová a nullának kellett volna kerülnie, ha lett volna ilyen számjegyük.)

Azt is meg kell jegyezni, hogy Bede valójában nem használt ilyen “BC” rövidítést, hanem csak egy esetben említette az ante incarnationis dominicae tempus (“az úr megtestesülésének ideje előtt”) alapú évet. Bár innentől kezdve ritkán, szórványosan említik az “úr megtestesülése előtti” évszámokat, Werner Rolevinck 1474-es Fasciculus Temporum című művéig nem kerül sor arra, hogy egy műben ismételten használják. Az angol, “Before Christ” csak a 17. század második felében jelent meg, és csak a 19. században rövidítik le.

Az Anno Domini röviddel az Ecclesiastical History of the English People után, Nagy Károly római császár uralkodása alatt (Kr. u. 742-814) került hivatalos használatba, és a 11. században a római katolikus egyház is átvette hivatalos használatra.

A BCE és a BCE sokkal újabb találmányok. Ez a 17. században kezdődött, a vulgáris korszak kifejezés megjelenésével; ez nem azért volt, mert az emberek ezt a kort olyan korszaknak tartották, amikor mindenki durva vagy durva volt, hanem mert a “vulgáris” többé-kevésbé azt jelentette, hogy “közönséges” vagy “közönséges”, így tükrözve, hogy a korszak “a köznépből való vagy a köznéphez tartozó” (a latin vulgarisból).

A Vulgaris Aerae (vulgáris korszak, azaz “közönséges korszak”) és az Anno Domini felcserélhető használatának első dokumentált példája Johannes Kepler 1615-ös, 1616-os és 1617-es latin nyelvű műveiben szerepelt. A kifejezés angol változata később, 1635-ben jelent meg Kepler 1615-ös művének angol fordításában. (A XVII. század közepén az angol “vulgáris” a “durva” új definícióját vette fel, de csak a XX. században vált általánossá ez a “durva/nem kifinomult” meghatározás, amikor a vulgáris korszakra való hivatkozás megszűnt.)

A latin Aerae Christianae (Christian Era) kifejezést és a hozzá kapcsolódó angol “Christian Era” kifejezést egyesek a 17. században is használták, például amikor Robert Sliter használta A Celestiall Glass or Ephemeris for the Year of the Christian Era 1 (1652) című művében.

Röviddel ezután jött egy másik “CE”, a Common Era, amelyet felcserélhetően használtak a Vulgáris korszakkal, először a The History of the Works of the Learned 1708-as kiadásában jelent meg, majd ismét David Gregory The Elements of Astronomy (1715) című művében.

Ami a tényleges rövidítést illeti, a CE (Common Era) állítólag már 1831-ben is használatos volt, bár nem találtam meg konkrétan, hogy melyik műben jelent meg állítólag. Akárhogy is, mind ez, mind a BCE (Before the Common Era) biztosan megjelent Morris Morris Jacob Raphall rabbi 1856-ban megjelent Post-Biblical History of the Jews című művében. A BCE és a CE használata különösen népszerű volt a zsidó közösségben, ahol igyekeztek elkerülni minden olyan elnevezést, amely kifejezetten “az Úr”-ként utal Krisztusra. Manapság a BC és AD helyett a BCE és CE használata hasonló okokból más csoportok körében is meglehetősen elterjedt.

Ez a cikk eredetileg a Today I Found Out oldalon jelent meg. Kövesse őket a Youtube-csatornájukon.

Featured image credits: Unsplash