Mennonita áldások

A legtöbbünk valószínűleg úgy képzeli el a mennonita és az amish valláshoz tartozókat, mint magános, szorgalmas, családcentrikus, önzetlen és a gyülekezeti közösségüknek teljes mértékben elkötelezett embereket. Amit én soha nem társítottam ezekhez a kedves, ultrakonzervatív öltözetű emberekhez, az egy teljesen felszerelt és jól képzett katasztrófa kereső- és mentőcsapat.

A Mennonita Katasztrófaszolgálat arkansasi kereső- és mentőcsapatát 2010-ben 24 mennonita és amish önkéntes hozta létre, hogy segítsen a keresés minden formájánál. A Berryville-i székhelyű, a tizenévesektől a 40 évesekig terjedő korosztályból álló csoport a Bethel Amish Mennonita Egyházközséghez tartozik. Ez az ő egyedi módjuk a szolgálatra és “tanúságtételre a helyi és a környező közösségek felé.”

Számukra a másokon való segítés lehetőségét csak áldásként írják le.

A mennonita csapat megalakítása csak azért volt ésszerű, mert a helyi hatóságok folyamatosan segítséget kértek a közösségüktől, mert a csoportnak volt készséges munkaereje. Ráadásul már csak a gondolat is, hogy segítsenek a rászorulókon, jól illeszkedett a mennonita-amish keresztény hitvalláshoz.

“Az évek során előfordult, hogy legalább 80 mennonitát hívtunk más közösségekből, hogy segítsenek a nagy kereséseknél” – mondta Ted Hostetler Berryville-ből, aki a csapat vezetője.

A keresésekkel kapcsolatos első nagyobb tapasztalatuk valójában néhány évvel korábban, az 1990-es évek közepén volt, amikor a mennonita közösséget felkérték, hogy segítsenek egy sűrű erdőben eltűnt idős arkansasi férfi keresésében. Hostetler elmondta: “E tapasztalat után úgy döntöttünk, hogy jobb lenne, ha szervezettebbek lennénk, és jobbak lennénk abban, amit csinálunk.”

A kereső-mentő csapatként töltött első év alatt a mennoniták öt erőfeszítésben vettek részt, többnyire különböző okokból eltűnt fiatalok után kutatva. Ez az öt akció rengeteg mennonita önkéntest vonzott, akik együttesen közel 1200 órát áldoztak a keresésre.

Hat év elteltével a csapat ma már évente 12-18 hívásra reagál, és jobban felszerelt, bár mindig szükségük van a legújabb technológiával való frissítésre.

“A specialitásunk a víz alatti keresés lett” – mondta Hostetler. “Van szonárunk, és szorosan együttműködünk a Benton megyei búvárcsapattal és másokkal.”

A világi hárommegyei kutató-mentő csapat tagjaiként a keresések megszervezésében és lebonyolításában is jártasak lettek.

Glenn Wheeler, a Newton megyei seriff hivatalának nyomozója, aki öt éve a Newton megyei kutató-mentő csapat koordinátora, gyakran koordinálja a Jasperben és környékén lévő hegyes és erdős Ozarksban végzett kereséseket.

Számára a mennonita csapat mindössze 10 tagjának jelenléte egy keresési helyszínen “olyan, mintha 20 másik önkéntes lenne.”

“Szervezettségük, munkamoráljuk és szolgálatkész szívük felülmúlja a legtöbbet, akivel együtt dolgozunk” – mondta Wheeler.

Minden keresés érzelmekkel teli Hostetler és csapata számára. Változatlanul átérzik a gyászoló családok aggodalmát.

A 2013-as víz alatti kutatás a 28 éves Michael Burton holttestének megtalálása a Beaver Lake Starkey-szigeténél lévő mély és alattomos öbölben a legnehezebbek és legintenzívebbek közé tartozott, mondta nekem. Ennek során Hostetler csapata mintegy 20 másik búvárral együtt heteken át kereste Burtont, aki akkor tűnt el, amikor egy barátjával szabadon búvárkodtak, miközben légzőpalack nélkül lándzsáztak.

“Az, hogy nem találunk meg valakit, az egyik legnehezebb dolog” – mondta. “Sok éjszakát töltöttünk a három hét alatt szonárral való kereséssel. Amikor megtalálták a holttestét, akkora megkönnyebbülés volt. Kevesebb mint egy évvel később a család eljött Nebraskából, hogy egy nagy hálaadó partit és vacsorát rendezzenek. Közel 100 ember vett részt az eseményen. Nagy áldás volt találkozni a családdal, és gyógyító volt a család számára, hogy találkozhattak a keresőcsapat néhány tagjával.”

A csapat kereséseinek nagy része a Buffalo National Riverben és környékén zajlik. Következésképpen a mennonita csapat szorosan együttműködik a Nemzeti Park Szolgálattal. “De szinte évente válaszolunk hívásokra Carroll, Madison, Newton, Washington és Benton megyékben is.”

Megkérdeztem, hogy ő és a csapattagok hogyan érzik a befektetett időt és erőfeszítést. A főnév, amelyhez ismét fordult, változatlan volt. “Igazi áldás volt, hogy a különböző közösségek megengedték, hogy ilyen módon segítsünk nekik. Az is áldás, hogy segíthetünk megtalálni egy szerettünket, vagy lezárást hozhatunk egy szerettünk visszaszerzésével.”

Mint minden olyan önkéntes csoportnak, amely termék helyett közszolgáltatást nyújt, a csapatnak mások nagylelkűségére kell támaszkodnia, akik szívből hisznek abban, amit csinálnak. “Adományokból működő szervezetként az egyik küzdelmünk az, hogy legyen elég pénzünk a leghatékonyabb működéshez szükséges felszerelések korszerűsítésére” – mondta Hostetler. “Most például kétségbeesetten szükségünk van a szonárberendezésünk frissítésére a víz alatti keresésekhez.”

Nos, Ted, remélem, hogy néhányan, akik ma olvasnak, eléggé meghatódnak attól, amit a csapatod tesz, hogy esetleg segítsenek ebben a dologban. Gondoskodom róla, hogy értesüljenek mindarról a jóról, amit te és a csoportod tesznek, hogy megáldjanak másokat a csoportod nemes mottója szerint: “Hogy mások élhessenek.”

————v————

Mike Masterson rovata rendszeresen megjelenik az Arkansas Democrat-Gazette-ben. Írjon neki e-mailt a [email protected] címre.

Editorial on 04/30/2016