Miért használtak a szovjetek “öngyilkos” kutyákat a náci tankok felrobbantására?
A második világháború első éveiben a szovjet páncéltörő kutyák komoly veszélyt jelentettek a német előrenyomulásra. Ezeket az állatokat robbanóanyaggal felfegyverkezve küldték bevetésekre, hogy megsemmisítsék az ellenséges felszerelést. Bár ma ez a tény zavarónak tűnhet az állatvédők számára, fontos emlékezni arra, milyen kétségbeesett idők voltak azok, amikor egy félelmetes és gonosz ellenség szinte a Kreml kapujában állt.
A német tankok gépágyúi túl magasan voltak ahhoz, hogy elérjék az alacsonyan futó “öngyilkos” kutyákat, és a szovjet gyalogság fedezékének köszönhetően a németek nem tudtak könnyen kiszállni a tankjaikból és puskákkal lelőni a kutyákat.
A német harckocsizó egységek gyakran leállították a támadást, ha a harctéren kutyákkal felszerelt harckocsiromboló zászlóaljakat láttak. Az egyetlen hatékony módszer az ilyen támadás megakadályozására a lángszórók használata volt. Gyakran, amikor a német erők támadásba mentek, az összes kutyát lelőtték útközben. Még a Luftwaffe repülőgépei is tüzet nyitottak rájuk.
Az “öngyilkos” kutyák gyökerei
A Szovjetunió nem az 1941-es náci invázióra válaszul kezdett páncéltörő kutyákat használni. Valójában már az 1930-as években, jóval a Nagy Honvédő Háború kitörése előtt megkezdték az ilyen kutyák kiképzését.
A páncéltörő kutyákat arra képezték ki, hogy az ellenséges tankok alá kússzanak, miközben robbanóanyagot hordoznak a testükön (12 kg TNT-t). Egy hosszú kar a célponttal való érintkezéskor robbanást idézett elő.
A kutyákat kiképezték, hogyan másszanak a tankok alá. Több napig éheztették őket, és húsdarabokat helyeztek a gyakorló tankok alá, hogy a kutyákat megtévesszék, hogy minden tank alatt élelem található. Arra is megtanították őket, hogy ne féljenek a nehéztüzérségtől, és arra is kiképezték őket, hogy másszanak be egy tank hátulja alá, hogy elkerüljék az ellenséges géppuskák tüzét.
Az első páncéltörő kutyákat 1939-ben vezették be a Vörös Hadseregbe, és két évvel később a kutyákat csatában is kipróbálták.
Katasztrofális első csata
Az 1. különleges zászlóalj páncéltörő kutyáit (212 kutya és 199 kiképző) először Moszkva közelében vetették be csatában.
A kutyák első nagyobb támadása teljes katasztrófa volt, mert nem volt fedezék a szovjet gyalogságtól. Ennek eredményeként a németek könnyedén lelőtték a kutyákat. Ráadásul a kiképzők súlyos taktikai hibát követtek el azzal, hogy a kutyákat szovjet tankokkal képezték ki, amelyek dízelüzeműek voltak. Az állatok hozzászoktak a dízel szagához, de a német tankok benzint használtak. Így a kutyák teljesen összezavarodtak a csatatéren.
Azok a katonák, akiket nem öltek meg, a kutyáikkal együtt adták meg magukat. A kihallgatások során a fogságban lévő kiképzők elárulták a páncéltörő kutyák kiképzésére használt szovjet módszereket.
Harc minden fronton
Még ha az 1. különleges zászlóaljat ki is irtották, a Szovjetunió továbbra is használta a kutyákat a németek ellen. A taktikát megváltoztatták, és újraindították a kutyakiképzést. 1941 végére több mint 1000 kutya harcolt a fronton, a következő évben pedig a számuk meghaladta a 2000-et.
1942. július 21-én öngyilkos kutyák segítettek meghatározni az Azovi-tengeren lévő Taganrog közelében zajló nagy ütközet kimenetelét.
Amikor 40 ellenséges tank áttört egy páncéltörő lövegekből álló üteget, és veszélyeztette a haditengerészeti gyalogsági dandár állásait, a 4. század páncéltörő kutya volt az egyetlen, ami a parancsnokság és a nácik között állt.
Mivel egyidejűleg 56 kutya indított támadást, és számos ellenséges tankot semmisített meg. Ezek a kutyák nemcsak a támadást állították meg, hanem a németeket is menekülésre kényszerítették a csatatérről.
Leningrád ostroma során egy csapat kutya felrobbantotta az ellenséges tankokat és erődítményeket. Ravaszul megkerülték a szögesdrótot, azonosították az ellenség helyzetét, és a bunkerek bejárata felé futottak, ahol emberi jelenlétet észleltek. Több bunkert, valamint egy lőszerraktárt sikerült felrobbantaniuk.
Létfontosságú hozzájárulás a győzelemhez
1943 közepére a harctéri helyzet megváltozott. A Vörös Hadsereg kezdett megfelelő mennyiségű páncéltörő fegyvert kapni, ami a háború első napjaiban még hiányzott. Ennek eredményeképpen felhagytak a kutyák öngyilkos bevetésével.
A kutyák összesen 304 ellenséges tank megsemmisítésében segítettek a háború során, ami valószínűleg a Szovjetunió javára billentette a mérleg nyelvét, és nagyban hozzájárult a nácizmus legyőzéséhez.
Mivel a győzelem szinte biztosra vehető volt, a megmaradt kutyákat átképezték aknakereső feladatokra, és sokuk a háború végéig életben maradt.