Mi a kétéltű?
A kétéltűek az állatok azon csoportja, amelyek fiatalon vízben születnek és élnek (lárvák), felnőtt korukban pedig többnyire a szárazföldön élnek, amely vízforrás közelében van.
A “kétéltű” szó a görög “amphibios” szóból származik, ami “kettős életet” jelent, mivel ezek az állatok képesek szárazföldön és vízben is élni. A kétéltűek voltak az első szárazföldi állatok, és szoros kapcsolatot tartanak fenn a vízzel, ahonnan őseik származnak. Sok kétéltűfaj a mérsékelt égövi régiókban él, néhány faj azonban nedvesebb körülmények között, például a trópusi erdőkben is megtalálható. Amikor az időjárás nagyon hidegre fordul, a kétéltűek úgy alszanak téli álmot, hogy a tavak alján lévő iszapba vagy kövek és fatörzsek alá temetkeznek.
A kétéltűek körülbelül 230 millió éve élnek, és úgy tudjuk, hogy a halakból fejlődtek ki. Kifejlődtek és alkalmazkodtak a nedves, édesvízi élőhelyeken való túléléshez. A kétéltűek hidegvérű (ektotermikus) gerincesek, amelyek testhőjüket a környezetükből nyerik. A napon sütkéreznek, hogy felmelegedjenek, és a vízbe mennek, hogy lehűljenek. A kétéltűek bőre sima, 4 végtagjuk van, és 3 csoportra oszthatók:
Cákeciliák Békák és varangyok Úszósügérek és szalamandrák
A kétéltűek táplálkozása
A kétéltűek ragadozó állatok, és inkább élő zsákmánnyal, mint hullával (halott állatokkal) táplálkoznak. A legtöbb kétéltűnek nagy, széles szája van a nagytestű állatok elfogyasztásához. A békák és varangyok nagytestű állatokat, például egereket, madarakat, kisebb hüllőket és kisebb kígyókat is megesznek. Egy-egy ilyen étkezés hosszú időre kielégíti energiaszükségletüket. A felnőtt kétéltűek étrendje általában rovarokból, csigákból, csigákból és pókokból áll. A kétéltűlárvák vízi gerinctelenekkel táplálkoznak. Néha a lárvák kannibalizmusra hajlamosak, és saját fajtársaikat fogyasztják el. Egyes fajok, például a mexikói ásóbéka szája kicsi, és csak termeszekkel táplálkozik.
A kétéltűek szaporodása
A kétéltűek lárvaként általában vízi, felnőttként pedig szárazföldi állatok. Nagymértékben függnek a víztől, különösen az édesvíztől. Sós vízben (óceánokban és tengerekben) nem élnek kétéltűek. A kétéltűek petéi általában héj nélküliek, és mind vízben termelődnek. Ahogy a peték lárvává fejlődnek, hosszú ideig maradnak életben a vízben, mielőtt átesnének a metamorfózis összetett átalakulásán. Testalkatukban számos olyan változás megy végbe, amely végül felkészíti őket a szárazföldi élőhelyeken felnőttként való életre. A lárvák kopoltyúi elvesznek, és helyükbe levegővel lélegző tüdő lép, a békák és varangyok esetében pedig a farkuk (amellyel ebihalaként rendelkeztek) visszaszívódik, és végtagokat fejlesztenek.
A kétéltűek különböző fajainál eltérő a szülői gondoskodás. Egyesek sok tojást raknak, és egyáltalán nem védik őket. Némelyeknél kifejlődött a szülői gondoskodás, és kevés tojást raknak, amelyeket mindkét szülő véd. A cincéreknél, gőtéknél és szalamandráknál általában a nőstény biztosítja a védelmet, míg a békáknál és varangyoknál a hím védi a petéket a ragadozóktól. Mivel a kétéltűek petéinek nincs héja, a védelem nagyon fontos, hogy a peték ne száradjanak ki, ne fertőződjenek meg gombákkal, és ne falják fel őket a ragadozók.
A kétéltűek anatómiája
A kétéltűek bőrét a bőrfelszín alatti speciális mirigyek tartják nedvesen, amelyek egy nyálkának nevezett ragadós anyagot termelnek. Nincsenek pikkelyeik, tollaik vagy szőrük. Egyes kétéltűek a bőrükön keresztül szívják be az oxigént, és a kifejlett állatok a tüdejükön és a bőrükön keresztül is képesek lélegezni. Mivel a kétéltűek kopoltyúin a vízzel egyidejűleg áramlik át a vér, az oxigén a vízből egyenesen a kétéltű véráramába jut.
A legtöbb kétéltű élénk színű, különösen a mérgező fajok. Ezek az élénk színek egyrészt figyelmeztetésül szolgálnak a potenciális ragadozók számára, hogy nem jók a táplálékul, másrészt pedig az álcázást szolgálják. Egyes kétéltűek a hőmérséklet- vagy fényváltozásra reagálva képesek megváltoztatni bőrük színét.
Tények a kétéltűek anatómiájáról
A kétéltűek csontváza sokkal kevesebb csontból áll, mint más gerinces fajoké.
A kétéltűek szíve 3 kamrás, nem 4, mint az emlősöké.
A kétéltűeknek 5 alapvető érzékszervük van, az ízlelés, a hallás, a szaglás, a látás és a tapintás, akárcsak az embernek. Azonban képesek érzékelni a Föld mágneses terét, valamint az infravörös és ultraibolya fényt is.
A varangyoknak és békáknak (rend: Anura) lapított koponyájuk van.
A varangyoknak és békáknak rövid a gerincük és megnagyobbodott a hátsó lábuk.
A szalamandráknak és a gőtéknek (rend: Caudata/Urodela) hosszabb a gerincük, mint a varangyoknak és békáknak. Végtagjaik nagyjából azonos méretűek, és hosszú farkuk van.
A gőtéknek lapított farkuk van, ami kiváló úszókká teszi őket.
A cápáknak (rend: Gymnophiona) nincsenek végtagjaik, és a testük mentén mozgó izmok összehúzódásával mozognak. Szegmentált testükkel erősen specializálódtak az ásásra.
A cápáknak a fej mindkét oldalán egy-egy csápjuk van, amely a szem és az orrlyuk között helyezkedik el. A csápokat szagérzékelőként használják a zsákmány felkutatására.
A csápok mindegyike belső megtermékenyítéssel rendelkezik. Néhány caecilia oviparos és vízi lárvája van. A lárváknak kopoltyúnyílásaik vannak, de nincsenek külső kopoltyúik. A fajok mintegy 75%-a élősködő, ami azt jelenti, hogy már kifejlett utódoknak adnak életet.
Néhány kétéltű, például a kígyók és a gyíkok vedlik a bőrüket. Néhány varangy, például az európai varangy a nyári hónapok során többször is levedli a bőrét, majd megeszi azt. Ez az újrahasznosítási szokás tartja a varangyok bőrét egészségesen és jóllakottan.