Mikor a szorongás támad

Sigmund Freud a Bevezető előadások a pszichoanalízisről XXV. számában a szorongást “olyan rejtélynek nevezte, amelynek megoldása fényt vetne egész szellemi létünkre”. Bár Terian Koscik új önéletrajzi képregénye, az Amikor a szorongás támad, szerényebb ambícióval ábrázolja a szorongással kapcsolatos személyes tapasztalatait, mégis sikerül megvilágító erejű beszámolót adnia egy olyan állapotról, amelyre – tanúsíthatja – nincsenek könnyű válaszok.

A borító sci-fi forgatókönyve és a szójátékos cím utal a történetmesélés alapjául szolgáló humorra, de meghazudtolja a könyvnek azt az aggodalmát, hogy apró, mindennapi események hogyan válthatnak ki nem hasznos és emésztő mentális folyamatokat. A borító élénk színvilága és B-filmes stílusa nem talál utat a belső oldalakra, Koscik főként fekete és szürke színeket használ, valamint különböző intenzitású színmosásokat (főként vöröset). A rajzstílus takarékos, de bájos, a szerző avatárja pedig megnyerő és szimpatikus elbeszélőnek bizonyul. Koscik fájdalmasan tudatában van annak, hogy viselkedési reakciói károsak, de képtelen ésszel uralkodni rajtuk. Ahogy egymásnak ellentmondó gondolatbuborékok küzdenek a dominanciáért, vagy aláássák a más szereplőkkel folytatott szóbeli eszmecseréket, feltárul a zaklatottságának mértéke.

Noha Koscik gyermekkorának visszatekintése megmutatja, hogy a szorongás mindig is jellemző volt a lelki alkatára, nincs kísérlet pszichoanalitikus feltárásra. A folyamatok neurotudományos vagy biológiai magyarázatára sem kerül sor. Amikor kezelésre kerül sor, terapeutája arra összpontosít, hogyan használjon tudatossági technikákat a szorongó gondolatok kezelésére, és hogyan akadályozza meg, hogy azok elhatalmasodjanak rajta. Ezeket egyszerűen, de hatásosan illusztrálja, rövid, de jelentős önsegítő elemet adva az elbeszélésnek.

Koscik felismerése, hogy segítségért fordulhat, sarkalatos pont a könyvben, és a könyv létrejöttének elsődleges indítéka. A borítón a “Keress terápiát még akkor is, ha a problémáid furcsának vagy ostobának tűnnek” felirat olvasható, és a könyv egyértelmű üzenetet küld a terápia igénybevételét fontolgató olvasóknak: a segítség elérhető, és ami még fontosabb, megérdemlik, hogy segítséget kapjanak.

Ez a képregény nem az egzisztenciális szorongásról vagy a nagy drámáról szól – a főhősnő katasztrofizálásra való hajlama ellenére sem. Ehelyett az olvasó annak szuggesztív kifejezését kapja, hogy a szorongó hajlamúak számára a látszólag hétköznapi szóváltásokból mély szorongás és magányosság fakadhat. És bár mindenre kiterjedő gyógymódot nem kínál, Koscik hangsúlyozza, hogy vannak olyan kommunikációs és ellenőrzési módszerek, amelyek őt az önelfogadás útjára terelték, és amelyek mások számára is hatékonynak bizonyulhatnak, akik hasonló problémákkal küzdenek.