Nagyon ellenségessé válok önmagammal szemben – Dühkezelés, szorongásos rohamok és szociális szorongásos zavar

18 éves férfi vagyok, akinek az elmúlt hónapokban több olyan furcsa “epizódja” volt (jobb kifejezés híján), amikor nagyon ellenségessé váltam önmagammal szemben. Fejbe vágom magam bármivel, amit találok (vagy az öklömmel, ha nem találok semmit), vitatkozom magammal, és nagyon erős a harag, általában azt kívánom, bárcsak halott lennék. Mégsem beszéltem még senkinek az “epizódjaimról”, mert félek, hogy ezek nem mások, mint figyelemfelkeltő kiáltások. Nem tudom eldönteni, hogy csak kitalálom-e, vagy valami baj van velem. És amikor megpróbálom megtalálni a választ, úgy érzem, mintha kettészakadt volna az agyam. Nem akarom elmondani egyetlen barátomnak vagy családtagomnak sem, mert félek, hogy hogyan reagálnának. Csak annak jeleként, hogy mennyire tanácstalan vagyok, hogy hova forduljak, itt vagyok, és egy vadidegen embert kérdezek a legintimebb gondjaimról. A kérdésem egyszerű, mégis bonyolult: mikortól kell segítséget kérnie az embernek, és az általam elmondottak alapján én azon a szinten vagyok? Vagy az én (más) gondolataimnak igaza van, ha azt mondom, hogy ez az egész csak kitaláció?

Azt hiszem, hogy most van azon a ponton, amikor érdemes segítséget kérnie. Konkrétan úgy gondolom, hogy időpontot kellene kérnie egy orvoshoz egy teljes körű egészségügyi kivizsgálásra, esetleg neurológiai vizsgálatra is. Nem adsz meg semmilyen előzményt, de leírod a dühkitörések “epizódjait”, amelyek (a döbbent és szégyenkező hangnemedből ítélve) úgy tűnik, hogy nagyon nem illenek a normális személyiségedhez. Ezek a kitörések lehetnek “pszichológiai” természetűek vagy nagyon is szervi (pl. orvosi) eredetűek, és ezt csak egy képzett egészségügyi szakember tudja megmondani. A dühkitöréseknek számos, finom és egyéb oka lehet. Volt mostanában stresszhelyzetben? Történtek olyan életesemények, amelyek miatt dühös lett, vagy kudarcnak ítélte magát? Ha Ön természeténél fogva maximalista, és az érzelmek túlzott kontrolljára támaszkodik, mint önmaga összetartásának eszközére, akkor bármilyen kimondott “kudarc”, amely esetleg bekövetkezett, elég lehet ahhoz, hogy a felzaklatott depresszió (az elemzők szerint befelé forduló düh) állapotába taszítsa, amellyel nem készült fel, hogy megbirkózzon. A kiváltó esemény(ek)nek nem kell mások szemében kudarcnak lenniük; csak a saját kudarcérzésedre van szükség ahhoz, hogy a folyamat elinduljon. Akkor viszont az epizódjaidnak lehet, hogy inkább organikusan alakulnak ki. Az agyban bekövetkező fizikai változások eredményezhetnek jellemtől eltérő viselkedést. Lehetséges, hogy valami baj van az agyával (durván, mint egy tumor vagy fejsérülés, vagy finoman, mint az epilepszia vagy a zaklatott depresszió). Használt valamilyen gyógyszert (felírt vagy egyéb)? A gyógyszerek mellékhatásai is befolyásolhatják az Ön állapotát. Orvosi alapos kivizsgálás nélkül nem lehet tudni, hogy mi okozhatja a kirohanásait, ezért is bátorítom, hogy keressen fel egy orvost.

A leveledben a szégyen mély áramlata érződik. Úgy mutatod be magad, mint aki úgy érzi, hogy el kell rejtenie a benned zajló dolgokat azok elől, akik közel állnak hozzád, mert félsz attól, hogy ők hogyan reagálnak majd. Ennek a félelemnek nagyon is jó oka lehet; lehet, hogy a múltban keményen elítélték a “gyengeségeid” feltárása miatt, és megtanultál egy hamis énedet mutatni a környezetednek védelmi célokból. Bár ez a fajta viselkedés talán szükséges védekezés, az ön környezetét tekintve súlyos áldozatot fog kivonni az életminőségéből. Ha úgy érzed, hogy állandóan erősnek kell lenned, az azt jelenti, hogy állandóan félelemben élsz. Jó dolog arra törekedni, hogy erősek legyünk, az biztos, de senki sem erős mindig, és amikor az embernek nehézségei vannak, helyénvaló és bátor dolog segítséget kérni olyan emberektől, akik ezt meg tudják adni (például orvosoktól és terapeutáktól). Nem egészséges nyomást gyakorolni magunkra, hogy mindig erősnek és magabiztosnak kell lennünk. Néha az embereknek szükségük van arra, hogy sebezhetőek legyenek. Csak akkor tudunk például szeretni, ha sebezhetőek vagyunk. A sebezhetőség egy másik szó a nyitottságra, és csak a nyitottság és a megosztás révén tudják az emberek támogatni egymást és szeretni egymást. Bizonyára különbséget kell tenned a tekintetben, hogy kivel osztod meg a sebezhetőséget, (mert vannak, akik megpróbálnak majd bántani téged). Ha azonban nem engeded meg magadnak, hogy bizonyos időközönként nyitott legyél, akkor szinte biztos, hogy szerencsétlen és depressziós leszel.

A legrosszabb fajta dolgokat említettem, ami történhet (pl. daganat), és orvoshoz kellene fordulnod, hogy megbizonyosodj arról, hogy semmi ilyesmi nem történik. Ha végeztél ezzel az orvosi kivizsgálási folyamattal, és a problémád fizikai okai kizárásra kerülnek (remélem, így lesz), akkor meg kellene fontolnod, hogy időpontot kérj egy pszichoterapeutától, akivel beszélhetsz erről a sok szégyenérzetről, amit hordozol; ez az igény, hogy mindig erősnek kell tűnnöd. Egy jó terapeuta talán tud segíteni abban, hogy biztonságosan csökkentsd az ezzel kapcsolatos terheidet. A terápiába való belépés nem gyengeség (mint ahogyan azt gondolnád), hanem inkább egyfajta bátorság, amivel sok férfi nem rendelkezik. Ahelyett, hogy bátorságot igényelne, hogy erősnek tűnjön, amikor nem az (ami a bátorságnak az a gyakori fajtája, amely a látszatot vagy a becsületet az igazsággal szemben értékeli), a terápia azt a nem mindennapi bátorságot igényli, hogy hajlandó legyen őszintén beismerni a “gyengeség” érzéseit, hogy megtanulhassa, hogyan birkózzon meg velük őszintén, színlelés, félelem vagy szégyen nélkül.

Még több “Kérdezd Dr. Dombeck-et “Kolumnisták megtekintése