A szorongásos neurózis vagy pánikbetegség szerotonin-visszavétel gátlóval történő kezeléséhez soha nem késő | RegTech
Egészségügyi előzmények
A beteg 30 éves volt, amikor 1954-ben szorongásos neurózis miatt kórházba került. Húszéves korától fokozatosan ideges lett, túlzott aggodalommal és szorongással, ingerlékenységgel, fáradtsággal és álmatlansággal. A kórházi kezeléshez azonban a szorongásos vagy pánikrohamos rohamok vezettek. A kórházban töltött első hetekben naponta körülbelül három rohama volt. E rohamok során a legdominánsabb tünetek a szívdobogás, légzési nehézségek fulladásos érzéssel, torokszorítás, ájulás vagy szédülés voltak, olyan érzéssel, hogy mindjárt elájul. Kórházi tartózkodása alatt inzulinadagoló terápiában és narkoanalízisben részesült, azonban ennek semmi hatása nem volt.
A kórházból való elbocsátás után a beteg hamarosan rájött, hogy az alkohol nagyon hatékony kezelést jelent. A következő években az alkoholt szorongásoldóként használta, és ez idő alatt képes volt befejezni a gépészmérnöki képzését és megházasodni. Miután azonban fokozatosan növelnie kellett a napi alkoholfogyasztását, ∼35 éves korában ezt teljesen abba tudta hagyni, azóta soha nem használ semmilyen formában alkoholt. Amikor ezt követően a szorongásos rohamok visszatértek, háziorvosához fordult kivizsgálásra, mert biztos volt benne, hogy szívbetegségben szenved, de komolyabb betegséget nem találtak nála. Szerelőként dolgozott egy kisvasútvonal karbantartó műhelyében, és most azt tapasztalta, hogy a mindennapi munkája önmagában egyfajta kezelés volt, mivel a munkakövetelmények szerények voltak, és nem volt sok kapcsolata más emberekkel. Valójában félt a vasúti közlekedéstől, de az autóval való utazástól nem, feltéve, hogy ő maga ült a volán mögött, és a megtett távolság nem volt túl nagy; az ő határa napi 50 km volt.
Ez a nagyon korlátozott életmódja sok családi problémát okozott. Így felesége, akitől négy gyermeke született, végül 20 év házasság után elhagyta őt. Ezután egyedül élt, nagyon kevés kapcsolatot tartott a gyermekeivel és semmit a volt feleségével.
Mivel 70 éves korában nyugdíjba vonulása után a pánikrohamai nagyon gyakori időközönként visszatértek. Emiatt többször is felvették kórházunk kardiológiai osztályára, de semmi komolyabb egészségügyi problémát nem találtak nála. Öngyilkossági gondolatok miatt aztán 1995 végén pszichiátriai osztályunkra került. A kórházban töltött első héten kiderült, hogy az elmúlt hónapokban depressziós epizódban szenvedett, amely jelentős anorexiával és 10 kg-os súlyvesztéssel járt. Majdnem minden tevékenységben elvesztette az örömét, és depressziós hangulatát úgy érzékelték, mint ami határozottan különbözik a hétköznapi stresszhelyzettől. Reménytelenség és öngyilkossági gondolatok is jelen voltak. Alvási problémái voltak, különösen a kora reggeli ébredés, és depressziós hangulata többnyire reggel volt rosszabb. A diagnózis szerint súlyos depresszióban szenvedett, és teljesítette a melankólia (endogén depresszió) összes DSM-III kritériumát, valamint a pánikbetegség (PD) DSM-III kritériumait. Életében először antidepresszáns gyógyszeres kezelést kapott sertralin formájában, az első két hétben napi 50 mg, majd napi 100 mg adagban. A 6 hetes terápia után mind a depresszió, mind a pánikrohamok enyhültek. A kórházból való elbocsátás után a beteget ambulanciánkon napi 50 mg szertralin fenntartó dózisával kezeltük monoterápiaként, mellékhatások nélkül. Ezt követően javult a szociális élete, kezdeményezőbbnek mutatkozott a másokkal való kapcsolatfelvételben, és hosszú évekig egy kis boltot vezetett egy idősek otthonában, ahol üdítőitalokat, magazinokat, édességeket stb. árult. 2014 elején, nem sokkal 90. születésnapja előtt vastagbélrákban elhunyt.