Rákmegelőzés és aktuális kutatás

Az antrochoanalis polip, más néven “Killian-polip” jóindulatú, magányos, mucinsűrűségű elváltozás. A sinus maxillaris antrumából ered, és a sinus ostiumon keresztül az orrüregbe, a choanába és lefelé az orrgaratba megy. Ezek pedunculatus és prolapsus gyöngyházfehér, ödémás orrnyálkahártya. A maxillában lévő szegmens általában cisztás, a nasalis és choanalis szegmensek általában szilárdak.1 Choanalis polipok eredhetnek a sinus sphenoidából, az orrsövényből és az orrüreg más részeiből is.2-4 A fő megjelenési tünet elsősorban az orrdugulás. Ez többnyire egyoldalúan fordulhat elő, bár az irodalomban kétoldali ACP-kről is beszámoltak. Az antrochoanalis polipok a sinonasalis polipoknak csak ~5%-át teszik ki. Leggyakrabban a 3-5. évtizedben lévő fiatal felnőtteknél fordulnak elő. Férfiakban gyakrabban fordulnak elő, mint nőkben.5

A pontos etiológia nem ismert. Valójában ez a rendellenesség nem hozható összefüggésbe az orrallergiával. Néhány feltételezett ok a fertőző etiológiával való összefüggés. Az antrochoanalis polip és a krónikus rhinosinusitis közötti összefüggés is dokumentált.6-8 A krónikus sinusitis a betegek ~25%-ánál jelen van, de az okozati összefüggés nem bizonyított. Az egyéb hipotézisek között szerepel a Bernoulli-jelenség, amely szerint a légúti légáramlás által okozott negatív nyomás merőleges az ostiumra, ami a polipnak az orrüregbe való benyúlását eredményezi.6,7 Gyakrabban fordulnak elő allergiások, cisztás fibrózisban szenvedők, aszpirinérzékenyek vagy bizonyos fertőzésekben szenvedők körében. A nyálkahártya túlburjánzásairól van szó. A polip növekedése a polipból történő vénás visszaáramlás akadályozásának köszönhető. Ez az akadályozás a sinus maxillaris ostium szintjén következik be. Ez a vénás pangás fokozza a polipszerű nyálkahártya ödémáját, ezáltal növelve annak méretét.

Patológiailag az antrochoanalis polipok azonosak más gyulladásos polipokkal. A többi poliptól eltérően azonban általában keskeny száruk van, amely az arcüregből ered.5,7

A diagnózis felállításához és a kezelés megtervezéséhez orrmelléküregi endoszkópia és komputertomográfia (CT) szükséges. A radiológiai diagnózis általában kontraszt nélküli CT-vizsgálat segítségével történik. Hagyományos röntgenfelvételen azonban PNS esetén a sinus maxillaris és a nasopharyngealis tömeg egyoldali átlátszatlanságát találjuk. Időnként kétoldali sinus érintettséget is megfigyelhetünk (23-42%). A CT-vizsgálatot általában előnyben részesítjük, mivel a CT-vizsgálat részletes információt nyújt a melléküregek anatómiájáról, valamint a melléküregek érintettségének mértékéről és anatómiai változatáról.

A következők a nem kontrasztos PNS CT-vizsgálaton látható jellemzők, amelyek a valódi koronális vagy koronális reformátumú felvételeken értékelhetők a legjobban:

1. A maxilláris antrumból kiinduló homogén, jól definiált tömeg, mucinsűrűséggel.
2. A tömeg általában kitágítja a maxilláris ostiumot, és látható, hogy a nasopharynxba nyúlik.
3. A sinus maxillaris sima megnagyobbodása.
4. Nem társul a környező csontos struktúrák csontos pusztulása.

Az antrochoanalis polipok azonban nagyobb sűrűséget mutathatnak, ha régóta fennálló és/vagy gombás fertőzéssel társulnak.9 A kontrasztanyaggal megerősített vizsgálat perifériás fokozódást mutathat. MRI-felvételen a T1-en közepes vagy alacsony jelet, a T2-súlyozott felvételeken pedig magas homogén jelet lehet észlelni. A perifériás fokozódás a kontraszt utáni felvételeken is észlelhető. Az impaktált mucin/vérzéses tartalom magas jelet mutat a T1 súlyozott szekvenciákon.