Tényleg veszélyes a Bermuda-háromszög?

A Bermuda-háromszögnek nevezett területet számos rejtélyes eltűnéssel hozták összefüggésbe 1945-ig visszamenőleg, amikor is egy ötfős amerikai haditengerészeti repülőszázad egy kiképzési küldetésen nyomtalanul eltűnt.

Mi történt pontosan azokkal a gépekkel – és az azóta állítólag a háromszögben eltűnt hajókkal és repülőgépekkel – sok találgatás tárgya, és a népszerű elméletek a természetfelettitől a sci-fiig terjedő skálán mozognak.

Az Aviation Safety Network és az amerikai parti őrség (USCG) által vezetett feljegyzések azonban azt mutatják, hogy sok ilyen eltűnés a térségben zajló vihartevékenységhez, vagy maguknak a járműveknek a nem biztonságos állapotához köthető.

A USCG honlapján a válasz a gyakran feltett kérdésre: “Tényleg létezik a Bermuda-háromszög?” a következő kijelentés: “A területen az évek során bekövetkezett számos repülőgép- és hajóveszteség áttekintése során semmi olyat nem találtak, ami arra utalna, hogy az áldozatok nem fizikai okokra vezethetők vissza.”

Más szóval a normális óceáni folyamatok és az egyszerű emberi hiba a valószínű bűnösök, és a Bermuda-háromszög nem rejtélyesebb, gyanúsabb vagy veszélyesebb, mint a nyílt óceán bármely más szakasza.

A mélyben

A Föld tengerei a bolygó mintegy 70 százalékát borítják, és átlagosan mintegy 12 100 láb (3700 méter) mélységet érnek el, a legmélyebb ponton pedig akár 36 200 láb (11 000 m) mélységig a Nemzeti Óceáni Szolgálat szerint.

A tengerek körülbelül 321 millió köbmérföld (1338 köbkilométer) vizet tartalmaznak, így nem csoda, hogy a hajók és repülőgépek látszólag eltűnhetnek benne, és nem hagynak nyomot az elmúlásukról.

1964-ben egy Vincent Gaddis nevű riporter “Bermuda-háromszögnek” nevezte el az Egyesült Államok délkeleti atlanti partjainál található, nagyjából 500 000 négyzetmérföldes (1,3 millió négyzetkilométer) övezetet. Gaddis a címet az Argosy magazinban megjelent története alapján találta ki, amely a 19-es járat – öt haditengerészeti repülőgép 14 fős személyzettel a fedélzetén – 1945-ös megmagyarázhatatlan eltűnését írta le.

Egy másik 13 fős személyzettel rendelkező haditengerészeti repülőgép, amelyet az eltűnt 19-es járat felkutatására küldtek, szintén nem tért vissza, a riporter és az U.Howard L. Rosenberg, az amerikai haditengerészet veteránja, aki a Bermuda-háromszögről írt egy cikket a Naval History and Heritage Command (NHHC) számára.

Rosenberg szerint a Flight 19 pilótái valószínűleg eltévedtek, majd kifogytak a benzinből. Ha lezuhantak volna, a nehéz repülőgépek valószínűleg széttörtek volna a becsapódáskor és elsüllyedtek volna, a víz pedig túl hideg lett volna ahhoz, hogy a legénység túl sokáig bírja, még ha túl is élték a balesetet.

A mentőgép pedig egy PBM Mariner volt, egy olyan repülőgéptípus, amelyet általában “repülő gáztartályként” emlegetnek, mert annyira gyúlékony volt. Nagy a valószínűsége annak, hogy a mentők saját tüzes balesetet szenvedtek – vetette fel Rosenberg.”

A Háromszöggel kapcsolatos pletykák azóta jelentősen megnőttek, de az eltűnések száma a nagy forgalmú területen nem feltűnően magasabb, mint az óceán más, jól bejáratott részein.

“A háromszög területe történetesen a világ egyik legforgalmasabb régiója, és minél nagyobb a hajók vagy repülőgépek száma, annál nagyobb az esélye annak, hogy néhányukkal történik valami” – írta Rosenberg.

Viharos időjárás

A trópusi viharok és hurrikánok szintén gyakoriak az Atlanti-óceánnak ebben a térségében, ami a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) szerint sok olyan bejelentett eltűnést magyarázhat, amelyek az évek során a Bermuda-háromszögben történtek.

A térségen áthaladó hajók a múltban jobban ki voltak téve az időjárás hirtelen és szélsőséges változásainak, mint a mai hajók, amelyek pontosabb előrejelzésekhez férnek hozzá – áll a NOAA tisztviselőinek közleményében.

A rövid, de heves zivatarok, az úgynevezett mezometeorológiai viharok, amelyek szintén előjelzés nélkül törhetnek elő a tengeren, szintén szerepet játszhattak, megzavarva a hajók kommunikációját és hatalmas hullámokat kavarva, mondta Rosenberg.

A Karib-tengeren található sok sziget jelenléte sekély vízfelületeket teremt, amelyek szintén gondot jelenthetnek a nagy hajók számára, tette hozzá a NOAA közleménye. Ha pedig baleset történne, a cápák és a barrakudák rövid idő alatt elintéznék a vízben lévő testeket, míg a gyorsan áramló Golf-áramlat gyorsan szétszórná a roncsok nyomait a baleset vagy robbanás helyszínéről.

“Az óceán mindig is rejtélyes hely volt az emberek számára, és ha rossz időjárás vagy rossz navigáció játszik szerepet, akkor nagyon halálos hely lehet” – mondták a NOAA tisztviselői a nyilatkozatban. “Nincs bizonyíték arra, hogy a Bermuda-háromszögben nagyobb gyakorisággal fordulnának elő rejtélyes eltűnések, mint az óceán bármely más nagy, jól bejáratott területén.”

Mégis metán lehet?

A háromszög “erejéről” szóló babonák mégis figyelemre méltóan ellenállónak bizonyultak, és továbbra is jelen vannak a közvélemény képzeletében. Néhány babona még a közelmúltban is gyökeret vert, új geológiai felfedezések alapján.

2015 márciusában egy kutatás részletesen bemutatott egy krátergyűjteményt a Barents-tengerben Norvégia partjainál. A tanulmány szerzői felvetették, hogy ezeket a krátereket az utolsó jégkorszak vége után, 11 700 évvel ezelőtt felszabadult ősi metánrobbanások okozhatták. Ezek a “robbanások” akkor történtek, amikor az óceánok felmelegedő hőmérséklete miatt a gázhidrátokból – a fagyott vízzel egyesült gázok által képzett szilárd, jégszerű anyagból – felszabadult a metán.

A kutatásról szóló egyes médiabeszámolók a Bermuda-háromszöggel való kapcsolatot sugallták, azt állítva, hogy a hirtelen és heves metánrobbanások víznyelőket hozhatnak létre, vagy olyan gázbuborékokat képezhetnek, amelyek gyorsan működésképtelenné teszik és elsüllyesztik a hajókat. Carolyn Ruppel, kutató geofizikus és a U.S. Geological Survey gázhidrátokkal foglalkozó projektjének vezetője szerint azonban ez a magyarázat nagyon valószínűtlen.

“Tudjuk, hogy a tengerfenékből származó metán most eléggé elterjedt” – mondta Ruppel a Live Science-nek. De míg a lassú metánszivárgás gyakori az óceánban, olyan nagyszabású kitöréseket, mint amilyenek a jégkorszak végéhez közeledve történhettek, azóta nem regisztráltak, mondta.

A gázhidrátok lebomlásakor, tette hozzá Ruppel, nem bomlanak le robbanásszerűen, hacsak nem alakul ki extrém nyomás – olyan típusú, mint ami a drámai klímaváltozás következtében történhet, és akkor is csak az óceán olyan részein, ahol a víz elég sekély ahhoz, hogy a gázhidrátokra hatással legyen a víz hőmérsékletének változása, mint például a Barents-tenger azon területe, ahol a krátereket találták.

Valójában az óceánba szivárgó metán nagy részét a mikrobák már jóval azelőtt szén-dioxiddá alakítják, hogy a felszínre érne. “Tehát ne számítsunk nagy katasztrófákra a következő évszázadokban” – mondta Ruppel.

Kövesse az Élet kis rejtélyeit a Twitteren @llmysteries. A Facebookon & Google+-on is megtalálhatóak vagyunk.