Történelmi fejlődés
A buddhizmus elterjedése
Buddha karizmatikus vezető volt, aki egyedi tanításaira alapozva sajátos vallási közösséget alapított. E közösség tagjai közül néhányan, akárcsak maga Buddha, vándoraszkéták voltak. Mások laikusok voltak, akik tisztelték Buddhát, követték tanításainak bizonyos aspektusait, és biztosították a vándoraszkéták számára a szükséges anyagi támogatást.
A Buddha halálát követő évszázadokban életének történetére emlékeztek és megszépítették, tanításait megőrizték és továbbfejlesztették, az általa alapított közösség pedig jelentős vallási erővé vált. A Buddhát követő vándor aszkéták közül sokan állandó szerzetesi létesítményekben telepedtek le, és szerzetesi szabályokat alakítottak ki. Ugyanakkor a buddhista laikusok közé a gazdasági és politikai elit fontos tagjai kerültek.
A buddhizmus fennállásának első évszázadában a buddhizmus Magadha és Kosala származási helyéről elterjedt Észak-India nagy részén, beleértve Mathura és Udzsajani területeit nyugaton. A buddhista hagyomány szerint az alig több mint egy évszázaddal Buddha halála után tartott Veszalí (szanszkritul: Vaishali) tanácskozásra meghívókat küldtek az egész Észak- és Közép-Indiában élő szerzeteseknek. Az i. e. 3. század közepére a buddhizmus elnyerte a Maurya király, Ashoka kegyeit, aki olyan birodalmat hozott létre, amely északon a Himalájától majdnem a déli Sri Lankáig terjedt.
Encyclopædia Britannica, Inc.
Az Északkelet-Indiában kialakuló köztársaságok és királyságok uralkodói számára az újonnan megjelenő szekták, például a buddhizmus pártfogása volt az egyik módja a bráhmanák (magas kasztú hinduk) által gyakorolt politikai hatalom ellensúlyozásának. Az első Mauryan császár, Chandragupta (i. e. 321-297 körül) pártfogolta a dzsainizmust, és egyes hagyományok szerint végül dzsainista szerzetes lett. Unokája, Ashoka, aki i. e. 268 és 232 között uralkodott a szubkontinens nagy részén, a hagyomány szerint fontos szerepet játszott a buddhizmus történetében, mivel még életében támogatta a buddhizmust. Még nagyobb befolyást gyakorolt posztumusz, olyan történetek révén, amelyek chakravartinként (“világ uralkodója”; szó szerint “nagy kerékforgató uralkodó”) ábrázolták. A buddhista királyság példaképeként ábrázolták, aki a jámborság és az odaadás számos mesés tettét hajtotta végre. Ezért nagyon nehéz megkülönböztetni a történelem Ashokáját a buddhista legendák és mítoszok Ashokájától.
Az első tényleges buddhista “szövegek”, amelyek máig fennmaradtak, feliratok (köztük számos jól ismert Ashokán-oszlop), amelyeket Ashoka írt és hatalmas királyságának különböző helyein helyezett el. E feliratok szerint Ashoka arra törekedett, hogy birodalmában az önuralom, a pártatlanság, a vidámság, az igazmondás és a jóság erényein alapuló “igaz dhammát” hozzon létre. Bár támogatta a buddhizmust, nem alapított állami egyházat, és ismert volt más vallási hagyományok iránti tiszteletéről. Törekedett azonban a buddhista szerzetesi közösség egységének fenntartására, és olyan etikát hirdetett, amely a laikusok e világbeli kötelességeire összpontosított. Ediktumaiban megfogalmazott célja az volt, hogy olyan vallási és társadalmi közeget teremtsen, amely lehetővé teszi, hogy a “király minden gyermeke” boldogan éljen ebben az életben, és a következőben elérje a mennyországot. Ezért egészségügyi ellátást hozott létre emberek és állatok számára, víztározókat és csatornákat tartott fenn, és előmozdította a kereskedelmet. Létrehozta a dhamma-tisztek (dhamma-mahamatták) rendszerét, hogy segítsék a birodalom kormányzását. És diplomáciai követeket küldött a közvetlen politikai ellenőrzésén kívül eső területekre.
Frederick M. Asher
Ashoka birodalma halála után hamarosan omladozni kezdett, és a Mauryan-dinasztia végül az i. e. 2. század első évtizedeiben megbukott. Bizonyos bizonyítékok arra utalnak, hogy a buddhizmus Indiában üldöztetést szenvedett a Shunga-Kanva-korszakban (i. e. 185-28). Az időnkénti kudarcok ellenére azonban a buddhisták kitartottak, és a Gupta-dinasztia megjelenése előtt, amely a Kr. e. 4. században létrehozta a következő nagy pán-indiai birodalmat, a buddhizmus vezető, ha nem is domináns vallási hagyománnyá vált Indiában.
Encyclopædia Britannica, Inc.
A Mauryan-dinasztia bukása és a Gupta-dinasztia felemelkedése közötti mintegy öt évszázad alatt a buddhista hit és gyakorlat minden területén jelentős fejlődés következett be. Már jóval a Közös Korszak kezdete előtt kidolgozták a Buddha számos korábbi életéről szóló történeteket, a Gautama életének fontos eseményeiről szóló beszámolókat, az ereklyéiben lévő “meghosszabbított életéről” szóló történeteket és szent életrajzának más aspektusait. Az ezt követő évszázadokban e történetek csoportjait gyűjtötték össze és állították össze különböző stílusokban és kombinációkban.
A Kr. e. 3. században kezdődően, de valószínűleg már korábban is épültek pompás buddhista műemlékek, például a nagy sztúpák Bharhutban és Sanchiban. Az i. e. 1. évezred első évszázadaiban gyakorlatilag az egész szubkontinensen hasonló műemlékek létesültek. Számos kolostor is létrejött, némelyik a nagy műemlékekhez és zarándokhelyekhez szorosan kapcsolódva. Jelentős bizonyítékok, beleértve a feliratos bizonyítékokat is, a helyi uralkodók széles körű támogatására utalnak, beleértve a különböző királyi udvarok asszonyait is.
© kaetana/stock.adobe.com
Ebben az időszakban megszaporodtak a buddhista szerzetesi központok, és különböző értelmezési iskolák alakultak ki a tanítás és a szerzetesi fegyelem kérdéseit illetően. A hinajána hagyományon belül számos különböző iskola alakult ki, amelyek többsége megőrizte a Tipitaka valamelyik változatát (amely a Közös Korszak korai évszázadaira már írott szentírások formáját öltötte), megkülönböztetett tanbeli álláspontokat képviselt, és a szerzetesi fegyelem egyedi formáit gyakorolta. Az iskolák hagyományos száma 18, de a helyzet nagyon bonyolult volt, és a pontos azonosítás nehéz.
A Közös Korszak kezdete körül kezdtek kialakulni a jellegzetesen mahájána irányzatok. Hangsúlyozni kell azonban, hogy sok hinayana és mahayana követő továbbra is együtt élt ugyanazokban a szerzetesi intézményekben. A 2. vagy 3. században jött létre a madhyamika iskola, amely a mahájána filozófia egyik fő iskolája maradt, és a mahájána hit, gyakorlat és közösségi élet számos más kifejeződése is megjelent. A Gupta-korszak elejére a mahájána vált India legdinamikusabb és legkreatívabb buddhista hagyományává.
Ebben az időben a buddhizmus az indiai szubkontinensen túlra is kiterjedt. A legvalószínűbb, hogy Ashoka diplomáciai missziót küldött Sri Lankára, és hogy a buddhizmus az ő uralkodása alatt honosodott meg ott. A Közös Korszak elejére a buddhizmus, amely Északnyugat-Indiában nagyon erőssé vált, követte a nagy kereskedelmi útvonalakat Közép-Ázsiába és Kínába. A későbbi hagyomány szerint ezt a terjeszkedést nagyban elősegítette Kaniska, a Kr. e. 1. vagy 2. században élt nagy kusána király, aki egy olyan terület felett uralkodott, amely magában foglalta Észak-India és Közép-Ázsia egyes részeit.