Törzsünk története: Hominini

(“déli majom” / a turkánai nyelvben a “tó” szóból)

BEVEZETÉS

Australopithecus anamensis a legkorábbi ismert ausztralopita. A fajról közel sem tudunk annyit, mint más ausztralopitákról a fosszilis anyag szűkössége miatt.

PHYLOGÉNIA

Au. anamensis az ardipiták vonalából vagy egy eddig fel nem fedezett csoportból származhat. Lucy faja, az Au. afarensis az Au. anamensis leszármazottja lehet.

FELFEDEZÉS ÉS GEOGRÁFIAI TERÜLET

Az Au. anamensis anyagának felfedezését több paleoantropológusnak (leginkább Meave Leakey-nek és Alan Walkernek) tulajdonítják. A faj neve a kenyai Turkana-tó területére utal, ahol a Kanapoi és az Allia-öböl fosszilis lelőhelyek találhatók (lásd a 10.2. ábrát). Vannak újabb fosszíliák az etiópiai Afar-mélyedés Középső-Awash területéről is (lásd a 10.2. ábrát). Az etiópiai anyag időben és földrajzi térben közel áll egy Ardipithecus ramidus lelőhelyhez, ami némileg alátámasztja a filogenetikai rokonságuk lehetőségét. Némi vita van a különböző kenyai szintekről és helyszínekről származó anyag összevonásával kapcsolatban, ami megzavarhatta a faj jellemzőinek leírását.

FIZIKAI JELLEMZŐK

A faj feltehetően erősen nemi dimorf volt a test és az állkapocs méretét illetően.

A morfológia nagy része majomszerű, tehát primitív. Az állkapcsok és a fogak a legprimitívebbek az ausztralopiták közül, ami nem meglepő, mivel ez a legősibb. A későbbi homininok állkapcsainak parabolikus fogelrendezésével ellentétben az Au. anamensis majomszerű, U alakú fogsorral rendelkezett, amelyben az arcfogak közel párhuzamosak (lásd a 10.3. ábrát). Az állkapcsuk is prognatikus volt, és a szemfogaik nagyobbak voltak, mint a leszármazott fajoké. A molárisok azonban a későbbi homininusokhoz hasonlóan vastag zománccal és alacsony bütykökkel bővültek. Emellett a könyök, a térd és a sípcsont aspektusai is inkább származtatottak voltak, ami kétlábú mozgásmódjukra utal.

Környezet és életmód

A fosszíliákat különböző paleokörnyezeti környezetben találták, például tóparton, erdőben és nyíltabb területeken. A faj valószínűleg fákon aludt, és mind a fákon, mind a földön táplálékot keresett, miközben kétlábon közlekedett a lakóhelyén, hogy erőforrásokat és társakat keressen. A nagyfokú nemi dimorfizmus és az élesedő komplex jelenléte poligén vagy poligynandrosz párzási rendszerre utal. Az előbbi egy hím/több nőstény, az utóbbi pedig több hím/nőstény társas szerveződéssel járhatott együtt. Az egyhímes rendszer inkább a gorillákéhoz hasonlíthatott, ahol mind a hímek, mind a nőstények hajlamosak elhagyni a szülőcsoportjukat. Ha azonban a csimpánzokat és a bonobókat használjuk őseink társadalmi szervezetének modelljeként, akkor ez inkább egy több hím/nőstény társas szervezet volt, ahol a hímek a szülőcsoportjukban maradtak (azaz hím-filopatrikusak), a nőstények pedig ivaréretten távoztak, hogy egy másik csoporthoz csatlakozzanak. Bár könnyű a közelebbi rokonainkat felhasználni múltbeli viselkedésünk rekonstruálásához, nem szabad elfelejtenünk, hogy a társadalmi szerveződés a filogenetika és az ökológia függvénye is. Mindkettőt figyelembe véve, anatómiájukkal együtt, valószínűbb, hogy az Au. anamensis inkább csimpánzszerű volt. A fogaiknak nincsenek olyan magasan elhelyezkedő fognyílásai, mint a fafaló gorilláknak, így a táplálkozásuk valószínűleg inkább csimpánzszerű volt, és így a gyümölcsök, zsenge zöldségek és opportunista állati eredetű anyagok kombinációjából állt. Amint azt az 5. fejezetben említettük, ilyen típusú táplálékhoz nehezebb hozzájutni, és a nőstényeknek szükségük lehetett hímekre, hogy megvédjék a területet a saját és utódaik táplálkozási szükségleteihez. Érdekes módon a Paranthropus robustus (dél-afrikai robusztus ausztralopiták) fosszíliáinak izotópos elemzései azt mutatják, hogy míg a hímek a fosszíliák lelőhelyéről származnak, a nőstények nem. Így most már van egy negyedik bizonyítékunk is a hím-filopatria mellett.