Terhességi napló | 34. hét ⋆ By Forever Amber

A terhesség 34. hete volt számomra az a hét, amikor végre megtörtem és elkezdtem átöltözni a pizsamámba közvetlenül vacsora után.

Nem voltam egy “pizsamában a házban” típusú ember, tényleg. Ami nem azt jelenti, hogy a házon kívül hordom a pizsamámat, nyilvánvalóan, csak… tudod, hogy a nők mindig arról beszélnek, hogy amint hazaérnek a munkából vagy bármi másból, leveszik a melltartójukat és felveszik a pizsamát? Ezt sosem értettem. Sőt, hogy teljesen őszinte legyek, mindig is csodálkoztam, hogy miért nem vesznek egy olyan melltartót, ami jól áll rajtuk, mert miért lenne olyan kényelmetlen, hogy azonnal le kelljen tépni, amint belépsz az ajtón? Ó, a fiatalság édes ártatlansága az év elején, mi?

Nos, ezen a héten végre rájöttem, hogy miről is van szó, amikor este 6 óra felé járt az idő, és olyan kényelmetlenül éreztem magam a ruháimban, hogy sírni tudtam volna. (És mind kismamaruha volt: Úgy értem, nem mintha megpróbáltam volna belegyömöszölni magam olyan cuccokba, amik nyilvánvalóan nem illettek rám. ) A végeredmény az, hogy vettem magamnak néhány alvó melltartót, és mostantól minden este visszaszámolok a szüleim által “Jammie Time”-nak (STOP! JAMMIE TIME!) nevezett időpontig. Azt sem tudom elképzelni, hogy nagyobb legyek, mint amekkora jelenleg vagyok. Egyszerűen lehetetlennek tűnik számomra, de aztán visszanézek néhány korai kismamaruhás felvételemre, és emlékszem, hogy mindegyiken ugyanezt gondoltam – még akkor is, amikor 12 hetes voltam, vagy ilyesmi, és úgy néztem ki, mintha egy tál tésztát ettem volna vacsorára. Ilyenkor legszívesebben visszamennék az időben, és megütném magam, komolyan. Például, nézd meg ezt az idiótát:

A mai baba nyilvánvalóan akkora, mint egy barack, de hála a puffadásnak, a hasam akkora, mint egy baba ?? Ma 14 hetes vagyok, és a 13 hetes frissítésem felkerült a blogra! . . . #14weekspregnant #14weeks #bumpshot #babybump #pregnant #pregancyphoto #pregnantlife #pregnancystyle #maternityfashion #maternitystye #maternitydress #maternityselfie #pregnantdress #pregnantdress #2ndtrimester #

A post shared by Amber McNaught (@foreveramberblog) on Jul 6, 2017 at 8:50am PDT

14 hetes, azt hittem, hogy GIGANTIC vagyok. Most esküszöm, az ARcom nagyobb, mint a hasam ezen a képen, ami megmagyarázza a rólam készült képek hiányát mostanában…

Mindenesetre!

Hogy teljesen őszinte legyek, ahogy a múlt heti naplóban (és valószínűleg az azelőttiben is…) említettem, úgy tűnik, a terhességnek abba a szakaszába léptem, amikor nem sok minden változik hétről hétre – nos, a hasam (és az arcom, és a combom…) méretén kívül nyilván. Ezzel az állapottal én is elégedett vagyok: persze, az idő nagy részében kényelmetlenül érzem magam, és sírni akartam, amikor ma reggel öltözködtem, pusztán azért, mert már abszolút SEMMI sem áll jól rajtam, de sok embert ismerek, akinek sokkal rosszabb a terhesség ezen szakaszában, úgyhogy nem fogok panaszkodni. Legalábbis az interneten nem: négyszemközt egész nap panaszkodni fogok, de ez nem számít, ugye? Mármint, számít-e bármi is, ha nem az interneten? Nem hiszem.

Ezt szem előtt tartva, az e heti naplóban úgy gondoltam, hogy elhagyom a szokásos formátumomat, és egy gyors összefoglalót írok a “Dolgok, amiket meg kell tennem, mielőtt a baba megérkezik” bejegyzésemről – legalább annyira magamnak, mint bárki másnak. Szóval, itt van, hogyan haladtunk a feladatok listájával, amely a következőket tartalmazta…

(Miffy éjjeli lámpa innen)

01.Kiüríteni a lépcső alatti szekrényt

Check! Ezt néhány hete megcsináltuk, és mióta beköltöztünk ebbe a házba, most először van olyan szekrényünk, amibe tényleg be tudunk menni, és ami nem okádja ki a tartalmát az előszobába, valahányszor kinyílik az ajtó. Ez most a babakocsi/kocsihinta otthona, ezért is volt erre szükségünk, így kénytelenek leszünk viszonylag rendben tartani, hogy szükség szerint ki és be tudjuk tenni a dolgot.

02.Építsünk egy kerti fészert

Hát, sokkal, de sokkal tovább tartott, mint vártuk, de a múlt hónapban végre találtunk valakit, aki megépítette nekünk azt a fészert, amiben most minden olyan dolog elfér, ami eddig a lépcső alatti szekrényben lakott. Ez egyfajta csoda volt, tényleg.

03.Tisztítsuk ki és szereljük át az ágyneműs szekrényt, a hálószobai szekrényt & a gyerekszobai szekrényt

Kész, kész, kész! Komolyan, ez a ház most már annyira rendezett, hogy még Terry is kénytelen volt elismerni, mennyivel jobban érzi magát, és úgy érzem, mintha újra szabadon lélegeznék. Aaaaannd breeeaaathe….

04. kiürítem a gyerekszobát

Igen: őszintén szólva, még mindig kicsit el vagyok keseredve a futópadom elvesztése miatt, de nem mintha csak úgy otthagyhattuk volna, nem igaz?

05.Díszítsd fel a gyerekszobát

Ta da!
A múlt héten hosszasan beszéltem erről, úgyhogy nem untatlak vele újra, de most már ez a kedvenc szobám a házban: olyan megkönnyebbülés, hogy elkészült!

06. Vegyünk meg mindent, amire egy újszülöttnek szüksége lehet az élet első néhány hetében

Mindent, kivéve az autósülést, ami valójában kezd egy kicsit Shed Man típusú helyzetbe kerülni, és úgy néz ki, hogy talán el kell hagynunk az eredeti tervünket, és valami mást kell vennünk. Bár ha a legrosszabbra fordul a helyzet, a kórház közelében rengeteg bolt van, ahol árulnak ilyet, szóval bár remélem, hogy a puzzle ezen darabja már jóval előtte a helyére kerül, de nem aggódom túlságosan emiatt sem. Ami szokatlan tőlem, nem igaz?

07.Eladjuk az autónkat

NEM: valójában még mindig próbálom meggyőzni Terryt, hogy TELJESEN megengedhetjük magunknak, hogy megtartsuk. De minél kevesebbet beszélünk erről, annál jobb…

08.Venni egy új autót

Igen, múlt pénteken érkezett meg, és mindketten imádjuk, bár kérlek, ne mondd el a meglévő autónak, hogy ezt mondtam, mert féltékeny lesz.

09.Blogbejegyzéseket írni a szülés utánra

Hmmm. Mármint úgymond. Mármint írtam néhányat, de elég trükkös, tényleg, ilyen messzire előre írni posztokat egy személyes blogra, szóval ez egy kicsit küzdelmes, tényleg. Ebből a szempontból tulajdonképpen örülök, hogy a baba (remélhetőleg) az ünnepek alatt érkezik, mert ilyenkor amúgy is kevesebben olvasnak, és vannak olyan szezonális posztok, amiket nem túl nehéz előre megírni. Arról viszont itt írtam, hogy miért kell ezt megtennem, és boldogabb lennék, ha úgymond több poszt lenne a tarsolyomban, úgyhogy ez egy decemberi projekt, azt hiszem.

10. Kórházi táskák csomagolása

Kettő nekem, egy a babának: mert ez a lány NEM utazik könnyűszerrel, hadd mondjam el. Szerencsémre a doktornőm most közölte velem, hogy el tudta intézni, hogy Terry velem maradjon a megpróbáltatásom alatt a kórházi tartózkodás alatt (A kórházunk általában kirúgja a partnereket, amint lehet, de velünk kivételt tesznek, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok: Őszintén szólva nem hiszem, hogy megbirkóztam volna vele, ha percekkel a nagy műtét után csak úgy a kezembe adnak egy új babát, és aztán magamra hagynak, hogy egyedül gondoskodjak róla, miközben kiakadok a műtét, a kórház, stb…), úgyhogy most nyaggatom, hogy bátorítsam őt is, hogy csomagoljon össze magának néhány dolgot. Eddig az ő listáján: a fényképezőgép, a fényképezőgép töltője, és… ennyi, tényleg.

11.Megveszünk és becsomagolunk kb. 5000 karácsonyi ajándékot

Normális esetben karácsony este szoktam vásárolni, így meglepődve jelenthetem, hogy a listánkon szereplő ajándékokból kb. 4500-at már megvettünk, ami nem rossz, tekintve, hogy még november van – csak. Vasárnap este leültem, hogy elkezdjem becsomagolni őket, de aztán rájöttem, hogy kifogytunk a ragasztószalagból, így az eljárásnak ezt a részét egyelőre el kellett halasztani. Mégis, a karácsony idén még a szokásosnál is jobban stresszel, úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt a részét is kézben tarthatom – ráadásul korán!

Szóval, igen, azt hiszem, most már mindent összevetve eléggé szervezettek vagyunk, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nyugodt maradjak, bár ad egy kis plusz időt, hogy aggódjak a császármetszés miatt (még mindig nem épültem fel az altatóorvossal való találkozásomból, ami teljesen megrémített, hogy őszinte legyek), aggódjak a baba miatt, és aggódjak… minden miatt, tényleg.

Mert annyira koncentráltam arra, hogy túléljem magát a terhességet, és aggódjak a szülés miatt, hogy igazából nem igazán engedtem meg magamnak, hogy arra gondoljak, milyen lesz az élet utána (ez leginkább egy önvédelmi mechanizmus: úgy érzem, nem merek túl reménykedni…), de ezen a héten kezdett igazán belém nyilallni, hogy egyre közelebb és közelebb kerülök a terhesség végéhez, és hogy, ha minden jól megy, hamarosan lesz egy TÉNYLEGES BABÁM.

És persze biztos vagyok benne, hogy a legtöbb nőnek megvan a teljes 9 hónap, hogy hozzászokjon ehhez a koncepcióhoz, de, mint mondtam, csak most engedtem meg magamnak, hogy egyáltalán felmerüljön bennem a gondolat, hogy minden rendben lehet, és őszintén szólva elég ijesztő felismerni, hogy ha ennek a terhességnek vége, a dolgok nem fognak csak úgy visszaállni a normális kerékvágásba. Nem mondanám, hogy pontosan aggódom emiatt (Az emberek általában nagyon meglepődnek, amikor ezt mondom, de igaz: szinte minden aggodalmam arra irányul, hogy a baba biztonságban ideérjen, és ne haljon meg közben. Számomra ezek valódi, életveszélyes aggodalmak, és úgy érzem, ha ezeken túl tudok lépni, akkor bármivel megbirkózom: szóval, bár biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz, de – remélhetőleg – nem lesz életveszélyes, és annyi támogatást kapunk a családtól és a barátoktól, hogy biztos vagyok benne, hogy megbirkózunk vele, bármennyire is nehéz lesz…), de ez… nos, ez egy alkalmazkodás, nem igaz?

Ez egy alkalmazkodás, amit én is hamarosan meg fogok tenni: Elvégre ma 35 hetes terhes vagyok, és már csak négy hét van hátra – bocsássanak meg, ha még egyszer gyorsan átnézem a kórházi táskákat…