The APIE Approach in Nursing

Written by Raymond H.

Bevezetés

A kortárs ápolási gyakorlat sokszínű és kihívásokkal teli terület. Az ápolók egyre inkább részt vesznek az összetett döntéshozatalban, mivel szerepük egyre bővül az egészségügyi rendszerben (Cherry és Jacob, 2016). Minden ápolási döntés hátterében az áll, hogy azonosítani kell a probléma forrását, majd megfelelő megközelítést kell kidolgozni a probléma kezelésére. A döntéshozatal segítése érdekében ajánlott, hogy az ápolók a problémamegoldás és az ellátás tervezésének keretrendszereit vagy modelljeit alkalmazzák (Johansen és O’Brien, 2016). A felmérés, tervezés, végrehajtás és értékelés megközelítés, más néven APIE (Yura és Walsh, 1967) az ápolási gyakorlatban az ápolási tervezés egyik általánosan használt megközelítése. Ez a megközelítés a betegellátás szisztematikus és szigorú megközelítését ösztönzi, amely magában foglalja az ellátási folyamat holisztikus perspektíváját. Jelen dolgozat célja az APIE egyes összetevőinek és a megközelítés egészének értékelése az ápolási gyakorlat szempontjából.

Az értékelés

Az APIE első szakasza az “értékelés”, amely a panaszok bemutatásának és az egyes betegek általános beszámolójának alapos elemzését foglalja magában (Hill, 2015). Az értékelési folyamat nem a bemutatkozó problémák felsorolása, hanem a mennyiségi és minőségi adatok szisztematikusabb integrálása. A mennyiségi adatok közé tartozik a beteg fiziológiai állapota, beleértve a rutinszerű megfigyeléseket (hőmérséklet, testsúly, vérnyomás, pulzus) és a specifikusabb értékeléseket, mint például a fizikális vizsgálat és a vizsgálatok értelmezése (Lewis et al., 2016). Míg a mennyiségi adatok önmagukban támpontot adhatnak a beteg diagnózisára vonatkozóan, az ápolás holisztikus jellege megköveteli a szubjektív jóllét és a beteg minőségi szempontjainak figyelembevételét, beleértve az elképzeléseket, elvárásokat és aggodalmakat. Ezeket ki kell kérdezni, hogy alapot szolgáltassanak a beteg megnyugtatásához vagy az érzelmi és pszichológiai támogatási igények kezeléséhez a konzultáció korai szakaszában (Hill, 2015).

A felmérési folyamat a betegellátás tervezésének alapvető részének tekinthető, és az ápoló-beteg interakció fő adatgyűjtési szakaszát képezi (Lewis és mtsai., 2016). Az ápolók többféle technikát és megközelítést alkalmaznak az adatgyűjtéshez, beleértve a kórtörténet felvételét, a vizsgálatot és a vizsgálatok elrendelését, amelyek mindegyike információt szolgáltathat a döntéshozatali folyamathoz. Ezért az APIE kezdeti szakasza érvényes megközelítésnek tekinthető az egyéni beteg ellátásának tervezéséhez szükséges adatok gyűjtésére.

Tervezés

Kizárólag a szisztematikus és átfogó felmérési szakasz befejezése után lehetséges a hatékony ellátástervezésben való részvétel. A tervezés magában foglalja az aktuális probléma kezelésére alkalmas beavatkozások és stratégiák megfogalmazását, figyelembe véve az állapot biológiai elemeit, valamint a beteg preferenciáit (Doenges et al., 2016). Továbbá az ápolástervezésnek egyértelmű célmeghatározást kell tartalmaznia annak érdekében, hogy a terv sikeresen megvalósítható legyen. Ezeknek a céloknak betegközpontúnak, rögzíthetőnek, megfigyelhetőnek, irányadónak, érthetőnek, hitelesnek és a rendelkezésre álló erőforrások tekintetében időhöz kötöttnek kell lenniük (Hayes és Llewellyn, 2010).

A problémamegoldó APIE megközelítésen belüli tervezés azonban korlátozott lehet az ápolás további modelljeinek figyelembevétele nélkül, beleértve a Roper, Logan és Tierney (1985) élettevékenységi modelljét és az Orem (1985) öngondoskodás ápolási modelljét. Ezek a modellek mélyebb kontextust biztosítanak az APIE elveinek alkalmazásához, figyelembe véve a betegközpontú ápolástervezés és a beteg állapotára tekintettel elérhető és mérhető célok létrehozásának szükségességét (Flagg, 2015). Hasonlóképpen, a tervezésnek figyelembe kell vennie a beteg önellátási képességét, ami a mindennapi működés és jólét alapvető szempontja (Orem, 1985). Ennek megfelelően az ápolóknak kötelességük támogatni és elősegíteni a betegeket az önellátási tevékenységekben, és ahol csak lehetséges, a gondozási tervezési folyamat részeként meg kell könnyíteniük ezeket a tevékenységeket.

A gondozási terveknek erősen strukturált és világos szakaszokat és lépéseket kell tartalmazniuk, amelyeket egy adott cél elérése érdekében meg lehet tenni, és amelyeket a betegek, az ápolók és más ápoló szakemberek szükség szerint követhetnek (Blais et al., 2006). Az ápolók ezen a ponton bevonhatják az ápolócsoport más tagjait is a döntéshozatalba, hogy maximalizálják a beteg számára lehetséges előnyöket. Továbbá a személyes tapasztalatok és a bizonyítékokon alapuló útmutatások kombinációja is felhasználható az optimális tervezési megközelítéshez, ami arra utal, hogy az ápolóknak kritikus gondolkodást, valamint az intuíció és az iránymutatások kombinációját kell alkalmazniuk a megfelelő ápolási célok megfogalmazásakor (Blais és mtsi., 2006).

Implementálás

A tervezés fázisához hasonlóan a megfelelő ápolási tervek megvalósításához nemcsak az ápoló, hanem a beteg hozzájárulása is szükséges. Az ápolóknak biztosítaniuk kell, hogy a beteg szükségleteinek kielégítéséhez szükséges intézkedések megfelelőek és megvalósíthatóak legyenek, beleértve a beavatkozások közvetlen végrehajtását és szükség esetén a beteg szakellátásba való utalását (Locke és Latham, 2013). Az APIE megközelítés azonban pontosabban a nővérek által vezetett beavatkozások szerepére összpontosít, és figyelmen kívül hagyja a támogató ápolói szerepek fontosságát a végrehajtási folyamat során.

A nővérek által vezetett beavatkozások mellett a betegeket támogatni és oktatni kell az öngondoskodás elősegítése érdekében (Wilkinson és Whitehead, 2009). Ezenkívül gondosan mérlegelni kell a rendelkezésre álló erőforrásokat és támogatást annak érdekében, hogy az ápolási terv megfeleljen az adott betegnek és környezetének (pl. kórházi vagy közösségi környezet). Az öngondoskodás a beteg saját gyógyszerelésének egyszerű kezelésétől az összetettebb folyamatokig terjed, amelyek során a betegek felelősek a tünetek azonosításáért és az életmód/viselkedés megváltoztatásáért. Az Ápolási és Szülészeti Tanács (2018) közzétesz egy kódexet az ápolók számára, amely tartalmazza az ápoló szerepét az öngondoskodás érzékeny és együttérző módon történő támogatásában. Ezért a gyakorlati normák és a szakmai magatartási kódexek betartásának biztosítása érdekében az APIE rendszerben a végrehajtási folyamatnak egyensúlyt kell teremtenie a nővérek által vezetett terápiák és az egyéni jólétet és az öngondoskodásban való megerősödést elősegítő stratégiák szükségessége között.

Az APIE problémamegoldó megközelítése továbbá hangsúlyozza a terv megfelelő végrehajtásának szükségességét, de a személyre szabott gondozás megvalósítása érdekében figyelembe kell venni a nővér és a beteg szélesebb körű szerepét. Ez magában foglalja a beteg tiszteletének és méltóságának alapvető összetevőit, amelyet mindenkor meg kell őrizni, valamint a kulturálisan érzékeny gondozás nyújtását (NMC, 2018). Valóban, azok az ápolók, akik együttérzőek és tekintettel vannak más kultúrákra és a betegek hiedelmeire, nagyobb valószínűséggel alakítanak ki erős terápiás kapcsolatokat, amelyek bizonyítottan elősegítik a kezelési tervek betartását és javítják az eredményeket (Hagerty és Patusky, 2003).

Értékelés

Az APIE megközelítés az ápolási terv végrehajtásának értékelésében csúcsosodik ki, ami alapvető fontosságú annak biztosításában, hogy az ápolási célok teljesültek, ugyanakkor lehetővé teszi az ápolási terv kiigazítását, ha az igények továbbra is kielégítetlenek maradnak. Ezt az értékelési folyamatot eredetileg a betegek nyomon követése vagy a kezelés felülvizsgálata során végzett egyszeri értékelésként fogalmazták meg, de idővel a terápia nyomon követésének és a beavatkozások kiigazításának kiterjedtebb folyamatává fejlődött (Barrett és mtsai., 2014). Különös figyelmet kell fordítani az ellátási célok elérésére és e célok alkalmasságára a jövőbeli ellátási epizódokban, a beteg és az ápoló tényezői alapján.

Az értékelési folyamat azonban nem egyszerűen a klinikai felülvizsgálat folyamata, hanem az ápoló általános szakmai fejlődésének alapvető szempontjának és kulcsfontosságú tanulási folyamatnak tekinthető (Barrett et al., 2014). Valóban, a reflektív gyakorlatot egyre inkább az ápolói szakma alapvető elemeként ismerik el, amely lehetővé teszi a gyakorló szakemberek számára, hogy fejlesszék erősségeiket és célba vegyék a betegellátás gyengeségeit (Redmond, 2017). Az értékelési folyamat tehát lehetővé teszi a gyakorló ápolók számára, hogy részt vegyenek a beteg személyre szabott gondozásának tervezésében, valamint az eddig nyújtott gondozásra vonatkozó reflexión alapuló szakmai fejlődésben.

Az APIE megközelítés kiterjesztése és továbbfejlesztése a gyakorlatban

Noha az APIE megközelítés a kortárs ápolási gyakorlatban a problémamegoldás alapvető szempontja, egyértelmű, hogy további modellek és folyamatok alkalmazása elengedhetetlen az egyéni beteg számára nyújtott gondozás optimalizálásához. Továbbá egyes szerzők szerint az APIE megközelítés számára előnyös a fogalmak kibővítése és további területek bevonása (Hill, 2015). Az APIE megközelítés kiterjesztése például magában foglalja a további finomítási szakaszok alkalmazását és az ellátás tervezésének folyamatos nyomon követését, amelyek fontos kiegészítései a problémamegoldó megközelítésnek, amelyek elismerik a krónikus betegségek kezelésének fontosságát a kortárs gyakorlatban.

Ezeken túlmenően egyes szerzők az értékelést követő döntéshozatali szakasz bevonását támogatják, amely formalizálja a rendelkezésre álló összes – mennyiségi és minőségi – bizonyítékon alapuló terv kidolgozásának szükségességét (Lumbers, 2018). A megfelelő diagnózis felállítása azzal az előnnyel is jár, hogy lehetővé teszi a tervezési fázis jellegének egyértelmű kommunikációját több szakmai csoport között, és útmutatást adhat a betegnek a jövőbeli ápolási szükségleteiről.

Az ASPIRE megközelítés nagyrészt felváltotta az APIE-t, és a következőkből áll: értékelés, szisztematikus ápolási diagnózis, tervezés, végrehajtás, újraellenőrzés és értékelés (Lumbers, 2018). Ez a megközelítés széles körben ismert lesz az ápolók körében, és hangsúlyozza a szisztematikus diagnosztikai megközelítés fontosságát, valamint a végrehajtási folyamat értékelés előtti újraellenőrzését. Az APIE kiterjesztései olyan finomításoknak tekinthetők, amelyek csak a megközelítésben rejlő problémamegoldás alapstruktúrájának kiegészítésére szolgálnak. Ezért az APIE vagy ASPIRE megközelítés továbbra is a klinikai döntéshozatal alapvető eleme marad a kortárs ápolási gyakorlatban.”

Következtetés

Összefoglalva, az APIE megközelítés továbbra is az ápolási gyakorlatban az ápolási tervezés általánosan használt és indokolt megközelítése. Az APIE minden egyes szakasza az ápolási folyamat indokolt eleme, és hozzájárulhat a hatékony döntéshozatalhoz. Az APIE problémamegoldó megközelítés kiegészítéséhez azonban gyakran szükség van ápolási modellek alkalmazására, a holisztikus jólét és az ellátás betegközpontú megközelítése érdekében. Ezért az APIE értékes eszköznek tekinthető a tágabb ápolási modellek kontextusában az ápolási tervezés és döntéshozatal megkönnyítése érdekében.

Barrett, D., Wilson, B., & Woodlands, A. (2014). A gondozás tervezése: Útmutató ápolók számára. London: Routledge.

Blais, K., Hayes, J. S., Kozier, B., & Erb, G. L. (2006). Szakszerű ápolási gyakorlat: Fogalmak és perspektívák. New York: Pearson/Prentice Hall.

Cherry, B., & Jacob, S. R. (2016). Kortárs ápolás: Issues, trends, & management. London: Elsevier Health Sciences.

Doenges, M. E., Moorhouse, M. F., & Murr, A. C. (2016). Ápolási diagnosztikai kézikönyv: Az ügyfelek gondozásának tervezése, egyénre szabása és dokumentálása. New York: FA Davis.

Flagg, A. J. (2015). A betegközpontú gondozás szerepe az ápolásban. Nursing Clinics, 50(1), 75-86.

Hagerty, B. M., & Patusky, K. L. (2003). Az ápoló-beteg kapcsolat újrafogalmazása. Journal of Nursing Scholarship, 35(2), 145-150.

Hayes, S., & Llewellyn, A. (2010). A gondozási folyamat: Assessment, Planning, Implementation and Evaluation in Health and Social Care. Adelaide: Reflect Press.

Hill, R. (2015). Értékelés, tervezés, végrehajtás és értékelés (APIE). Az ápolási gyakorlat alapjai. London: Routledge

Johansen, M. L., & O’brien, J. L. (2016). Döntéshozatal az ápolási gyakorlatban: fogalomelemzés. Nursing Forum, 51(1), 40-48

Lewis, S. L., Bucher, L., Heitkemper, M. M., Harding, M. M. M., Kwong, J., & Roberts, D. (2016). Orvosi-sebészeti ápolás-E-Book: Assessment and Management of Clinical Problems, Single Volume. London: Elsevier Health Sciences.

Locke, E. A., & Latham, G. P. (Eds.). (2013). Új fejlemények a célmeghatározás és a feladatteljesítés terén. London: Routledge.

Lumbers, M. (2018). A vezetés és a változások irányításának megközelítései az NHS-ben. British Journal of Nursing, 27(10), 554-558.

Nursing and Midwifery Council (2018). Az ápolók és szülésznők kódexe. London: NMC

Orem, D. E. (1985). Az öngondoskodás koncepciója a rehabilitációs kliens számára. Rehabilitation Nursing, 10(3), 33-36.

Redmond, B. (2017). Reflexió a cselekvésben: A reflektív gyakorlat fejlesztése az egészségügyi és szociális szolgáltatásokban. London: Routledge.

Roper, N., Logan, W. W., & Tierney, A. J. (1985). Az ápolás elemei. Edinburgh: Churchill Livingstone.

Wilkinson, A., & Whitehead, L. (2009). Az öngondoskodás fogalmának fejlődése és következményei az ápolók számára: irodalmi áttekintés. International Journal of Nursing Studies, 46(8), 1143-1147.

Yura, H., & Walsh, M. B. (szerk.). (1967). Az ápolási folyamat: felmérés, tervezés, megvalósítás és értékelés; az Amerikai Katolikus Egyetemen 1967. március 2. és április 27. között tartott továbbképzési sorozat jegyzőkönyvei. New York: Catholic University of America Press.

.