The Harvard Gazette

A második világháború kritikus ponton volt, amikor Winston Churchill brit miniszterelnök 1943 szeptemberében szövetségese és barátja, Franklin D. Roosevelt 1904, L.L.D. ’29 elnök sürgetésére a Harvardra utazott. Egy ritka szünetet tartva a háborúban, Churchill azért jött, hogy átvegye a jogtudományok tiszteletbeli doktora címet, elismerve nemzetközi vezetői tevékenységét, amely “visszafordította a zsarnokság áradatát a szabadság legsötétebb órájában.”

1947-ben, amikor Európa e háború okozta hatalmas pusztítása egyre világosabbá vált, George Marshall amerikai külügyminiszter elfogadta a jogtudományok tiszteletbeli doktora címet az amerikai hadsereg ötcsillagos tábornokaként elért sikereiért, aki az Egyesült Államok európai háborús műveleteinek nagy részét felügyelte. Marshall az év júniusában tartott diplomaosztó beszédében 13 milliárd dollárt ígért egy új, az Egyesült Államok által vezetett európai segélyprogramra. Ez az erőfeszítés Marshall-terv néven vált ismertté, és újjáélesztette a kontinenst.

Most, amikor a nemzeti-populista erők ismét azzal fenyegetnek, hogy Európa nagy részét ellepik, és aláássák az Egyesült Államok és a kontinens közötti kapcsolatokat, a Harvard ismét egy kulcsfontosságú demokratikus személyiséget fogad, egy nőt, akit széles körben a világ legtekintélyesebb vezetőjének tartanak, Angela Merkel német kancellárt. Csütörtökön a Harvard a délelőtti ünnepségen Merkel tiszteletbeli jogi doktori címet kap, majd a délutáni program során beszédet mond a Harvard Alumni Association éves közgyűlésén a 368. diplomaátadó ünnepségen.

A kvantumkémikusnak képzett Merkel első 35 évét a szovjet ellenőrzés alatt álló Kelet-Németországban töltötte, ahol egy állami kutatóközpontban dolgozott egészen a berlini fal 1989-es leomlásáig. Ez a történelmi fordulat arra késztette Merkelt, hogy felhagyjon a tudományos munkával, és egész életében a politika iránt érdeklődjön, és folyamatosan emelkedjen az újonnan egyesített német kormány ranglétráján.

A 2005-ben kancellárrá választott Merkel az első nő és az első keletnémet, aki nemzetének legmagasabb választott tisztségét viseli. Amikor 2021-ben lemond, ő lesz Németország második leghosszabb ideje hivatalban lévő vezetője a modern korban, egykori mentora, Helmut Kohl után, aki 1990-ben a Harvardon tartott beszédet.

A Gazette a látogatását megelőzően jelenlegi és volt Merkel kollégákkal, diplomatákkal, tudósokkal és újságírókkal beszélgetett életéről, politikai hatalomra jutásáról, valamint Németországra és a világra gyakorolt rendkívüli hatásáról. Íme, az ő gondolataik.

A remény alakja

AUTHENTIKUS VEZETŐ
Ő rendkívüli. Tudja, hogy ki ő. Nem próbál más lenni. Ő egy hiteles vezető, ami döntő fontosságú. Erős értékrenddel rendelkezik, és rendkívül jól ismeri Németország történelmét, részben azért, mert Kelet-Németországból származik. Van tehát egyfajta alázatossága, ami a sajátos életrajzából fakad. Harcol az országáért és a népéért. Elemző, harcos, nagyon ügyes politikus. Nem így kezdte, de határozottan azzá vált. És tudja, hogyan kell működni a világ színpadán, ami nem könnyű feladat.

MAGYAROK, AKIK NEM FINCSELNEK
A Nyugat legveszélyesebb kérdése, hogy a demokrácia ostrom alatt áll. Kihívást jelentenek ellene az orosz kibertámadások, a megosztó politika itthon, az antidemokratikus populisták felemelkedése Európában és Donald Trump. És sokunk számára, akik fontosnak tartjuk a Nyugatot, a demokratikus világ eszméjét, ő most a Nyugat vezetője. Azt mondják, hogy ő nem akarja ezt a köpenyt. De mindannyiunk számára, akik úgy gondoljuk, hogy a demokrácia kihívás alatt áll, és mindent meg kell tennünk, hogy újjáélesszük, ő az egyetlen nyugati vezető, aki soha nem hátrált meg. Azt hiszem, a Harvardra úgy érkezik majd, hogy az Atlanti-óceán mindkét partján sokan és sokan a reménység alakját látják benne.”

A KRISZTUSBÓL A FORDULÓPONTIG
Szentszéki nagykövetként tanúja voltam annak a reakciónak, ahogy Merkel kezelte a migrációs válságot. Úgy tekintettek rá, mint “a nőre, aki megmentette Európa méltóságát”. Merkel számára ez a döntés kritikus volt. Miközben a populisták manővereztek, hogy a kérdést a maguk javára fordítsák, ő úgy tekintett erre, mint az igazság órájára a keresztény demokrácia számára. Az, ahogyan Európa a menekültekkel bánik, arról tanúskodott, hogyan bánik az emberekkel. Számára a migrációs válság fordulópont volt Európa számára, hogy megmutassa, hogyan kell felelősségteljesen cselekedni.”

A NAGY KANcellárok EGYIKE
A kihívásokat tekintve, amelyekkel szembe kellett néznie, a nagy kancellárok közé sorolnám, mert néhány elődjéhez hasonlóan egy jelentős kritikus fejleményt kezelt: a kialakult, szabályokon alapuló rendszer összeomlását az amerikai választások nyomán. Ezt eddig nagyon jól kezelte. Ez az ő nagy válsága. Nehéz időkben tartotta egyben az Európai Uniót, különösen amikor felmerült az Oroszországgal való bánásmód kérdése, ami szintén egy olyan válság, amelyben jól helytállt. Az Európai Unión belül sok nézeteltérés volt abban, hogy a Krím annektálása után szankciókat kell-e bevezetni Oroszországgal szemben vagy sem. Elég sikeresen csavarta meg néhány ország karját, hogy a fedélzeten tartsa őket, szorosan együttműködve az Obama vezette Fehér Házzal.

SIKERE TITKA
Miből áll sikere? Ha engem kérdez, nem látszik első látásra. Valószínűleg az lesz a legfigyelemreméltóbb eredmény, hogy ennyi stabilitást és folyamatosságot tudott megőrizni a németországi rendszerben, a kormányzatban, az országban, mindenki életében – folyamatos növekedéssel gazdasági értelemben, de politikailag is. Amikor hivatalba lépett, a terrorizmus korát éltük, majd rögtön a legzűrzavarosabb gazdasági időkbe csöppentünk 2008-mal és az azt követő gazdasági válságokkal, az európai valutaválsággal. A legnagyobb, első eredménye az volt, hogy megakadályozta az euró szétesését. A második az volt, hogy az EU-t úgy tartotta egyben, ahogyan most van. Már az is mutatja, ahogy a britek megmutatják, hogy milyen nehéz kilépni, és milyen vonzerőt tud még kivetíteni az EU, ez is azt mutatja, hogy kell, hogy legyen benne valami. Nem egy nagy előadó, nem egy nagy látnok. Ő a stabil kéz.”

Egy hiba alábecsülni
Mindent megtesz, hogy ne beszéljen magáról. Nem ad interjúkat a vezető nyugati újságok és magazinok tudósítóinak; helyi lapoknak akkor ad interjút, ha az politikailag előnyös. Úgy tűnik, nincs benne hiúság. Biztos vagyok benne, hogy van, de úgy tűnik, hogy nincs, és ez volt az egyik nagy előnye politikusként. Amikor egy erős és hiú német férfi politikussal kerül szembe, óhatatlanul alábecsülik. Kivárja az időt, majd amikor eljön a megfelelő pillanat, egy apró, de határozott lökést ad, és az illetőnek más munkát kell keresnie. Kezdettől fogva ez volt az útja a csúcsra. Nem kell minden vitát megnyernie. Nem neki kell az utolsó szót kimondania. Csendben felméri a különböző tényezőket egy adott helyzetben, majd eldönti, hogy melyik irányba akar menni, és ezt csendben, minden harsányság nélkül teszi. Ez egy másfajta politikai stílus, amelyet a németek Merkelig nem ismertek.”

A LEADER RESPECTED
Problémamegoldónak tartják, aki néha mások érdekeit helyezi előtérbe. És ez annyira figyelemre méltóan eltér a legtöbb politikustól, az Atlanti-óceán mindkét oldalán, hogy kitűnt – hogy komoly, elemző, nem mindig a szavazatokat keresi. Egy olyan országot vezet, amely minden kétséget kizáróan Európa gazdaságilag és politikailag legerősebb országává vált, sokkal erősebb, mint Franciaország vagy Nagy-Britannia, a triumvirátus másik két tagja. A személyes viselkedése, a komolysága, az a mód, ahogyan a kérdésekben elmélyül – ő érdemi, nem felszínes. Ha a világ legbefolyásosabb vezetőinek, a G20-ak vezetőinek körében végeznénk egy privát közvélemény-kutatást, és megkérdeznénk, hogy “kit tisztel a legjobban ebből a csoportból?”, azt kérdeznénk, hogy “kit tisztel a legjobban?”. Merkel nyerné a felmérést. Vagy megkérdezné, hogy “Ki elnökölne tisztességesen ebben a csoportban?”. Az ő kezébe adnák a kalapácsot.
– NICHOLAS BURNS

NEM SZÜKSÉGES A POLITIKÁRA
Egy sor dolog jellemzi őt, de ami a legtöbb más politikustól megkülönbözteti, az az, hogy őszintén nem rászoruló. Valóban nincs szüksége a politikára ahhoz, hogy boldog legyen. Azok, akik sokkal jobban ismerik, azt mondják, hogy azért indult a negyedik ciklusért, mert felelősséget érzett. Úgy érezte, hogy úgymond “be kell fejeznie a munkáját”. Amikor csak el tud lépni, azt nagyon boldogan teszi. És ezt sokkal hitelesebbnek tartom, mint a legtöbb más politikus esetében, akivel eddig találkoztam.”

KÉSŐBB FELEMELKEDETT A HATALOMRA
Politikai karrierjét soha nem lehetett előre látni, és soha nem adta fel a gondolatot, hogy kancellárrá válhat, vagy hogy valahogyan a nyugati világ vezetője lesz. Lélegzetelállító volt az a gyorsaság, amellyel ’89 után a politikába vágott, különösen, amikor ’91-ben bekerült az első egységes német kabinetbe, és a további években. Aligha van olyan politikai karrier ezekben a professzionalizált időkben, ahol az ember ilyen későn, 35 évesen kezdi, és nem ilyen magasan. Szóval igen, ez lenyűgöző.

A második lenyűgöző dolog az, hogy a magánéleti jelleme, az alap, amelyen mindez áll, feltűnően keveset változott. Igen, átmenetileg egy politikai állat lett belőle. Lélegzik, gondolkodik és álmodik a politikáról, azt hiszem. De a másik oldalon a jelleme egyáltalán nem változott – ahogyan az emberekkel bánik, ahogyan érdeklődést mutat, ahogyan elkötelezi magát. Nem tűnt el a prominencia vagy a szuperhősködés ködében. Ő egy nagyon földhözragadt nő, nagyon önkritikus. Mindig gyanakvó, ha az emberek túlságosan rajonganak érte. Megőrizte azt a fajta képességét, hogy maga mellett álljon, figyelje magát, és azt mondja magának: “Ne vedd magad túl komolyan, Angela.”
– STEFAN KORNELIUS

A keletnémet

A Kelet gyermeke
Az apját “A vörös miniszter”-nek hívták, mert amikor mindenki más nyugatra ment Németország második világháborút követő felosztása után, ő keletre ment, és átvette egy Berlintől északra, Brandenburg szívében fekvő községet. A német protestantizmus korrektségéről, egyenességéről és értékeiről ismert: kemény munka, fegyelem, önmegtartóztatás, mindazok a dolgok, amelyek eltérnek a német délvidéktől. Ez volt az a régió, amely Merkelt formálta. Ez volt az apa, aki céltudatosságot és felelősségtudatot adott neki. De ő biztosan nem vette át az ő politikáját, és nem aszerint élt. Jó keletnémet volt. Nem lett disszidens. Elkerülte mindazokat a csapdákat, amelyek kisiklathatták volna a karrierjét, sőt még rosszabbul is járhatott volna. Lehajtotta a fejét, és megtette, amit meg kellett tennie ahhoz, hogy tisztességes életet élhessen és elfogadhatóan sikeres karriert futhasson be.
– GEORGE PACKER

TUDOMÁNYOKTÓL A POLITIKÁIG
A politika mindig is mélyen érdekelte. Elmeséli, hogy szülei otthonában titokban hallgatta a nyugatnémet rádiót, hogy mindig arról álmodott, hogy egyszer ellátogat a londoni Westminsterbe, így a Parlamentbe is. Első külföldi útja Londonba vezetett. Az első dolog, amit a Heathrow repülőtérről tett, hogy feljött a londoni Parlament téren a mozgólépcsőn, és megnézte a Churchill-szobrot, majd a Parlamentet. Aztán továbbment a Speakers’ Cornerbe, és nézte azokat az embereket, akik vitatkoztak. Mély vágya volt a közügyek és a nyilvános érvelés iránt.
– STEFAN KORNELIUS