Agonizmus
Agonizmus, a konfliktus fontosságát a politikában hangsúlyozó filozófiai nézet. Az agonizmusnak lehet leíró formája, amelyben a konfliktus minden politikai rendszer szükséges jellemzője, vagy normatív formája, amelyben a konfliktusnak valamilyen különleges értéket tulajdonítanak, így fontos a konfliktusok fenntartása a politikai rendszerekben. Gyakran a leíró és a normatív formát kombinálják abban az érvelésben, hogy mivel a konfliktus a politika szükséges jellemzője, a konfliktusok politikából való kiiktatására tett kísérletek negatív következményekkel járnak.
Az agonizmus leíró formája a politikatudomány pluralizmusának William E. Connolly amerikai politikai teoretikus által felvetett kritikájában jelenik meg. Az 1950-es és 60-as évek pluralista teoretikusai úgy írták le az amerikai politikai rendszert, mint amelyben a politika olyan színteret biztosít, ahol a különböző csoportok egyformán képviselhetik az általuk preferált politikát, ami végül konszenzushoz vezet. Connolly kritizálta ezt az elméletet, mert figyelmen kívül hagyta az amerikai társadalmon belüli különböző csoportok közötti hatalmi különbségeket, ami azt jelentette, hogy a politika nem egyszerűen a konszenzus létrehozásának folyamata, hanem inkább egy olyan konfliktus, amely azt eredményezheti, hogy egyes csoportok ráerőltetik az általuk preferált politikát másokra. Connolly ezt követően az általa “agonisztikus tisztelet”-nek nevezett elképzelést támogatta, amely ezt a konfliktust inkább fenntartandónak, mintsem konszenzussal leküzdendőnek tekinti.
A belga politikai teoretikus, Chantal Mouffe viszont úgy jutott el az agonizmushoz, hogy vitatta a kortárs liberalizmus normatív előfeltevéseit, különösen John Rawls amerikai filozófus azon elképzelését, hogy az “ésszerű pluralizmus” a liberális demokratikus politikai rend sine qua nonja. Rawls szerint minden liberális államberendezkedésnek tiszteletben kell tartania azt a tényt, hogy a polgároknak eltérőek a jóról alkotott elképzeléseik. A pluralizmust, amelyet egy társadalomnak tolerálnia kell, Rawls szerint azonban az ésszerűség követelménye korlátozza – vagyis az a követelmény, hogy a polgárok ne próbálják ráerőltetni a saját felfogásukat a jóról másokra, akik nem osztják azt. Mouffe elfogadhatatlannak találta ezt a korlátozást, mert a politikát megelőző etikai elvként korlátozza a jóról alkotott elképzeléseket, amelyekről a politikában kellene dönteni. Mouffe számára a politikának olyan különbségeket kell magában foglalnia, amelyekben az emberek nem elégednek meg pusztán azzal, hogy egyetértenek abban, hogy különböznek. A megfelelően politikai pluralizmusnak el kell tűrnie a különböző, egymással valóban összeegyeztethetetlen álláspontokat. Mouffe szerint, amikor Rawls megpróbálta semlegesíteni az ilyen konfliktusokat azzal, hogy “ésszerűtlennek” nyilvánította őket, ezzel magát a politikát is ésszerűtlennek nyilvánította.
Mouffe Carl Schmitt német jogásztól származtatta ezt a felfogást a konfliktus fontosságáról a politika számára. Schmitt szerint a politika meghatározó jellemzője a barát és az ellenség azonosítása és a köztük kialakuló konfliktus. Mouffe egyetértett Schmitt érvelésével, miszerint a konfliktus nélkülözhetetlen a politika szempontjából, de azzal érvelt, hogy a konfliktusnak nem kell magában foglalnia egy ellenség azonosítását, akit el akarunk pusztítani. Ehelyett Mouffe a politikát olyan ellenfelek közötti konfliktusnak tekintette, akik ugyan nem értenek egyet, de végső soron tiszteletben tartják egymás létjogosultságát. Mouffe ezt a fajta tiszteletteljes konfliktust “agonisztikus pluralizmusnak” nevezte, ellentétben mind Schmitt ellenséggel szembeni megsemmisítő harcának antagonizmusával, mind Rawls ésszerű (és ezért a konfliktus kizárásával nem agonisztikus) pluralizmusával.