Ankylosauria
A késő jura és kréta időszakból ismertek az ankylosauruszok. “Páncélos dinoszauruszoknak” nevezik őket a hátat és az oldalfalakat teljesen beborító, egymásba illeszkedő kisebb-nagyobb csontos lemezek kiterjedt mozaikja miatt. A legtöbb ankiloszaurusz, például az Euoplocephalus, a Nodosaurus és a Palaeoscincus viszonylag alacsony és széles testalkatú volt, és rövid, zömök lábakon, négylábú testtartásban, a talajhoz közel járt. A stegoszauruszokhoz hasonlóan a hátsó lábak hosszabbak voltak, mint az elülső lábak, de nem voltak olyan aránytalanok, mint a Stegosaurusé. A stegoszauruszokhoz hasonlóan azonban a végtagjaik zömökek és oszloposak voltak, a combcsont és a felkar hosszabb volt, mint a sípcsont és az alkar, a metapodiumok pedig csontsoványak. Ezek a jellemzők lassú, gravitációs mozgásmódra utalnak. A lábak félig járóképesek voltak, és valószínűleg alulról porcpárnák támasztották meg őket. A lábujjak végén lévő csontok (végtagok) szélesek és inkább pata-, mint karomszerűek voltak.
Encyclopædia Britannica, Inc.
Az ankiloszaurusz koponyája alacsony, széles és dobozszerű volt, bőrkagylókkal (osteodermákkal), amelyek gyakran összeolvadtak az alatta lévő koponyacsontokkal. Úgy tűnik, hogy az Euoplocephalusnál még a szemhéj is csontos védőburkolatot kapott. Az állkapcsok gyengék voltak, nagyon kicsi ragadozófogakkal és az állkapocsizmok rögzítésére szolgáló jelentős csontnyúlványokkal. A kis állkapocsizom-kamrát nagyrészt bőrcsontok fedték, nem pedig nyílások. A fogak apró, lazán elhelyezkedő, levél alakú szerkezetek voltak, amelyek a legkorábbi primitív ornithischiai fogakra emlékeztettek. Valamennyi taxonban nagyon kevés fog volt mindkét állkapocsban, ami éles ellentétben áll a többi ornitischia magasan specializált, számos fogával. Az állkapcsok és a fogak e jellegzetességei azt a benyomást keltik, hogy az állatok valamilyen puha, pépes növényi táplálékkal táplálkozhattak.
Az ankylosauruszok nyilvánvalóan nem voltak sem nagyon változatosak, sem igen elterjedtek, és csak Észak-Amerikából, Európából és Ázsiából ismertek. A bazálisabb Nodosauridae-ra és a fejlettebb Ankylosauridae-ra oszthatók, amelyek a nodosaurusokból fejlődhettek ki. A két csoport közötti legszembetűnőbb különbség a fejlett ankylosaurusoknál a farok végén lévő masszív csontos bunkó jelenléte; a nodoszauruszoknál nincs ilyen farokszerkezet. A páncélzat mintázata is általában különbözik a két csoport között, és az ankylosauridák koponyája általában még szélesebb, csontosabb, mint a nodosaurusoké volt.
Kevin Padian John H. Ostrom