Ankylosauria

A késő jura és kréta időszakból ismertek az ankylosauruszok. “Páncélos dinoszauruszoknak” nevezik őket a hátat és az oldalfalakat teljesen beborító, egymásba illeszkedő kisebb-nagyobb csontos lemezek kiterjedt mozaikja miatt. A legtöbb ankiloszaurusz, például az Euoplocephalus, a Nodosaurus és a Palaeoscincus viszonylag alacsony és széles testalkatú volt, és rövid, zömök lábakon, négylábú testtartásban, a talajhoz közel járt. A stegoszauruszokhoz hasonlóan a hátsó lábak hosszabbak voltak, mint az elülső lábak, de nem voltak olyan aránytalanok, mint a Stegosaurusé. A stegoszauruszokhoz hasonlóan azonban a végtagjaik zömökek és oszloposak voltak, a combcsont és a felkar hosszabb volt, mint a sípcsont és az alkar, a metapodiumok pedig csontsoványak. Ezek a jellemzők lassú, gravitációs mozgásmódra utalnak. A lábak félig járóképesek voltak, és valószínűleg alulról porcpárnák támasztották meg őket. A lábujjak végén lévő csontok (végtagok) szélesek és inkább pata-, mint karomszerűek voltak.

Euoplocephalus
Euoplocephalus

Az Euoplocephalus, egy késő kréta kori dinoszaurusz, egy széles csőrű növényevő volt, amely erősen páncélozott, csontos szarvakkal, lemezekkel, szegecsekkel és bunkós farokkal.

Encyclopædia Britannica, Inc.

Az ankiloszaurusz koponyája alacsony, széles és dobozszerű volt, bőrkagylókkal (osteodermákkal), amelyek gyakran összeolvadtak az alatta lévő koponyacsontokkal. Úgy tűnik, hogy az Euoplocephalusnál még a szemhéj is csontos védőburkolatot kapott. Az állkapcsok gyengék voltak, nagyon kicsi ragadozófogakkal és az állkapocsizmok rögzítésére szolgáló jelentős csontnyúlványokkal. A kis állkapocsizom-kamrát nagyrészt bőrcsontok fedték, nem pedig nyílások. A fogak apró, lazán elhelyezkedő, levél alakú szerkezetek voltak, amelyek a legkorábbi primitív ornithischiai fogakra emlékeztettek. Valamennyi taxonban nagyon kevés fog volt mindkét állkapocsban, ami éles ellentétben áll a többi ornitischia magasan specializált, számos fogával. Az állkapcsok és a fogak e jellegzetességei azt a benyomást keltik, hogy az állatok valamilyen puha, pépes növényi táplálékkal táplálkozhattak.

Az ankylosauruszok nyilvánvalóan nem voltak sem nagyon változatosak, sem igen elterjedtek, és csak Észak-Amerikából, Európából és Ázsiából ismertek. A bazálisabb Nodosauridae-ra és a fejlettebb Ankylosauridae-ra oszthatók, amelyek a nodosaurusokból fejlődhettek ki. A két csoport közötti legszembetűnőbb különbség a fejlett ankylosaurusoknál a farok végén lévő masszív csontos bunkó jelenléte; a nodoszauruszoknál nincs ilyen farokszerkezet. A páncélzat mintázata is általában különbözik a két csoport között, és az ankylosauridák koponyája általában még szélesebb, csontosabb, mint a nodosaurusoké volt.

Kevin Padian John H. Ostrom