Top 10 Blur dal

Damon Albarn szólókarrierje előtt, még a Gorillaz előtt ott volt a Blur, a népszerű angol zenekar, amely hozzájárult a “Britpop” mozgalom forradalmasításához. A 90-es években a másik britpop bandával, az Oasis-szel való viszálykodásuk révén váltak ismertté (de Liam és Noel Gallagher bunkók, #teamblur az út). Mint minden brit dolog szerelmese, természetes volt, hogy a középiskola alatt nagyon-nagyon beleéltem magam a Blurbe (szoktam mondani, hogy életem egyetlen bánata, hogy nem születtem korábban, hogy megtapasztalhassam a Blur 90-es évekbeli fénykorát). Bár a Blur Amerikában sosem vált olyan népszerűvé, mint az Egyesült Királyságban (és ezt joggal megérdemelték volna!), mégis nagyban hozzájárultak az indie rock mozgalomhoz mind Nagy-Britanniában, mind világszerte. Íme tehát az én személyes (elfogult) véleményem a 10 legjobb Blur-dalról…

1. Lonesome Street

Ezt is bele kell vennem; új album, meg minden. Ettől függetlenül ez egy nagyon klassz dal – van benne néhány igazán érdekes zenei stílus. Sokkal funkosabb és talán érettebb és kevésbé nevetséges, mint néhány korábbi anyaguk (és mintha 12 év telt volna el az utolsó albumuk óta, szóval az érettség valószínűleg természetes).

1. Charmless Man

A The Smith “This Charming Man” című dalának (fúj, és én még azt hittem, hogy a Blurt már nem is szerethetem jobban!!!) eljátszása, ez a dal fantasztikus. A premissza alapvetően a gazdag seggfej archetípus anekdotája (“Baráti körökben mozog, akik csak úgy tesznek, mintha kedvelnék őt/He does the same to them and when you put it all together/There’s the model of the charmless man”-ouch). Igazi vidám hangzású dal, a fajta lehangoló téma ellenére.

1. There’s No Other Way

Ez a dal a klasszikus Blur, fülbemászó dallamokkal és lendületes énekkel. Ha még sosem hallgattál Blur-t, ez egy jó kezdés lenne.

1. She’s So High

Ez kevésbé a pop spektrumon van, mint az előző két dal, de még mindig fantasztikus a maga nemében. A 90-es évek végén a Blur eltért a klasszikus britpoptól, és különböző műfajok hatásait vette fel, beleértve a gospelt és az elektronikus zenét is. Ez mintegy ennek az átmenetnek a kezdetét jelzi (és ha szeretnél egy másik reprezentatív dalt, ami nem szerepel ezen a listán, nézd meg a “Tender”-t).

1. Country House

Vissza a popos dolgokhoz. Ez volt a kedvenc Blur-dalom, amikor először beléjük szerettem, és a témák eléggé hasonlítanak a “Charmless Man”-hez, bár egy kicsit kevésbé kihegyezett. Nagyon fülbemászó.

1. End of a Century

Ezt a dalt nagyon szeretem (ez nem mond sokat, mert az összes ilyen dalt szeretem, de mégis, ez különösen nagyszerű). Kigúnyolja a romantikus szakaszon túllépett kapcsolatok egyhangúságát (sőt, az első sor “There’s ants in the carpet” egy hangyafertőzésre utal, amit Albarnnak az akkori barátnőjével kellett kezelnie). Nincs fura zene, srácok, bocsi.

1. Parklife

Ez a dal annyira fura. Phil Daniels színész narrálta a dal beszélő részeit, a refrént pedig a zenekar énekelte. Pokolian fülbemászó, és 1995-ben a BRIT Awards-on a legjobb brit kislemez lett (bármit is jelentsen ez). Szintén a lol oldalon Liam és Noel Gallagher viccet csináltak ebből a dalból azzal, hogy részegen énekelték, és a “park” szót néhány, ahh, kevésbé szép szóval helyettesítették (alább)

https://www.youtube.com/watch?v=FqAT2F2kNKc

1. This Is a Low

A “This Is a Low” egy másik lassabb dal, ami igazán kiemeli Albarn énekesi tehetségét (amiről talán nem is tudod, hogy létezik, ha csak mondjuk a Girls and Boys-t hallgatod). Gyönyörű és egyfajta kísérteties, miközben mégis “pop”, és szerintem ez a Blur egyik legjobb dala.

1. Girls and Boys

Szóval klasszikus britpop. Talán nem olyan ~érett~, mint néhány más anyaguk, de ez a dal pokolian fülbemászó, és olyan messze van attól, amivé a banda azóta vált, ami még jobbá teszi (és olyan furcsa zenei videó). Azt hiszem, a Gallagher testvérek is sokszor panaszkodtak már, hogy mennyire idegesítő (ami felveti a kérdést – a “Wonderwall” nem az??).

1. Coffee and TV

Ez a dal az abszolút kedvenc Blur-dalom (és nem csak azért, mert imádom a kávé és a TV kombinációját). A gitáros Graham Coxon írta (a tipikus szerző, Albarn helyett), és Coxon alkoholizmussal való küzdelmét írja le. A téma és a dallamok is egy kedves, mégis melankolikus darabot alkotnak. Emellett a klip, amiben egy animált tejesdoboz Coxont keresi, annyira aranyos, hogy az már fáj.