Szent bin csirkék: az ókori egyiptomiak megszelídítették a vad ibiszeket áldozati célra
Az ibiszt manapság nem sok ausztrál tartja különösen csodálatra méltó élőlénynek.
De ezeknek a madaraknak, amelyeket hírhedt dögevő bohóckodásuk miatt a köznyelvben ma “kukacsirkéknek” neveznek, grandiózus és fontos helyük van a történelemben – pontosabban az ókori egyiptomi történelemben.
A mintegy 2500 évvel ezelőtt eltemetett ibisz-múmiák DNS-ét felhasználva ma közzétett kutatásunk feltárja, hogy milyen volt ez a madár az ókorban, és hogyan nevelték.
Eredményeink arra utalnak, hogy az ókori egyiptomi papok rövid ideig gyakorolták a vadon élő szent ibisz megszelídítését. Ezt valószínűleg valahol természetes ibisz-élőhelyeken, például helyi tavakban vagy vizes élőhelyeken végezték. Valószínűleg a Tuna el Gebelben lévő Thot-templom közelében végezték, hogy kielégítsék a vallási temetkezési rituálék által táplált ibiszkeresletet.
Megcsináltunk egy kis DNS-t
A testek mumifikálással történő megőrzése az ókori egyiptomi civilizáció egyik jellemzője.
A kedvezőtlen környezeti feltételek, például a magas hőmérséklet, a páratartalom és a lúgos körülmények sajnos gyakran kételkednek az ókori egyiptomi emberi maradványokból származó genetikai eredmények hitelességében.
Bővebben: Pénteki esszé: A “kukacsirke”, a modern Ausztrália totemének felemelkedése
A térségben azonban sokkal gyakoribbak az állati múmiák. A szent ibisz, (Threskiornis aethiopicus) pedig messze a leggyakoribb madármúmia az ókori Egyiptom földalatti katakombáiban, több mint kétmilliót találtak belőle.
Az egyiptomi szent ibisz nagyon hasonlít az ausztrál fehér ibiszhez (Threskiornis molucca). Egykor azt hittük, hogy mindkettő szent ibisz, de valójában a két faj testvérfaj az ibiszfélék családjában.
14 szent ibisz múmia elemzése, amelyeket mi magunk gyűjtöttünk össze a katakombákból, segített feltárni ennek a madárnak az ókori egyiptomi társadalomban és vallásban betöltött szerepét.
Elemeztük és összehasonlítottuk a mitokondriális DNS-t, amely a DNS-nek az anyától öröklődő és csak a nőstényeken keresztül öröklődő része. Ennek során össze tudtuk hasonlítani az ősi ibisz-múmiák genetikai változatosságát a modern afrikai szent ibisz-populációkéval.
Mindenki üdvözölje az ibiszt
A régi egyiptomiak az állatokat az istenek földi megtestesüléseinek tartották. A szent íbiszt Thot istenként tisztelték, aki a világegyetem fenntartásáért, a halottak megítéléséért, valamint a mágia, az írás és a tudomány rendszereinek felügyeletéért volt felelős.
Nem meglepő tehát, hogy szakszerűen mumifikált ibiszeket áldoztak fel Thotnak az évente ünnepelt ünnepén. Valójában az ókori Egyiptomban a szent ibisz múmiák felajánlása általános gyakorlat volt a 26. dinasztia (Kr. e. 664-525) és a korai római kor (Kr. u. 250) között.
Bővebben:
Az ókori egyiptomi papok számára az olyan állatok, mint az ibiszek mumifikálása nem egyszerűen rituális kötelesség volt, hanem jövedelmező üzlet is. Figyelembe véve a talált ibisz-múmiák számát, el kell gondolkodnunk azon, hogy a papok hogyan biztosították az utánpótlást ehhez a gyakorlathoz.
Az ókori egyiptomi szövegekből származó egyes bizonyítékok arra utalnak, hogy a madarakat hosszú távon, erre a célra fenntartott nagyüzemi farmokon nevelhették – akár a templomkerítések mellett, akár azokon belül.
Sebennytosi Hor pap és írástudó Kr. e. II. századból származó írásaiban arról számolt be, hogy mintegy 60 000 szent ibiszeket rendszeresen etetett “lóherével és kenyérrel”. Ezt háziasításként, vagy ellenőrzött tenyésztésként lehetett értelmezni.
1825-ben Georges Cuvier francia természettudós leírta egy thébai ibisz múmia csontvázát, amelyet kicsomagolt, és ezt mondta:
Azt látjuk, hogy ez a múmia egy házi madártól származhatott a templomokban, mert a bal felkarcsontja eltört és vissza volt állítva. Nagyon valószínűtlen, hogy egy vadmadár törött szárnnyal képes lett volna zsákmányt ejteni és elmenekülni a ragadozók elől. Ennélfogva képtelen lett volna elég sokáig életben maradni ahhoz, hogy meggyógyuljon.”
A mai kutatók az ősi vad ibiszek szezonális megszelídítését is felvetették, amelynek során a madarakat egyetlen generáción keresztül papok nevelték fel a templomokhoz közeli természetes élőhelyeken. Úgy tűnik továbbá, hogy nem háziasították őket, amihez több generáción át tartó fogságban való tenyésztésre lett volna szükség.
A tenyésztés feltehetően olyan helyeken történt, mint például a fáraó tava, amelyben egy természetes medencét évente a Nílus árvize töltött fel.
Ezek az akciók szinte biztosan arra irányultak, hogy nagyszámú kifejlett madarat gyűjtsenek össze, amelyek szükségesek voltak ahhoz az egyiptomi rituáléhoz, hogy egy mumifikálódott ibiszt ajánljanak fel Thot kedvéért.
1,75 millió madár, aztán hirtelen egy sem?
Egyiptomban több millió szent ibisz múmiát találtak padlótól a plafonig egymásra rakva több kilométer hosszú, erre a célra kialakított katakombák mentén.
Úgy vélik, hogy évente körülbelül 10 000 múmiát helyeztek el a szakkarai Szent Állatok Nekropoliszában.
Bővebben: A múmiák tartósításának receptje már 1500 évvel a fáraók előtt is létezett
Ez azt jelenti, hogy becslések szerint csak ezen a helyen 1,75 millió madarat helyeztek el. Egy másik katakomba Tuna el-Gebelben körülbelül négymillió szent ibisz múmiát tartalmaz, ami a legnagyobb ismert számú mumifikálódott madár egyetlen egyiptomi helyszínen.
De ezek a madarak 1850 körül tűntek el Egyiptomból, évszázadokkal a mumifikálási gyakorlat megszűnése után. Hogy hogyan és miért tűntek el, az máig rejtély.
A mai emberek nyilvánvalóan egészen másképp bánnak az ibiszekkel, mint az ókori egyiptomiak. Az utóbbiak számára szent madarak voltak, amelyek különleges helyet foglaltak el a társadalomban.
Talán emlékeznünk kellene erre, és legalább egy kicsit elismerni a múltban betöltött megtisztelő státuszukat.