A felkenés és a Szentlélek | Theology Matters

A felkenés általános gyakorlat volt a bibliai időkben. Ez azt jelentette, hogy egy személyt vagy tárgyat bedörzsöltek, néha pedig leöntöttek valamilyen anyaggal. A felkenést először Jákob kapcsán említi a Szentírás, aki felkent egy oszlopot, és fogadalmat tett az Úrnak Bételben (1Móz 31:13). Az 1Mózes 28:20-22 kontextusa azt sugallja, hogy ez a felkenés jelezte a hely szent jellegét, mint “Isten háza”

A felkenést azért is gyakorolták, hogy az embereket Isten számára elkülönítsék. Mózes törvénye előírta, hogy a papokat különleges olajjal kell megkenni (2Mózes 30:23-25). Amikor a kenőolajat Áronra és fiaira kenték, az Isten szolgálatára való felszentelésüket jelképezte (2Mózes 30:30). Úgy tűnik, hogy a felkenés hasonló funkciót töltött be Izrael királyai számára is. Sámuel felkent Sault Izrael első királyává (1Sám 10:1). Saul utódját, Dávidot valójában kétszer kenték fel, először Sámuel, majd később Júda háza (1Sám 16:13; 2Sám 2:1-11). E két felkenés közül az elsőnek volt a nagyobb szellemi jelentősége. A másodiknak politikai jelentősége volt, és a titokban végrehajtott első felkenés nyilvános megerősítésére szolgált.

Amikor Sámuel felkent Dávidot, a Szentlélek erőteljesen szállt rá, de eltávozott Saultól (1Sám 16:4). Ez lehet az oka annak, hogy Izrael királyát “az Úr felkentjeként” emlegették, ami nemcsak a király egyedülálló funkciójára, hanem a Szentlélek felhatalmazására is utal. Megjegyzendő azonban, hogy Dávid még azután is tiszteletteljesen “az Úr felkentjeként” emlegette Sault, miután a Szentlélek eltávozott belőle (1Sám 24:10; 26:9, 11, 16, 23; 2Sám 1:14, 16).

Amikor Jézus a názáreti zsinagógában prédikált, az Úr felkent szolgájaként azonosította magát, akiről az Ézsaiás 61:1-2 szól (Lukács 4:18). A Szentlélek tükrözte a próféta szavait, amikor Jézusra szállt a keresztségkor. A Lélek leszállása megjelölte Jézust mint Isten szolgáját és szeretett Fiát (Mt 3:16-17).

Az újszövetségi egyház az imádsággal kapcsolatban gyakorolta a felkenést (Jakab 5:14). Egyes tudósok úgy vélik, hogy ez inkább gyógyászati, mint lelki célokat szolgált. Az olívaolajnak gyógyító tulajdonságokat tulajdonítottak. Ha a felkenés lelki okokból történt, akkor a cselekedet gyógyító ereje inkább a hit imájában és az Úr erejében rejlett, mint az olajban (Jakab 5:15).

Az Újszövetségben kevés bizonyíték utal arra, hogy a korai hívek felkenték azokat, akiket az egyház tisztségeibe vagy szolgálataiba neveztek ki, hogy felszenteljék őket. Talán azért, mert felismerték, hogy minden hívő fel van kenve a Szentlélek által. A Lélek az, aki képessé tesz bennünket a szolgálatra, és az igazságra tanít (1János 2:20, 27).”

Bővebb olvasmány
A Szentlélek felkenéséről többet megtudhatsz Charles Ryrie: The Holy Spirit (Moody Publishers) című könyvéből.