A mai aktivizmus dallamai: Zenei művészek, akiket ismerned kell
Paul Robeson a “Song of Freedom”-ot énekelte népének erejéről; Pete Seeger azt mondta a kormánynak: “Bring ‘Em Home”, a vietnami csapatokkal kapcsolatban; Nina Simone azt mondta “Old Jim Crow”-nak, hogy a rémuralmának vége; Marvin Gaye azt kérdezte a világtól, hogy “What’s Going On”, amikor az igazságtalanságról van szó; a Rage Against the Machine pedig arra kérte az embereket, hogy “Wake Up”, azaz “Ébredj fel” az elnyomással teli rendszer valóságára. A művészet tükrözheti a társadalmat, de arra is szolgálhat, hogy az embereket arra ösztönözze, hogy dolgozzanak a világuk jobbá tételén. Ezek a zenei tehetségek azon művészek hosszú örökségének részei, akik platformjukat és dallamaikat arra használták, hogy progresszív változásokat inspiráljanak.
Egy olyan időszakban, amikor a dolgozó emberek megélhetése annyira bizonytalan, és bolygónk túlélése forog kockán, helyénvaló, hogy olyan művészek új termése jelent meg, akik zenéjükkel világunk és kultúránk szelleméhez szólnak. Az alábbi zenei előadók mindannyian arra használják tehetségüket és platformjukat, hogy felhívják a figyelmet olyan ügyekre, amelyek iránt szenvedélyesen rajonganak.”
Madame Gandhi
Kiran Gandhi, művésznevén Madame Gandhi, önmaga úgy jellemzi magát, mint “egy dobos, akinek küldetése a női hang felemelése és ünneplése”. Az olyan dalokkal, mint a “Top Knot Turn Up”, a “Her” és a “The Future is Female”, pontosan ezt teszi. Még ha nem is hallottad a zenéjét, talán hallottál már a 2015-ös ikonikus londoni maratonfutásáról, ahol globális párbeszédet indított el a nők menstruációs ciklusát övező megbélyegzésről, mivel úgy döntött, hogy a 26,2 mérföldes versenyt “szabadon folyva” futja le a menstruációja alatt. A “Testvériség, vér és mellek a 2015-ös London Marathonon” című esszéjében Gandhi kifejtette, hogy úgy futott, hogy “vér csöpögött” a lábán, a “tamponhoz nem jutó nők és nővérek miatt, akik a görcsök és a fájdalom ellenére elrejtik és úgy tesznek, mintha nem is létezne”.”
Az indiai-amerikai aktivista és zenész olyan hangzással rendelkezik, amely robbanékony elektronikus ütemeket mutat be, amelyeket olyan megható dalszövegek váltogatnak, amelyekkel a hallgató együtt táncol, miközben tanúja lesz egy dallamos előadásnak a női vezetés erejéről és a társadalom bajai ellen való kiállás szükségességéről.
A “The Future is Female” című dal Gandhi Voices című EP-jéről olyan merész sorokkal cseng, mint “a mérgező maszkulinitásnak véget kell vetni” és “a legnagyobb fenyegetés egy lány egy könyvvel”. A rendszernek helyet kell adnia mindannak, amit mi csinálunk”. A 2018-as “Top Knot Turn Up” című kislemeze számos sürgető kérdésre hívja fel a hallgatókat, amikor azt hirdeti, hogy “ez nem az az idő, amikor flörtölhetsz velem, a csővezetékek és a fúrások tönkreteszik a Földet, látod, nem bírom az állandó nőgyűlöletet”. Zenéjének üzenete bocsánatkérés nélkül szólít fel a változásra.
A People’s Worldnek nyilatkozva Madame Gandhi beszélt arról, hogy mi inspirálta őt zenei karrierje elindítására. “Gyerekkoromban mindig a zene szólt hozzám és inspirált” – jegyezte meg. “Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a politikán keresztül a politikai rendszeren és a kormányon keresztül történik a változás, de amikor fiatal vagy, és kialakul az ideológiád és az önérzeted, nem gondolsz a kormányra; csak zenét és popkultúrát hallgatsz”.” Azt mondta: “Tudtam, hogy a saját zenémmel akarok tenni a feminizmusért és az egyenlőségért.”
Gandhi elmagyarázta, hogy olyan művészként akarja, hogy olyan zenét csináljon, amely felemeli a hallgatókat, elgondolkodtatja őket, és megkérdőjelezi a társadalmat. Bár támogatja, hogy a művészek a zenéjüket arra használják, hogy a dalaikon kívüli témákról is beszéljenek, Gandhi világossá tette, hogy a zenén keresztüli aktivizmus nem mindenkinek való. “Amit én nagyon támogatok, az a hitelesség. Mindannyiunknak be kell választania, hogy mi az, amiről úgy gondoljuk, hogy értelmes számunkra, és ami igazán érdekel minket” – mondta, bár rámutatott, hogy a társadalom mérgező aspektusait dicsőítő zenével nem ért egyet. “Az egyetlen dolog, amit nem szeretek, az az, hogy az emberek szükségét érzik annak, hogy a zenében állandósítsák vagy normalizálják a nőgyűlöletet és az erőszakot, mert látták, hogy mások csinálják” – jegyezte meg.”
Alex Porter Jr.
Alex Porter Jr.
Alex Porter Jr.
Gandhi azzal zárta, hogy bár nem hiszi, hogy mindenkinek aktivistának kell lennie a művészetében, reméli, hogy “mindannyian elég bátrak tudunk lenni ahhoz, hogy őszinték legyünk.”
Alex Porter Jr. a régi iskola ritmusát és bluesát közvetíti, miközben saját modern energiáját és szövegeit is hozzáadja a keverékhez. A Los Angeles-i tehetség, Porter az életében élő nőknek, különösen egyedülálló édesanyjának és nagymamájának, akik felnevelték, köszönheti, hogy olyan művésszé és emberré formálták, amilyen ma. Porter jelenlegi slágerének, a “Platinum Girl”-nek a slágerlisták élén van egy hamarosan megjelenő EP-vel együtt, de az énekes, dalszerző és színész célja, hogy befolyását a zenén túl is felhasználja.
A People’s Worldnek nyilatkozva Porter beszélt annak fontosságáról, hogy a művészek arra használják a platformjukat, hogy másokat inspiráljanak. “Művészként abszolút fontosnak tartom, hogy a hangodat arra használd, hogy a zenén kívüli témákról is beszélj” – mondta. “Hiszem, hogy művészként és vezetőként felelősséggel tartozunk azért, hogy pozitív példát mutassunk azoknak az embereknek, akik követnek minket és felnéznek ránk. Sok olyan ember hangjává válunk, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy hallassák a hangjukat” – magyarázta.”
Porter jelenleg a “U R The Future” nevű jótékonysági szervezettel dolgozik, amelynek célja szerinte az önértékelés felemelése, valamint a lehetőségek és az oktatás biztosítása azok számára, akiknek nincs elegendő forrásuk. ” olyan típusú kapcsolatokat és lehetőségeket biztosít, amelyek megfelelő utat biztosítanak az egyéneknek ahhoz, hogy sokkal közelebb kerüljenek céljaikhoz és álmaikhoz” – jegyezte meg.
Bár számos jótékonysági koncertre készül, miközben a Khaos Unique ruhakollekció arca is, Alex kifejtette, hogy az a kérdés, ami számára minden másnál fontosabb, az a gazdasági küzdelem, amellyel a társadalmunkban élő emberek szembesülnek. Az énekes kiemelte, hogy szeretné elérni, hogy az emberek ne küzdjenek az életért és a boldogulásért. “Nem akarom látni, hogy az emberek hajléktalanok és küzdenek… összeszorítják a filléreket, hogy csak egy kenyeret tudjanak venni” – mondta. “Tudom, milyen érzés küzdeni, hajléktalannak lenni, nem enni minden nap. Szóval ha arra tudom használni az Isten által adott adottságaimat, hogy másokat jobb helyzetbe hozzak és életeket mentsek, akkor az nagyobb, mint bármilyen zenei díj, amit valaha is kaphatnék” – zárta mondandóját.
Helado Negro
Roberto Carlos Lange, ismertebb művésznevén Helado Negro, olyan énekes, aki nem hajlandó egyetlen zenei műfajba sem besorolni magát. Negro dalai gyakran különböző hangzásokat tartalmaznak, beleértve a latin, a folk és az elektronikus hangzást, miközben lírailag személyes és “politikai avant-pop zeneként” írják le. Helado vizuális történetmesélést és mozgást is használ, hogy teljes élményt nyújtson az általa készített zenéhez.
Ecuadori bevándorlók fia, édesanyja titkárnőként dolgozott, édesapja pedig lemezmunkás volt. Heladónak számos EP-je és egészestés albuma van, amelyeken az örökségére való büszkeségéről, a faji viszonyokról és más, az életét alakító témákról beszél. Népszerű dala, az “It’s My Brown Skin” fülbemászó és vidám, miközben a színes bőrű ember büszkeségével foglalkozik. A “Young, Latin, and Proud” című slágerét az ellenállás himnuszának tekintették, amikor 2016-ban megjelent a papírok nélküli munkásokkal és bevándorlókkal szembeni ellenséges légkör közepette.
A jelenlegi albuma, a This Is How You Smile, amely sok kritikus szerint az eddigi legjobb munkája, folytatja azt a hagyományt, hogy intimitást visz a világunkban oly sokakat érintő szélesebb témákba. Az album utolsó dalában egy “Abolish ICE” felvonulás helyszíni felvételeit tartalmazza, teret adva polarizált társadalmunk aktuális küzdelmének.
Noname
Fatimah Nyeema Warner, ismertebb nevén Noname, költő, rapper és lemezproducer, aki Toni Morrisont és Nina Simone-t idézi zenéjében. Noname Chicagóban született és nőtt fel, zenéjének jelentős része fekete nőként az életét és küzdelmeit, valamint a város dolgozó embereinek problémáit tükrözi.
A “Church/Liquor Store” című, Saba rapperrel közös dala a chicagói dolgozó szegénynegyedek dzsentrifikációjának problémáival foglalkozik. Első albumát, a Telefone-t úgy írják le, hogy Noname-t számos fontos beszélgetés inspirálta, amelyeket élete során folytatott. Az albumról a “Casket Pretty” című dal kiemelkedik, mivel ragadós dallama van, miközben a fegyveres erőszakról panaszkodik. Második albuma, a Room 25 már érettebb hangzású, de követi a stílusát, melyben fekete nőként a megpróbáltatásairól beszél, miközben politikai, faji és szexuális témákkal foglalkozik.
Az NPR-nek adott interjúban Noname így jellemezte a zenéjével kapcsolatos szándékait: “egy fiatal fekete 20-as művész, aki a zenén és más dolgokon keresztül próbálja felfedezni az identitását”. Próbálok a lehető legőszintébb lenni.”
Madame Gandhi, Alex Porter Jr., Helado Negro és Noname csak néhány a művészek közül, akik a saját és a társadalom történetét mesélik el a zenéjükön keresztül. Minden generációnak megvannak a maga küzdelmei, hiszen az életben maradásért dolgozóknak meg kell küzdeniük a túlélésüket aláásó erőkkel. Miközben kiállunk a saját és a körülöttünk élők jogaiért, fontos, hogy a művészet tükrözze a rugalmasságot, a jobb jelen és a szebb holnap reményét, valamint azokat a tetteket, amelyeket az emberek tesznek ennek megvalósítása érdekében.
A Madame Gandhi legújabb zenei és élő előadásainak listája itt található.
Bővebb információ Alex Porter Jr. közelgő zenéiről és fellépéseiről itt található.
A Helado Negro legújabb zenéinek listája itt található.
Noname legújabb zenéi itt találhatók.
CONTRIBUTOR
Chauncey K. Robinson hisz abban, hogy az írás és a média, bármilyen minőségben, segítsen tükrözni a minket körülvevő világot, és legyen eszköz a progresszív változáshoz. A New Jersey állambeli Newarkban született és nőtt fel, és erősen hisz az emberek hatalmában és erejében. A People’s World közösségi média szerkesztője, emellett a díjnyertes kiadvány újságírója. Önmagát strébernek vallja, és szereti a popkultúrát. Chauncey arra törekszik, hogy a munkásosztályt, a színesbőrűeket és a nőket érintő témák folyamatosan reflektorfényben legyenek és a vita részévé váljanak.