AD Classics: A kultúra háza / Alvar Aalto

• Szerkesztette: Luke Fiederer

A Művelődési Ház hármas tagozódása abból a sokféle programból ered, amelyet falai között kívántak megvalósítani. Az, hogy egy politikai párt székhelyeként szolgált, azt jelentette, hogy a létesítményt a napi adminisztratív és bürokratikus ügyintézéshez, valamint a különleges nyilvános rendezvényekhez is fel kellett szerelni, mindezt a politikai ideológiáknak megfelelően, amelyeket képviselnie kellett. A program két fő eleme a komplexum két fő elemeként merült fel, a köztük lévő tér pedig nyilvános plazaként és fogadótérként szolgált.

A plaza bal oldalán az előadóterem hullámzó téglaépítménye látható. Egy ilyen szabálytalan forma téglából való megépítése kiterjedt kísérletezést igényelt; egy adott egységnek képesnek kellett lennie arra, hogy különböző sugarú homorú és domború falakat egyaránt kialakítson. Az így kapott téglák nem téglalap alakúak voltak, hanem széttagoltak, és mindegyik egy-egy kör kis szegmensét alkotta. A lekerekített sarkok lehetővé tették a könnyebb összeszerelést, a fény összetettebb játékát a homlokzat felületén, és még a falak törése ellen is segítettek.

Aalto már korábbi projektjeiben is széles körben használta a vörös téglát, de a Művelődési Házban kísérletezett először annak nem ortogonális formában történő felhasználásával. Két másik projektjében is hasonló kezelést alkalmazott: a Baker kollégiumban és az ugyanebben az évben épült Otaniemi előadóteremben. Aalto azonban végül is kevéssé használta ezt a tipológiát pályafutása során; a Művelődési Ház 1958-as befejezése után Aalto teljesen elfordult a téglától, helyette az 1960-as években kerámiacseréppel és márványburkolattal kezdett dolgozni.

A látogatók az előadótermi szárnyba egy hatalmas, lendületes előcsarnokon keresztül lépnek be, amely követi magának az előadóteremnek az ülések ívét. Az előcsarnokból három lépcső vezet felfelé és kifelé, bronz korlátjaik csillognak a fölöttük lévő íves fénysorok alatt. Bár az előcsarnokot elsősorban a nézőtér drámai bejáratának szánták, nem kizárólag erre a célra szolgál: a zenekari pult jelenléte lehetővé teszi, hogy emellett önmagában is társalgóteremként szolgáljon. A padló vörös csempéi egy külső tér csempéit utánozzák, tovább erősítve azt az érzést, hogy az előcsarnok ugyanolyan potenciális célpont, mint a nézőtér, amelyet kiszolgál.

A nézőtér széles, aszimmetrikus kagylóhéjként van elrendezve, amely sokkal szélesebb, mint amilyen mély. A betonból, fából és csempéből megmunkált terem jelentős hangsúlyt fektet az akusztika szabályozására: az anyagokat speciális panelekké állították össze, amelyek a terem egyes részeinek sajátos igényei alapján vagy visszaverik, vagy elnyelik a hangot. Egyes panelek akár el is távolíthatók vagy felcserélhetők a résztvevők száma és az éppen zajló esemény típusa alapján, miközben megmarad az Aalto által elképzelt általános elrendezés és esztétika.

A nézőtéren belüli ülőhelyek különböző alszekciókra oszlanak, amelyek mindegyike sajátos alapterülettel és vizuális minőséggel rendelkezik. A színpad előtti zenekari tér széles és sík, lehetővé téve a variálható elrendezést, akárcsak a falak mentén elhelyezett akusztikai panelek esetében. Az egyes alzónákat folyosók választják el egymástól, akárcsak a terem hátsó végében található, elegánsan bordázott betonoszlopok. Ez a felosztás azt az érzetet kelti, hogy minden egyes ülőzóna saját tér, annak ellenére, hogy egységesen a színpadra összpontosítanak.

A nézőtér kanyargós, szabálytalan íveinek néma ellentéte az adminisztratív blokk. A “blokk” megfelelő kifejezés a határozottan egyenes vonalú irodaszárnyra, amelyet szintén rézzel burkoltak a szomszédját alkotó egyedi tégla helyett. Az épület viszonylag szigorú, formális jellege alkalmas arra, hogy bürokratikus ügyek intézésére használják, szemben a tér túloldalán lévő előadóteremben tartott nyilvános összejövetelekkel.

A Kultúra Háza, bár eredeti mecénásai azóta feloszlottak, 1958-as elkészülte óta továbbra is Helsinki első számú koncerttermeként szolgál. A honlapja szerint “csodálatos épület”, amely “az elmúlt évek hangulatát árasztja”. A kor nyilvánvalóan nem csorbította a Kultúrház eredeti fényét, sőt, az épület továbbra is Aalto egyik legikonikusabb alkotása az 1950-es évekből.

Kulttuuritalo. “Helsinki Kultúrcsarnok – mindenféle rendezvények helyszíne.” kulttuuritalo.fi. http://www.kulttuuritalo.fi/en/homepage (hozzáférés: 2016. február 21.).
Fleig, Karl. Alvar Aalto. New York: Wittenborn & Company, 1963. 17. o.
Quantrill, Malcolm. Alvar Aalto: A Critical Study. New York: New Amsterdam Books, 1983. p171-172.
Trencher, Michael. The Alvar Aalto Guide. New York: Princeton Architectural Press, 1996. p44.
Fleig, p188.
Trencher, p45.
Quantrill, Alvar Aalto, p173.
Quantrill, Malcolm. A finn építészet és a modernista hagyomány. London: E & FN Spon, 1995. p119.
Trencher, p45-46.
Fleig, p188-189.
Trencher, p46.
Trencher, p44.
“Helsinki Hall of Culture – venue for all kind of events.”