Bofill, Angela
Énekesnő
A hip-hop dominanciájának korszakát megelőzően az 1980-as években és az 1990-es évek elején a városi kortárs rádiók játszási listáin olyan vokális zene szerepelt, amely a jazz és az R&B közötti határvonal közelében mozgott, szabadon átjárva mindkét irányba. Ezekben az években a vokális jazz és a városi zene egyik vezéralakja Angela Bofill volt, akinek atletikus hangja és három és fél oktávos hangterjedelme zenei képzettségét és jazz-ambícióit jelezte. Bofill mégis a soulénekesnő földhözragadt szenvedélyével rendelkezett. “Amikor választani kell, hogy érzelmileg közvetlen vagy technikailag csiszolt legyen, szinte elkerülhetetlenül az érzelmességet választja” – írta a New York Times kritikusa, Stephen Holden 1982-ben, a művésznő pályafutásának elején. Bofill tíz albuma a GRP, az Arista, a Capitol, a Jive és a Shanachie kiadóknál együttesen meghatározza a kifinomult afroamerikai pop birodalmát.
Bofill azon képessége, hogy könnyedén tudott stílusról stílusra váltani, részben multikulturális hátterében gyökerezett. A New York-i Bronx kerületben született 1954. május 2-án, egy francia származású kubai-amerikai apa és egy Puerto Ricó-i születésű anya lányaként. “Úgy gondoltam, hogy nagyon jó volt egy olyan családban felnőni, ahol különböző bőrszínűek voltak, mert nem volt kérdés a faji hovatartozás – egyszerűen csak emberek voltunk” – mondta Bofill Cheryl Jenkins Richardson a Chicago Sun-Timesnak. A Bofill háztartásában hallott zene szintén vegyes volt, Aretha Franklintől kezdve a Platters énekegyüttesen és a Rolling Stoneson át a latin-amerikai sztárokig, Tito Puentéig és Celia Cruzig. Bofill apja fiatalabb korában a kubai zenekarvezető Machitóval énekelt.
Bofill négyévesen kezdett énekelni, és 12 évesen kezdett dalokat írni. Zenei karrierre törekedett, és középiskolás korában megalakította a Puerto Rican Supremes nevű zenekart. A New York-i All-City Chorus vezető szólistája, Bofillnak kiemelkedő hangja volt. Főiskolai évei alatt klasszikus éneket tanult, és arra gondolt, hogy operaénekesnő lesz. A connecticuti Hartfordban, a Hartt College of Musicban tanult, majd átjelentkezett a Manhattan School of Musicba, ahol 1976-ban zenei alapdiplomát szerzett. A Ricardo Morrero & the Group nevű helyi latin zenekarral való fellépések segítettek kifizetni a tandíj számláit, és a híres Dance Theater of Harlem kórusával is vállalt szólót. Később, karrierje csendesebb szakaszaiban Bofill abból élt, hogy énekórákat adott.
Ami Bofillt visszalökte a pop világába, az a siker íze volt: Morreróval felvett egy kislemezt “My Friend” címmel, amellyel elnyerte az év latin énekesnőjének járó díjat a Latin New York magazintól. Saját dalokat, sőt egy jazz szvitet is írt. Miután fellépett a Madison Square Gardenben Stan Getz és Benny Goodman legendás dzsesszénekesekkel, Bofill kezdte felhívni magára a lemezkiadók figyelmét. A vezetőket is lenyűgözte sokoldalú tehetsége; alkalmanként saját zenét is írt. Dave Valentin jazzfuvolaművész, Bofill középiskolai barátja, egyengette az utat, hogy leszerződjön a GRP kiadójához, és 1978-ban megjelent Bofill bemutatkozó albuma, az Angie.
Ez az album és az azt követő Angel of the Night (1979) olyan erős kislemezeket szült, mint a “This Time I’ll Be Sweeter” és az “I Try”, amelyek a rádióállomásokon olyan jazzes R&B formátumú műsorokat nyertek, amelyek hamarosan a “Quiet Storm” nevet kapták. 1979-re Bofill koncertjei olyan közepes méretű termeket töltöttek meg, mint a washingtoni Constitution Hall. 1979-ben Bofill sokat turnézott az Egyesült Államokban és Európában egyaránt, és hangjának erejével és hangterjedelmével lenyűgözte a zenei írókat. Nem tudtak megegyezni egymás között, hogy Bofillt szopránnak vagy altnak kell-e minősíteni, mert ugyanolyan jól érezte magát hangjának rezonáns mélyebb regisztereiben és a sztratoszférikus csúcson is.
Az Angel of the Night a Billboard R&B albumlistájának első tíz helyét törte meg, és 1980-ban Bofillt leszerződtette az Arista kiadó, amely akkoriban a városi zene egyik legmenőbb kiadója volt a slágerérzékeny elnök, Clive Davis vezetése alatt. Bofill első két Arista-albuma, a Something About You (1981) és a Too Tough (1983) jelentette népszerűségének csúcspontját. A női énekes dívák egy csoportja – Deniece Williams, Melba Moore és később a fiatal Anita Baker – uralta a városi étereket ebben az időszakban, de Bofill a jazzes vokális improvizáció és az R&B ütőerő keveréke volt az, ami igazán vonzotta a koncertek tömegeit. A Too Tough a címadó dalával és más, Narada Michael Walden jazz-pop mester által készített dalokkal a Billboard R&B kislemezlistájának első tíz helyezettje lett, és 1984-ig Bofill hat albumából öt különböző ideig a pop top 100-ban is szerepelt.
Bofill nagy hatással volt Bakerre és a magas oktánszámú női énekesnők újabb generációjára, köztük Whitney Houstonra és Mariah Carey-re. Ennek az új konkurenciának, valamint a városi zene hip-hop és nyersebb R&B stílusok felé fordulásának eredményeként Bofill népszerűsége némileg visszaesett az 1980-as évek közepén. A mérsékelten sikeres Teaser (1983), Let Me Be the One (1984) és Tell Me Tomorrow (1985) után Bofill átment a Capitolhoz az Intuition (1988) és a Love Is in Your Eyes (1991) számára.
Ebben az időben Bofill prioritásai megváltoztak. Megnősült és született egy lánya, Shauna, aki a 2000-es évek elején már saját zenei karrierről beszélt. Bofill az 1990-es években megosztotta idejét a keleti part és az észak-kaliforniai Sonoma megye között, ahol végül teljes munkaidőben letelepedett. Vonzotta a környék természeti szépsége és az ott élők egészséges szokásai is, mivel a kizárólag nyers ételek fogyasztásának szószólójává vált. Bofill aláírta azokat az állításokat, amelyek szerint az étrend elősegíti a hosszú életet, és rámutatott a közvetlenebb előnyökre is. “Elég gusztustalanul hangzik, de határozottan kevesebb a nyálka az életemben” – mondta a Washington Post írójának, Richard Harringtonnak – “és az énekhangom ettől biztosan sokkal tisztábban szól.”
Az 1990-es években és a 2000-es évek elején Bofillt koncerten halló kritikusok és rajongók valóban arról számoltak be, hogy a hangja semmit sem veszített erejéből. Két új Bofill-album, az I Wanna Love Somebody (1993) és a Love in Slow Motion (1996) a Jive, illetve a Shanachie kiadóknál jelent meg. Bofill folyamatos hatásának egyik jele volt, hogy a “Gotta Make It Up to You” című dalát beépítették Faith Evans 1998-as “Life Will Pass You By” című slágerébe. Rajongótábora és turnéi az Egyesült Államokon túl Japánra és a Fülöp-szigetekre is kiterjedtek. A 2000-es évek elején több gospel-musicalben való szerepléssel maradt kapcsolatban színpadi gyökereivel. Több klasszikus albumát újra kiadták. Bofill fellépett a New York-i Blue Note-ban és más vezető amerikai jazzklubokban, és 2005 nyarán a New York-i Women in Jazz Fesztivál is számos állomása között szerepelt.
For the Record …
1954. május 2-án született Bronxban, New Yorkban; francia-kubai és Puerto Ricó-i származású; házas; gyermekek: Shauna. Iskolai végzettség: Hartt College of Music, Hartford, CT; Manhattan School of Music, bachelor diploma, 1976.
Fellépett Ricardo Morrero & the Groupdal, 1970-es évek vége; leszerződött a GRP kiadóhoz; 1978-ban megjelentette Angie című debütáló albumát; 1980-ban leszerződött az Arista kiadóhoz; megjelentette a Something About You (1981) és a Too Tough (1983) című slágeralbumokat; később a Capitol, Jive és Shanachie kiadóknál készített felvételeket; kiterjedt nemzetközi koncertturné;
Díjak: Latin New York magazin, legígéretesebb új női énekesnő, 1979.
Címek: Latin New York magazin, legígéretesebb új női énekesnő, 1979: New York, New York, NY 10022. Weboldal-Angela Bofill hivatalos honlapja: http://www.angelabofill.com.
Kiválasztott diszkográfia
Angie, GRP, 1978; reissued, Buddha, 2001.
Angel of the Night, GRP, 1979; reissued, Buddha, 2001.
Something About You, Arista, 1981; reissued, BMG Heritage, 2002.
Too Tough, Arista, 1983.
Teaser, Arista, 1983.
Let Me Be the One, Arista, 1984.
Tell Me Tomorrow, Arista, 1985.
Best of Angela Bofill, Arista, 1986.
Intuition, Capitol, 1988.
I Wanna Love Somebody, Jive, 1993.
Love in Slow Motion, Shanachie, 1996.
Definitive Collection, Arista, 1999.
Platinum & Gold Collection, BMG Heritage, 2003.
Források
Folyóiratok
Billboard, 1993. március 6., p. 22; 1996. március 9., p. 18.
Boston Globe, 1983. április 12., p. 1.
Chicago Sun-Times, 1987. január 16., 54. o.
Essence, 1993. június, 48. o.
Milwaukee Journal Sentinel, 1997. október 11., 8. o.
New York Times, 1982. február 11., C15. o.
New York Post, 2005. szeptember 2., 62. p.
News & Record (Piedmont Triad, NC), 1998. október 1., p. 8.
Ottawa Citizen (Kanada), 1998. november 14., p. E13.
People, 1993. március 28., p. 22.
USA Today, 1989. február 28., p. D5.
Washington Post, 1979. január 23., p. 22.
USA Today, 1989. február 28., p. D5.
Washington Post, 1979. január 23., p. 22.
USA Today, 1989. február 28., p. D5. B8; 1983. március 25., 36. o.; 1992. május 1., N15. o.; 2001. augusztus 18., C5. o.; 2004. január 9., T8. o..
Online
“Angela Bofill,” All Music Guide, http://www.allmusic.com (2005. szeptember 4.).
Angela Bofill Official Website, http://www.angelabofill.com (2005. szeptember 4.).