Szorongásos zavarok gyermekeknél

Ezzel elérkeztünk az etiológia kérdéséhez

Az állapotok etiológiájának talán legmegbízhatóbb megközelítése, ha a gyermekpszichiátria egyik szaktekintélyének, Dr. Boris Birmahernek, a Pittsburghi Egyetem (Pennsylvania, USA), a gyermek- és ifjúkori szorongásos zavarok egyik vezető központjának professzorának szavaira hivatkozunk.

“Bár a szorongásos zavarok etiológiája nem tisztázott, biológiai, kognitív és környezeti tényezők vagy ezek kombinációja összefüggésbe hozható e zavarok fokozott kockázatával” (3).

Kitérhetnénk röviden az egyes tényezőkre?

A biológiai szempontok elsősorban a genetikai tényezőkre vonatkoznak. Az egypetéjű ikrekkel végzett vizsgálatok alátámasztják ezt a hipotézist.

Másrészt a lehetséges biológiai alapok a központi idegrendszer neurotranszmitter-rendszereinek – elsősorban a noradrenerg, szerotonerg és GABAerg – működésében bekövetkező változásokhoz kapcsolódnának.

Ezt a biológiai hajlamot befolyásolhatja a túlzottan védelmező, aggódó környezet, amely bizonytalanságot és/vagy félelmet generál, és a világ túlzó, irracionális, katasztrofális értelmezését váltja ki.

A főként kényszerbetegségben szenvedő gyermekeken és felnőtteken végzett vizsgálatok jelentős változásokat mutatnak a bazális ganglionokban és annak a prefrontális kéreggel való kapcsolatában. Ezek az áramkörök alapvetően szerotonergikusak lennének, és ennek a terápiában fontos jelentősége lesz.

Ráadásul bizonyos, ezeket az áramköröket is érintő betegségeket gyakran kísér kényszeres tünetegyüttes (pl. Syndenham-kór, Gilles de La Tourette-rendellenességként ismert krónikus tic-zavar).

Néhány éve azonosítottak egy olyan gyermekcsoportot, akiknél néhány hónappal a streptococcus-faringitis után kényszerbetegség-szerű tünetek alakultak ki (4). Feltételezések szerint a bazális ganglionok bizonyos neuronjai ellen keresztimmunitás alakulhat ki. Néhány gyermeknél a tünetek teljesen megszűntek, amikor az antitesteket eltávolították a vérből.

Egyes szerzők bizonyos limfocita antigéneket javasoltak a kényszerbetegség kialakulására való hajlam markereként.

Milyen kezelési módok vannak?

A kezelés három pillére: pszichoedukáció, pszichoterápia, pszichofarmakológia.

Az elmondottak alapján a biológiai kezelés alapvető eszközzé válik. A szerotonerg rendszerre ható gyógyszerek, főként a szelektív szerotonerg újrafelvétel-gátlók bizonyultak hatásosnak (5). E tekintetben lényegesnek tűnik rámutatni, hogy a kezelést a pszichiáternek kell jeleznie és irányítania. A pszichotróp gyógyszerek alkalmazása gyermekeknél olyan művészet, amely egy sor olyan ismeret figyelembe vételét igényli, amely nemcsak az indikációt és az adagolást jelenti, hanem azt is, hogy mit jelent a gyermek és családja számára, hogy olyan anyagot kap, amely az agyára fog hatni.

Mit tud mondani az anxiolitikus szerek alkalmazásáról?

A leggyakoribb anxiolitikus szerek a benzodiazepin csoportba tartoznak. Ezek a GABAerg rendszer szintjén hatnak, amely gyermekkorban még nem teljesen fejlett.

A benzodiazepinek alkalmazását gyermekeknél nagyon speciális esetekre korlátozzuk, mivel ezek potenciálisan függőséget okozó anyagok, és a fejlődés ezen szakaszában nemkívánatos kognitív hatásokkal járnak, például a figyelem és a memóriarendszer károsodásával.

Mit foglal magában a pszichoterápiás megközelítés?

Nagy vonalakban a pszichoterápia egy olyan megközelítési forma, amely elsősorban szavakat használ egy adott probléma meghatározására és megoldására.

Vannak különböző módozatok, amelyek az elméleti kerettől, a betegség okában kezelt hipotézisektől függnek.

Szorongásos zavarok esetén a pszichoterápiás modalitás, amely hatásosnak bizonyult, a kognitív viselkedésterápia (6). Alapja, hogy segít a gyermeknek vagy serdülőnek azonosítani a CR-gondolatokat, és stratégiákat ad a gondolatok módosítására. Ez különböző technikákkal történik, a páciens korától és szellemi képességeitől függően.

A közzétett tanulmányok szerint a gyógyszeres kezelés és a kognitív viselkedésterápia kombinációja nagyobb sikerrel jár, mint a két megközelítés külön-külön.

Mi a valószínű kimenetele, ha nem kezelik?

Elsősorban az USA-ban végzett prospektív és retrospektív vizsgálatok számos szövődményt mutatnak ki a kezeletlen szorongásos zavarban szenvedő gyermekek jelentős százalékánál.

A leggyakoribb fejlemények a tanulmányi vagy foglalkozási, szociális-kapcsolati és érzelmi szintű következményekkel kapcsolatosak (7). Ebben a tekintetben a súlyos depresszióban szenvedő felnőttek igen nagy százalékáról derült ki, hogy gyermek- vagy serdülőkorukban korábban kezeletlen szorongásos zavarokkal küzdöttek. A depresszió és a szorongás komorbiditása nagyon gyakori, és az esetek túlnyomó többségében a szorongásos zavar jelenik meg először. Nem szabad elfelejteni, hogy a súlyos depresszió életveszélyes betegség.

A vizsgálatok jelentős összefüggést mutatnak az alkoholizmus és a szorongásos zavarok között.

Végül, mit tud mondani a pszichopedagógiai szempontokról?

A pszichoedukáció során megpróbáljuk dekódolni azokat a fogalmakat, amelyek pszichológiai szempontból nagy fogalmi összetettségűek lehetnek, hogy érthetővé tegyük őket, és hasznos eszközökké alakítsuk át a gyermek megsegítésére. A gyermek számára fontos felnőttek két csoportja a szülei és a tanárai lesznek. De mellettük ott van az alapvető orvosi referenciapont, a gyermekorvos. Mindezen felnőttek támogatására szükség van ahhoz, hogy a gyermekpszichiáterek megközelítése ezekben az állapotokban hatékony legyen.

Az Önnel megosztott adatok fontos lépésnek tűnnek számunkra a pszichoedukációs folyamatban.

Hivatkozások

1. Anderson JC, Williams S, McGee R, Silva PA. DSM-III-as rendellenességek serdülőkor előtti gyermekeknél. Prevalencia az általános népességből vett nagy mintán. Arch Gen Psychiatry 1987; 44(1): 69-76.

3. Birmaher B, Villar L. Szorongásos zavarok gyermekeknél és serdülőknél. In: Meneghello J, Grau Martínez A, szerkesztők: A gyermek- és serdülőkor pszichiátriája és pszichológiája. Buenos Aires: Médica Panamericana, 2000: 323-33.

6. Poling K. Child and adolescent anxiety: a handbook for families. 2 ed. University of Pittsburgh, 1997.

7. március JS. Szorongásos zavarok gyermekeknél és serdülőknél. New York: Guilford, 1995.