Isabel Moctezuma

Család és korai házasságokSzerkesztés

Doña Isabel édesanyja Teotlalco hercegnő volt, születési neve pedig Tecuich(po)tzin, amit nahuatl nyelven “úr lányának” fordítanak. Teotlalco volt Moctezuma első számú felesége, és így Moctezuma lányai között Tecuichpotzin rendelkezett elsőbbséggel. Tecuichpotzin kisgyermekként Atlixcatzinhoz ment feleségül, aki 1520-ban meghalt. Miután apját vagy a saját népe, vagy a spanyolok megölték, gyorsan hozzáment nagybátyjához, Cuitláhuachoz, aki Moctezuma halála után császár lett. Cuitláhuac mindössze hatvan napnyi uralkodás után himlőben halt meg. Cuauhtémoc lett a császár, és feleségül vette Tecuichpotzint. Harmadik házassága idején még csak tizenegy-tizenkét éves volt.

Doña Isabel és Tenochtitlan meghódításaSzerkesztés

Hernán Cortés és más spanyolok 1519. november 8-án bevonultak Tenochtitlanba. Néhány hónapig Moctezuma palotájában éltek. Ott tartózkodásuk alatt valamikor túszul ejtették a császárt, ami azzal végződött, hogy vagy a spanyolok, vagy a saját népe végzett vele. Az aztékok fellázadtak, és kiűzték Cortést és seregét Tenochtitlanból (La Noche Triste, 1520. június 30.). Tecuichpotzint azonban a spanyolok a városban hagyták. Az azték vezetők gyorsan feleségül adták őt Cuitláhuachoz, az új császárhoz, majd miután az meghalt himlőben, Cuauhtémochoz.

Cortés 1521-ben visszatért egy nagy csapat spanyol és indián szövetséges, főként Tlaxcala-i indián csoporttal, hogy megtámadja Tenochtitlánt. Az aztékok, akiknek száma és morálja egy himlőjárvány miatt megfogyatkozott, vereséget szenvedtek. Cuauhtémoc és udvara hajóval próbált elmenekülni Tenochtitlanból, de a spanyolok elfogták őket. Megadásakor Cuauhtémoc arra kérte a spanyolokat, hogy tiszteljék udvarhölgyeit, köztük fiatal feleségét, Tecuichpotzint.

1525-ben Cortés kivégeztette Cuauhtémocot, Tecuichpotzin pedig harmadszor is megözvegyült.

Keresztény hitre térés és dinasztikus egyesülés SpanyolországgalSzerkesztés

Cortés Tecuichpotzint annak szimbólumaként értékelte, amit az aztékok és a spanyolok közötti uralom folytonosságaként akart ábrázolni. A kereszténységre oktatták, valószínűleg 1526-ban áttért a katolikus hitre, és Isabelnek keresztelték, ezen a néven ismerték a későbbiekben. Minden jel arra utal, hogy Doña Isabel, az egykori azték hercegnő, Tecuichpotzin hívő volt új vallásában. Nagylelkűen adományozott alamizsnát az augustinusoknak, olyannyira, hogy megkérték, hagyja abba. Isabel keresztényi neveléséhez nem tartozott az olvasás megtanítása, így írástudatlan maradt.

Cortés 1526 júniusában összeházasította Doña Isabelt közeli munkatársával, Alonso de Gradóval. A házassági megállapodás része volt, hogy Doña Isabelnek egy hatalmas encomiendát adományoztak. Az encomienda Tacuba városából állt (körülbelül nyolc kilométerre vagy öt mérföldre) Tenochitlántól (a mai Mexikóváros) nyugatra, és ez volt a legnagyobb encomienda a Mexikó-völgyben, ami jelzi, hogy Cortés milyen fontosságot tulajdonított Isabelnek. Doña Isabel encomiendája évszázadokon át fennmaradt. A spanyol, majd később a mexikói kormányok egészen 1933-ig járandóságot fizettek nyugdíj formájában Doña Isabel leszármazottainak, és Spanyolországban még mindig létezik egy Miravalle gróf, Moctezuma leszármazottainak grófja.

A rabszolgasággal kapcsolatbanSzerkesztés

A rabszolgasággal szembeni ellenállása az utóbbi időben érdeklődés tárgyává vált. Maga Isabel a hagyományoknak megfelelően kiemelkedő rabszolgatartó volt, de élete végére minden rabszolgáját felszabadította.

1526 júliusában Cortés Alonso de Gradót, Isabel férjét, Új-Spanyolország “Visitador Real”-jának – a korona nevében bírói és végrehajtó hatalmat gyakorolni jogosult utazó auditornak – nevezte ki. De Grado azt a különleges feladatot kapta, hogy látogassa meg az összes várost és falut, “érdeklődjön a keresztényesítés folyamata felől, és győződjön meg arról, hogy az indiánokkal való jó bánásmódra vonatkozó törvényeket – a burgosi törvényeket – tiszteletben tartják-e”. Feladata volt a törvénytelen rabszolgatartás üldözése és megbüntetése. A bennszülöttek illegális rabszolgasorba taszítására, valamint a spanyol köztisztviselők és a helyi – bennszülött – hatóságok közötti vitákra kellett összpontosítania, és börtönbe kellett küldenie minden olyan spanyolt, aki szembeszállt vele.”

Alonso e kötelessége teljesítése közben halt meg.

Isabel a férje révén szoros kapcsolatban állt az új törvényekkel. A beszámolók szerint kezdetben elégedetlen volt a spanyolok azon kísérleteivel, hogy korlátokat szabjanak a rabszolgák birtoklásának és bánásmódjának. Annak ellenére, hogy egyre több törvény próbálta korlátozni vagy megszüntetni a bennszülöttek rabszolgaságát Új-Spanyolországban, amelynek betartatásával a férjét bízták meg, ő, mint bennszülött nemes, különleges kiváltsággal rendelkezett, hogy megtarthassa a hódítás előtt birtokolt rabszolgáit, és “hagyományos módon” bánjon velük. Még arra is korlátozott hatalma volt, hogy az encomienda földjén kiigazítsa a szabályokat. Élve ezzel a kiváltsággal, élete során nagyszámú bennszülött rabszolgát birtokolt. Élete végén azonban végrendeletében mindannyiukat felszabadította. Ebben arról is gondoskodott, hogy a szabadság után eszközöket kapjanak a megélhetésükhöz.

E szemléletváltás okai bizonytalanok, de megteremtették az alapját annak, hogy az utóbbi időben bizonyos ideológiai területeken a rabszolgaság ellenes “aktivistaként” és a bennszülöttek függetlenségének anyjaként ábrázolják. “Azt akarom, és megparancsolom, és ez az akaratom, hogy minden rabszolgám, indián férfi és nő, aki ezen a földön született, akit Juan Cano, a férjem, és én sajátunkként tartunk, amennyire a felettük való jogom kiterjed, szabad legyen minden szolgaságtól és fogságtól, és mint szabad emberek azt tegyenek, amit akarnak, mert én nem tartom őket rabszolgaként; tehát ha (rabszolgák), akkor akarom és parancsolom, hogy szabadok legyenek”.

Cortés, egy gyermek, és még két házasságSzerkesztés

Doña Isabelt “nagyon szépnek” és “indián létére nagyon csinos nőnek” írták le. Negyedik férje, Alonso de Grado hamarosan meghalt, és a tizenhét év körüli Isabel negyedszer is megözvegyült. Cortés befogadta őt a háztartásába, és hamarosan teherbe esett. Gyorsan hozzáadta egy másik társához, Pedro Gallego de Andrade-hoz, és a gyermek, akit Leonor Cortés Moctezumának kereszteltek (Isabelnek volt egy Marina vagy Leonor Moctezuma nevű féltestvére is), néhány hónappal később megszületett. Spanyol források szerint nem volt hajlandó elismerni a gyermeket, akit Juan Gutiérrez de Altamirano, Cortés másik közeli munkatársa gondjaira bíztak. Cortés azonban elfogadta a gyermeket sajátjának, és gondoskodott arról, hogy jól neveljék, és örökséget kapjon az ő és Doña Isabel birtokából. 1530-ban született egy fiú, Juan de Andrade Gallego Gallego Moctezuma, aki Isabel Gallegóval kötött házasságából született. Gallego azonban nem sokkal később meghalt. 1532-ben feleségül ment hatodik férjéhez, Juan Cano de Saavedrához, akitől három fia és két lánya született: Pedro, Gonzalo, Juan, Isabel és Catalina Cano de Moctezuma. Isabel és Catalina apácák lettek az amerikai kontinens első kolostorában, az El Convento de la Concepción de la Madre de Diosban. Mindkét lánya jól képzett volt, ahogy feltehetően a fiai is.

Halál és öröklésSzerkesztés

Doña Isabel 1550-ben vagy 1551-ben halt meg. Nagy volt a birtoka, amely nemcsak az encomiendából, hanem a spanyolokkal kötött házasságai során szerzett személyes vagyonából is állt. E házasságok előtt azték hercegnő volt, akinek az előkelő nevén kívül semmije sem volt. Végrendelete a személyiségének egyik kevés létező mutatója. Úgy rendelkezett, hogy indián rabszolgáit engedjék szabadon, vagyonának egyötödét adják a katolikus egyháznak, és hogy minden fennálló tartozását, beleértve a szolgáknak járó béreket is, fizessék ki. Ékszereket és más luxuscikkeket szerzett, és kérte, hogy ezek közül sokat adjanak a lányainak, más vagyontárgyakat pedig értékesítsenek, és a bevétel egyharmadát a lányai kapják. Halálos ágyán azt kívánta, hogy vagyonának 20 százalékát adják Leonornak, Cortés házasságon kívüli gyermekének. Ez nyilvánvalóan hozomány volt, mivel Leonor férjhez ment, vagy hamarosan férjhez ment, Juan de Tolosához Zacatecasban.

Isabel az encomienda nagy részét legidősebb fiára, Juan de Andrade-ra hagyta, de az ő örökségét vitatta özvegye, Juan Cano és Diego Arias de Sotelo, Leonor (Mariana) Moctezuma veje, akit Moctezuma valódi örökösének vallott. Az évekig tartó pereskedés eredménye az lett, hogy Arias de Sotelo igényét elutasították, és Tacubát felosztották Cano és Andrade között.

Modernkori leszármazottakSzerkesztés

A spanyol nemesség Miravalle-vonala Isabel fiával, Juan de Andrade-dal kezdődött. Fiai, Pedro és Gonzalo Cano, Mexikóváros prominens polgárai lettek. Fia, Juan Cano Moctezuma a spanyolországi Cáceresben, ahol ma is áll a Palacio de Toledo-Moctezuma. 1572-ben Isabel utolsó férje, Juan Cano Sevillában halt meg. 1572-ben Isabel és testvére révén a spanyol nemességen keresztül ágazott szét a mesztic vonal, amely Isabeltől és nővérétől ered. Mivel az áttért bennszülött nemeseket a spanyolok spanyol nemesnek tekintették, az azték nemesek vérét nagyra becsülték, és nagy becsben tartották a vérvonalukkal való keveredés lehetőségét. Isabel és Leonor leszármazottai gyorsan házasodtak Extremadura, Spanyolország akkori egyik leggazdagabb területének legjelentősebb családjaival. Becslések szerint Izabellának csak Spanyolországban ma 2000 leszármazottja van. A Miravalle grófjának, La Enrejada grófjának, Ahumada hercegének, Abrantes hercegének és Monctezuma hercegének nemesi igényei közvetlenül tőle és a nővérétől származnak.