Az angol-ír szerződés (1921)
Az angol-ír szerződést 1921. december 6-án írta alá Londonban a brit kormány és az ír delegáció. A megállapodás az 1919-ben kezdődött ír függetlenségi háború végét jelentette.
Az Angol-Ír Szerződés előtt
1920-ban, a függetlenségi háború alatt az Írország Kormányzásáról szóló törvény nemcsak létrehozta az új észak-ír államot, hanem jogot adott ennek az államnak arra, hogy a Brit Államszövetségen belül kiváljon egy jövőbeli önigazgatású ír szabadállamból.
Az északi állam Ulster 6 északkeleti megyéjéből állt, unionista többséggel. Ezek voltak: Antrim, Down, Armagh, Derry, Tyrone és Fermanagh. Belfast város lett volna a kormány székhelye, és korlátozott, átruházott hatáskörökkel rendelkezett volna. Donegal, Cavan és Monaghan megyéket a dublini parlamentből irányított Ír Szabadállamba olvasztották volna be.
Az ír nacionalisták megdöbbenéssel fogadták a tervet. A protestáns unionisták, különösen azok, akik az új állam határain belül éltek, elfogadták és megkezdték a törvény végrehajtását.
Szektás támadások indultak katolikus otthonok ellen Belfastban, Derryben, Banbridge-ben, Lisburnben és Dromore-ban. A katolikusokat elüldözték a belfasti hajógyárakból és a város különböző gépgyáraiból. Feltehetően ezek a támadások az IRA merényleteiért álltak bosszút.
A fegyverszünet az angol-ír egyezmény előtt
Az IRA az ír függetlenségi háborúval folytatta a köztársaság megteremtésére irányuló kampányát. 1921 közepére mindkét fél kimerült, és június 9-én fegyverszünetet kötöttek.
1921 júliusában Eamon DeValera, a Dáil Éireann elnöke Londonba utazott, hogy találkozzon a brit miniszterelnökkel, Lloyd George-dzsal. Megállapodtak abban, hogy ősszel ír küldöttség megy Londonba, hogy megvitassák a feltételeket.
Az ír küldöttség
A Dáil által Londonba utazásra kijelölt küldöttséget Arthur Griffith (külügyminiszter és a küldöttség elnöke); Michael Collins (pénzügyminiszter és a küldöttség elnökhelyettese); Robert Barton (gazdasági miniszter); George Gavan Duffy és Éamonn Duggan alkották, titkársági segítséget Erskine Childers, Fionán Lynch, Diarmuid O’Hegarty és John Chartres nyújtott.
DeValera maga nem vett részt az ülésen. A későbbi történészek azon tűnődtek, vajon tudta-e, hogy nem lesznek képesek tárgyalni egy 32 megyés Ír Köztársaságról.
A szerződés feltételei
A vita során Lloyd George ragaszkodott ahhoz, hogy Írország a Nemzetközösség része maradjon, és a Dáil Éireann tagjai tegyenek hűségesküt a brit trónra. 2 hónapos késedelem után Lloyd George ultimátumot adott, 3 napon belül írja alá a szerződést, különben háború lesz.
Az Angol-Ír Szerződés 26 megyés szabadállamot adott volna Írországnak domínium státusszal. Joga volt adót kivetni, szabályozni a külkereskedelmet, függetlenséget biztosítani belügyekben, hadsereggel rendelkezni, és a hűségesküt hűségesküre változtatták.
A britek 3 haditengerészeti támaszpontot tartottak volna fenn a szabadállam fennhatósága alatt, Cobhban, Lough Swillyben és Berehavenben. Az észak-írországi határokat egy bizottság határozta volna meg. később ez hamis reményt adott Tyrone, Fermanagh Down, Armagh és Derry City nagy területeinek, amelyeket a Szabadállamnak adtak volna, mivel katolikus többséggel rendelkeztek.
Az angol-ír szerződés aláírása
1921. december 6-án, nem sokkal hajnali 2 óra után az ír delegáció a Dáil megkérdezése nélkül végül aláírta a szerződést a britekkel.
Collins később, az aláírás napján prófétai módon azt írta
“ma kora reggel aláírtam a halálos ítéletemet”
A szerződés nem tetszett az északi katolikusoknak és a déli unionistáknak. Eközben a konfliktusban részt vevők közül sokan elborzadtak attól, hogy nem egész Írországnak kellett elhagynia az Egyesült Királyságot.